Erdőszéli kalamajka mese színdarab

Erdőszéli kalamajka - mese színdarab

Szereplők:

Röfröf (R)
Nyuszika (Ny)
Erdő Tündére (T)
Kismedve (K)
Róka (Ró)

Helyszín: erdei tisztás, oldalt egy fával.

(Nyuszika jön be a színre, énekel...)
Nyuszika éneke:

Ny: Milyen szép az erdő! Hatalmas fák, széles bokrok, - könnyű közöttük elbújni vagy elfutni bárki elől... nem mintha én félős volnék, de azért, biztos ami biztos! Persze, a mi erdőnkben nincs se róka, se farkas, se sas, úgyhogy egyáltalán nincs mitől félni (összerezzen, mert hall valamit)... á semmi, csak a szél mozgatja az ágakat... Haha, itt teljesen szabadon lehet ugrálni, táncolni, énekelni (énekelni kezd, majd újra hallgatózik).. Á semmi, csak felrepült egy fácán a fára. Jaj, mégsem olyan jó az erdő, ha egyedül vagyok – és unatkozom is. Igazán jöhetne már valaki! (ismét hallgatózik) Jaj, jön valaki! Azt hiszem, mégis jobb, ha elbújok – persze ebben az erdőben nincs se róka, se farkas, se sas (elrejtőzik a fa mögé) – de biztos ami biztos...
(Röfröf érkezik a színre, eszik)
R: Finom makkocskák. Nagy és erős leszek tőlük – igazi vad disznó, hatalmas agyarakkal, óriási izmokkal. (összerezzen, amikor Nyuszika előjön) Ja, csak te vagy az, Nyuszika! Már azt hittem valaki... mit csinálsz? Elbújtál mi?
Ny: Á, csak úgy nézelődöm, milyen szép ez a fa.
R: Elbújtál! Elbújtál, elbújtál – gyáva nyuszi vagy.
Ny: Nem vagyok gyáva! És egyébként is, anyukám is megmondta, hogy legyek óvatos – és én óvatos is vagyok. Nem gyáva – óvatos!
R: Na jó, a nyusziknak valóban óvatosnak is kell lenniük, mert olyan... vékonyak, meg gyengécskék. De a vaddisznóknak – azoknak aztán nem! Bátran sétálhatnak az erdőben, senki sem meri bántani őket!
Ny: A vaddisznók lehet, de te csak egy csíkos malac vagy, sőt malacka! És milyen malac! Most is leetted a bundádat! Tiszta makkhéj az egész! Fuj!
R: Na és... idenézz! Olyan agyaram nő!
Ny: Nincs is ott semmi!
R: Még hogy nincs? Csak még nem látszik... de én már érzem! Olyan agyaram lesz, hogy... hogy a legnagyobb fát is kidöntöm vele, ha akarom.
Ny: Csak még nem akarod, tudom én. Ne veszekedjünk, Röfröf, inkább játsszunk, jó! Már unatkoztam egyedül. Játsszunk, jó!
R: Jó. Tudod mit! Játsszunk birkózóst! (átkarolja Nyuszikát és próbálja felemelni) Aki fel tudja emelni a másikat, vagy a földhöz tudja vágni, az nyer.
Ny: Eressz el, ez így nem ér! Én nem is figyeltem. (elereszti) És egyébként is, te vagy az erősebb. Inkább fogócskázzunk! Kapj el kismalac!
R: Én nem fogócskázom. Az olyan nyuszis dolog. Inkább birkózzunk.
Ny: Akkor fussunk versenyt.
R: Na jó – de utána birkózunk!
Ny: Jó. Ide most húzok egy vonalat... gyere Röfröf, te is állj ide mögé. Így, jó. Most háromig számolok, akkor rajt. Elfutunk a hármas bokorig, meg vissza. Aki előbb visszaér, az a győztes. Jó?
R: Olyan messze?
Ny: Nincs messze egyáltalán... figyelj... egy, kettő, három! (Nyuszika kifut a színről, Röfröf két-három lépés után leáll és visszafordul)
R: A nyulak mindig csak futnak... persze, hogy futnak, mert gyávák, futnak mindenjki elől. De én nem futok! Inkább keresek még egy kis makkot... és én nem is akartam versenyt futni... csak úgy mondtam... majd jól lebirkózom... Jön valaki? (óvatosan hátrál a fa felé) Ez nem a Nyuszika léptei... jobb lesz... Ja, te vagy az, Kismedve!
(Kismedve bejön a színre)
K: Én hát – ki lenne más? Te láttad a Nyusazikát? Úgy elfutott mellettem, hogy észre sem vett. Megijedt valamitől?
R: A nyulak állandóan futkorásznak. Nincs bennük semmi megfontoltság. Tudod hogy van ez...
K: Tudom... azaz nem tudom. Miért futnak állandóan?
R: Mert nyulak.
K: Ja... értem. Én meg már azt hittem, futóversenyt rendezett valakivel. De egyedül futott... jön már vissza, hallom.
R: Hallod?
K: Persze, csak ő tudja ilyen gyorsan szedni a lábait... te nem hallod?
R: Dehogynem! Sőt! Tudod mit, kitaláltam valamit. Gyere, bújjunk el!
K: Miért? Jön a vadász?
R: Jaj, Kismedve, te néha olyan butákat mondasz! Ez egy jó játék lesz. Gyere bújjunk el! (húzza a fa felé)
K: Jól van, jövök már! Bújócskázni teli hassal - hiszen még csak most volt az ebéd... Igaz, nemsokára jön az uzsonna... Röfröf, jobb ha sietünk, mert nekem haza kell érnem uzsonnára!
R: Én siessek? Te siess, én már rég itt várlak! Én mondom, hogy siess, te meg ne mondd, hanem siess!
K: Mondom, hogy siess, mert...
R: Jaj, hagyjuk abba! Itt vagy végre – ez jó. Azaz, dehogy jó, gyere, bújjunk el oda – siess!
K: Látod, azt mondtad, hogy hagyjuk abba, aztán mégis mondod.
R: Mit mondok?
K: Azt, hogy siess, siess... amikor egyébként is neked kell sietni, mert mindjárt uzsonnaidő lesz és én...
R: (berángatja a fa mögé) Gyere már!
(csend)
K: (súgva) Te, Röfröf, most mit csinálunk?
R: Elbújtunk.
K: Miért?
R: Mert jön Nyuszika!
K (előjön a fa mögül) Akkor köszönjünk neki – szia Nyuszika!... Hol van?
R: Gyere vissza, te...! Még nincs itt. Mire ideér, mi elbújunk, aztán jól megijesztjük. Jó?
K: Jó... de miért?
R: Mert olyan muris, amikor fél! Remegnek azok a nagy fülei! Meg topog, meg szipog, meg minden... különben is mindig kényeskedik, meg illegeti magát... gyere már vissza!
K: Jó... de nekem Nyuszika a barátom.
R: Az a gyáva! Hát lehet... de ha nem jössz, akkor nem fogom neked megmutatni az erdő legnagyobb málnabokrát, pedig azt csak én ismerem.
K: Málnabokor! Hol van?
R: Kérdezd a nyúltól!
K: De...
R: (behúzza a fa mögé) Na gyere már, meglátod milyen muris lesz!
K (suttogva) És mit fogunk csinálni?
R: Ha jön a nyuszi, hátulról ráugrunk és azt kiáltjuk, hogy: Búú!
K: Búú!
R: Úgy van, de sss, mert jön!
Ny: (besétál) Úgy lehagytam Röfröföt, hogy nem is látom sehol. Nem is baj - találkoztam Szarka-anyóval, aki azt mondta, hogy az erdőn túl van egy nagy rét, és az telis-tele van sárgarépával, meg káposztával, meg – meg nem is tudom, hogy mivel, de azt mondta, hogy egyszer majd elvezet oda... én ugyan néha egy kicsit félek, mert lehet ott kutya, vagy vadász... sőt ott lehet a káposzták boszorkánya is, mert olyan is van ám, nekem mesélték, és az néha előjön, épp amikor a legfinomabb torzsát eszed, és rádkiált, és... de én majd elhívom a barátaimat, Kismedvét és Röfröföt, neki úgyis nagy agyarai nőnek, és akkor majd nem mer előjönni, és rámkiáltani, hogy...
R és K: (közben előlopakodnak) Búú!
Ny: (összecsuklik, kezeivel betakarja a fejét): Jaj, itt a káposzták boszorkánya!
K: Hol?
R: Megijedt, megijedt! Félős, félős, kisnyuszi, babanyuszi!
Ny: Kismedve, Röfröf, fussatok, mert itt a káposzták boszorkánya! (befut a fa mögé)
K: Hol?
R: Hogy te milyen buta vagy, Nyuszika! És milyen félős! A káposzták boszorkányától csak a gyáva nyulak félnek! A babanyuszik!
Ny: Ti nem féltek?
R: Én? Soha! Nem vagyok én kis pisis!
Ny: Kismedve, te sem félsz?
K: Én? Neem... soha.
Ny: Engem az előbb majdnem... és ti elzavartátok? Csak úgy?
K: Kit?
Ny: A káposzták boszorkányát! Az előbb itt volt, és akkorát kiáltott...
R: El bizony! Elzavartuk! Láttuk, hogy téged fenyeget, akkor én eléálltam, mélyen a szemébe néztem, megmutattam neki az agyaraimat...! Ő meg elfutott rögtön!
Ny: Ilyen bátor vagy?!
K: Kinek néztél a szemébe?
R: (mutogatja a bicepszeit) És idenézz, milyen erős! Meg ezt nézd!
K: Ki futott el?
Ny: A káposzták boszorkánya!
R: (Kismedvéhez) Hallgass már és figyelj! Most csinálok egy jó üzletet nekünk! (Nyuszikához) Szóval megvédtünk – főleg én! Nekem köszönheted az életed! Hiába, veszélyes hely az erdő, ha nincs aki megvédjen! De nem bánom, én ezután is megvédelek, ha...
Ny: Ha?
K: Ha?
R: Ha holnap... meg holnapután, meg azután is, ha hozol nekem - minden nap – egy, nem kettő sárgarépát.
Ny: Honnan szerezzek én annyi sárgarépát?
R: Találsz a kamrátokban – ha ügyes vagy, onnan mindig hozhatsz. Mert ha nem...
Ny: Ha nem?
K: Ha nem?
R: Mert ha nem, akkor veled is megismertetem félelmetes erőmet!
Ny: De...
R: Nincs de! Emlékezz (megmutatja a bicepszét) meg erre is (a másikat is).
K: Hol van a káposzták boszorkánya?
R: Jaj Kismedve, te olyan buta vagy! Gyere innen, mert még mindent elrontasz. Tiéd az egyik répa, csak hallgass! (kirángatja a színről, közben a nyuszinak mondja) Emlékezz! Két répa naponta!
Ny: (egyedül van, leül a fa tövébe) Honnan szerezzek én mindennap kettő répát? Anyunak nem is merem mondani. (sírni kezd) A kamrából meg nem vehetek csak úgy el, mert... mert... mert az lopás! Mi lesz velem? Holnap megver Röfröf... és Kismedve se szólt semmit...
(A fa „megelevenedik” előjön - mögüle? – az Erdő tündére, megsimogatja a nyuszi fejét.)
Ny: (felugrik, hátrál) Jaj, ki az?
T: Én az erdő tündére vagyok.
Ny: Nem a káposzták boszorkánya?
T: A káposztáknak nincs boszorkánya. Becsaptak téged, Nyuszika.
Ny: Becsaptak...? De nem, én láttam, ahogy...
T: Biztos hogy láttad?
Ny: Hát... ha nem is láttam, de hallottam! Erős hangja volt és azt kiáltotta, hogy: Búúú!
T: Emlékezz csak vissza, milyen hangja volt?
Ny: Erős hangja volt!
T: És még? Mire hasonlított a hangja?
Ny: Hát, olyan röfögős, meg brummogós...
T: Épp olyan, mint Röfröfnek és Kismedvének?
Ny: Ooolyasmi... ők voltak?
T: Ők bizony.
Ny: De ők a barátaim! ... Nem, nem hiszem el. (hátrál) Ők nem csapnának be engem. Te csapsz be engem! És egyébként is, a tündérek sokkal kisebbek nálad!
T: Kisebbek? Nocsak, ezt meg miből gondolod?
Ny: Gondolom és kész! Kisebbek!
T: Ami azt illeti, a méhek tündére valóban elég apróka... a hangyák tündére meg egészen kicsi – no hiszen, különben hogy is férne be a hangyaboly járataiba? De én az egész erdő tündére vagyok! A hangyáké éppúgy, mint a medvéké. De még a legmagasabb, legvastagabb tölgyfáé is! Én nem lehetek holmi irinyó-pirinyó tündérecske... Én az erdő tündére vagyok!
Ny: Igen, de a tündérek sokkal vékonyabbak, meg hajlékonyak és kecsesek... mint például a nyuszik...
T: Vagy a medvék és tölgyfák, ugye? És mit tenne egy felbőszült vadkannal egy kecses kis... tündérke? Vagy mégis inkább egy ilyen derék, erős tündérre van szükség? Mint én? Nem mondom, néha csipegetek ebből-abból... egy kis áfonya, gombácska, szamóca - az étvágyammal nincs semmi baj – mondom, én az egész erdő tündére vagyok! De nem kell, hogy most higyj nekem, én akkor is segítek rajtad.
Ny: (még mindig gyanakodva) Segíteni? Miben?
T: Ha jól emlékszem, sárgarépákról volt szó. Pontosabban napi két sárgarépáról.
Ny: Honnan tudod?
T: Én az erdő tündére vagyok. Mindenről tudok, ami az erdőben történik.
Ny: Azt mondta Röfröf (sírásra görbül), azt, mondta, hogy ha nem adok neki (sír) ha nem adok neki naponta kettő sárgarépát, akkor... akkor...
T: Na, ne sírj. Én majd megoldom ezt a problémát.
Ny: Igaziból segítesz?
T: Hát persze. Azért vagyok tündér.
Ny: Biztos?
T: Biztos. Most menj, keresd meg Röfröföt és Kismedvét és mondd meg nekik, hogy jöjjenek ide a Nagyfához, ha répát akarnak.
Ny: És itt lesz a répa?
T: Én leszek itt! Ne kételkedj bennem – na menj. Szaladj. Fuss! (Nyuszi el)
T: Mindig ez megy. Veszekedés, zúgolódás, irigység. De én elsimítom a viszályokat, kibékítem a veszekedőket – szeretem őket. Mit is tehetnék? Hiszen tündér vagyok. (énekel)
- A tündér dala (a dal végére „visszavarázsolja magát a fába. Bejön Röfröf, Nyuszi és Kismedve)
R: Rendben van Nyuszika, de ha nem lesz itt a répa, akkor...
K: Nekem most már igazán haza kell mennem uzsonnázni. És nem is szeretem a répát! Otthon mézes kenyér van, meg málna, meg...
Ny: Igenis, a répa nagyon finom - és egészséges is.
K: A méz is nagyon finom – és egészséges is, különben én hogyan lehetnék egészséges? Márpedig én nagyon szeretem a mézet!
R: Itt vagyunk. Hol a répa?
Ny: (félre) Tündér! (hangosan) Mindjárt itt lesz, biztos itt van valahol a fánál (keresi, közben félre) Tündér, hol vagy Tündér?!
K: Kivel beszélsz? A répával?
Ny: Nem, nem beszélek senkivel... csak azon tanakodom, hová is bújt a... a répa.
R: Nincs itt a répa? (mutogatja az izmait) Tudod!
K: Majd Röfröf újra megijeszt, ugye Röfröf! Aztán majd nevetünk, mint az előbb, amikor úgy megijedtél! – bár én nem is találtam olyan viccesnek...
R: Kismedve! Cssss! Te olyan buta vagy!
K: Nem vagyok buta, és igenis igazat mondok! Megijesztettük Nyuszikát, idebújtunk a fa mögé (eljátssza), aztán előugrottunk, és. Búúú! Úgy megijedtél, hogy kicsit sajnáltalak is... biztos ezért nem vettem észre a káposzták boszorkányát...
Ny: Hát nem a káposzták boszorkánya ijesztett meg?
(egyszerre)
K: Nem!
R: De!
Ny: És nem Röfröf zavarta el?
R: De igenis én zavartam el és mindenkit elzavarok, ha akarok, mert olyan erős vagyok...
T: (előjön a fa mögül) Engem is?
R: (hátraugrik Kismedve mögé) Te ki vagy?
Ny: Az erdő tündére. (hozzáfut) Hoztál répát?
T: Kell még az a répa?
K: Inkább egy kis mézes kenyeret, ha kérhetnék...
T: Se répa, se méz. Csak az igazság. Röfröf, gyere csak elő, ne bújj Kismedve mögé, hiszen te olyan bátor és erős vagy, hogy még egy boszorkányt is elüldözöl!
R: Az úgy volt, hogy játszottunk, és Kismedve...
T: Ne magyarázkodj, csak állj elő Kismedve mellé. Nyuszika, te is állj ide. Tehát mi is történt? Röfröf kitalálta, hogy ijesszétek meg Nyuszikát.
R: Meg Kismedve!
K: Mert olyan ijedős...
Ny: Nem is vagyok ijedős, csak.... csak óvatos!
R: Gyáva vagy, mindenki tudja!
Ny: Nem vagyok gyáva!
K: És elbújtunk a fa mögé...
R: Elég rádkiáltani és már remegsz, mint a nyárfalevél!
K: És akkor előugrottunk...
Ny: Nem is reszketek soha!
K: És azt kiáltottuk...
R: Ha most rádkiáltok...
Ny: Majd én rád...
(egyszerre) Búúú!
T: Elég! Még most is veszekedtek? Még most sem akartok kibékülni egymással? Csúfolódtok, marakodtok? Hát nekem kell megbüntetni benneteket?
K: Így történt. De én nem gondoltam Nyuszika, hogy ilyen nagy baj lesz belőle, ne haragudj!
R: Mert Nyuszika olyan...
Ny: Te vagy az!
T: Elég volt! Vagy szóljak a mamátoknak?
(egyszerre) Nem! Csak azt ne!
T: Akkor maradjatok csendben! Kismedve, te hazamehetsz, anyukád már vár az uzsonnával.
K: Megyek is!
T: Mézes kenyér lesz, úgy siess!
K: Sietek. Csókolom! (elindul, de megtorpan, amikor a társai is maradnak)
Ny és R: (ők is menni akarnak) Csókolom!
T: Hohó, ti itt maradtok! De ne féljetek, nem büntetlek meg benneteket, bár megérdemelnétek, mert felforgattátok az erdő békéjét. Még csak feladatot sem adok nektek, bár szemetet szedhetnétek egy hétig, olyan csúnyán veszekedtetek. Hanem egy találós kérdést adok fel neked Röfröf, meg neked Nyuszika.
R: És Kismedve?
T: Ő nem veszekedett, elmondta az igazságot, sőt bocsánatot is kért! Ezért neki nem kell visszajönnie ide holnap reggel. Ti azonban – két veszekedő, csúfolódó kölyök! – holnap reggel, amikor a mókusok már fenn ugrálnak a fákon és Őzanyó kivezette a gidáját a rétre, ti ketten visszajöttök ide a nagy fához, és elmondjátok a találós kérdésemre a választ. Én abból a válaszból mindent tudni fogok. A kérdés pedig így szól: Melyik a legfontosabb növény az erdőben?
K: A méz!
Ny: Jaj, Kismedve, a méz nem növény!
K: De növényből készül – virágporból!
T: Kismedve, menj haza, vár otthon a mézes kenyér! Szaladj!
K: Megyek már! (elmegy)
Ny: És mi is ismerjük azt a növényt?
R: Esetleg egy fafajta?
Ny: Vagy olyan, amit a földből kell kihúzni?
R: Vagy ki kell túrni az orrunkkal a levelek alól?
T: Elég! Nem kell találgatnotok. Menjetek haza, gondolkozzatok – de ne kérdezzetek meg senkit, a ti válaszotokra vagyok kíváncsi – és holnap reggel itt találkozunk.
K: És ha nem jövünk vissza?
T: Akkor esetleg teszek egy rövid sétát Vaddisznó úrék felé, lesz némi beszédem vele egy bizonyos Röfröf malac viselt dolgairól.
R: Nem kell! Én itt leszek! Csak úgy kérdeztem... a többiek miatt... tetszik tudni...
T: Tudom. Induljatok, gondolkodjatok, várlak benneteket holnap reggel. (elmennek) Addig én is pihenek egyet a kedvenc fámban. Egy kis ebéd utáni szunyókálás... (eltűnik a fa mögött)

(Jön a Róka, nagy kabátban, kalapban, hátul kilóg a lompos farka.)
A Róka éneke:
Ró: Elüldöztek, megvertek, még a szép lompos farkam is majdnem odaveszett! Két napja csak futok, erdőn át, mezőn át, éhes vagyok, fáradt vagyok... jaj de nagyon éhes vagyok! Pedig milyen jó helyen laktam. A mező szélén buta nyulak laktak és még butább fácánok. Jaj de jól éltem – belőlük! A faluban meg buta tyúkok, hivalkodó kakasok, szinte ki se kellett nyitnom a számat, már jóllaktam... jaj de éhes vagyok! Az a vadász meg a kutyái teljesen tönkretettek, elüldöztek... az ostoba fűevők pártját fogták, pedig kinek hiányzik egy-két nyuszi? Nevetséges! Vagy fácán? Ugyan már! Rájuk gondolni is gyönyörűség. Jaj de éhes vagyok!
R: (Röfröf érkezik, orrát lógatva, majdnem nekimegy a rókának) Hát te ki vagy?
Ró: Én ki vagyok? Te ki vagy! (félre) Talán a vacsorám?
R: Én Röfröf vagyok, az erdő legerősebb malaca!
Ró: Igen? Valóban te lennél a legerősebb malac az erdőben? Sőt egyenesen egy vad disznó!
R: Igenis én! És ha nem hiszed, hát úgy ellátom a bajod..
Ró: Nenenene! Hiszek én mindent! (félre) Jó lesz vigyázni, még a végén csúffá tesz egy földtúró! (Röfröfnek) Csak nem te vagy a híres Röfröf! A legerősebb malac az egész erdőben?
R: De igenis, pontosan én vagyok, aki itt előtted állok!
Ró: és mondd csak, egy ilyen erős malac, a Röfröf maga, miért lógatja így az orrát?
R: A Nyuszika miatt – mert addig veszekedett velem, amíg az erdő tündére...
Ró: Várj, csak, várj: egy nyúl miatt lógatod az orrod? Te, Röfröf személyesen?
R: Te ezt nem értheted! Most mindenféle kérdésekre kell választ adnom, különben... különben is, ki vagy te, hogy engem piszkálsz?
Ró: (óvatosan bedugja a farkát a kabát alá) Hát nem ismersz? Nem láttál még ilyen... magamfajta vándort erre?
R: Felénk nem járnak vándorok.
Ró: Pedig én az vagyok. Járom az erdőt, mezőt, és igyekszem jót cselekedni azokkal, akikkel találkozom. Segíteni a bajukon. Neked is szívesen segítek – szóval hogy volt azzal a nyúllal?
R. Megijesztettük.
Ró: A nyulak mind olyan gyávák!
R: Ugye! Én is ezt mondtam a Kismedvének.
Ró: (ijedten) Egy medve? Erről eddig nem volt szó!
R: Csak egy buta medvebocs. Elrontott mindent. Aztán előjött a fából egy tündér, az elkapott minket és azt mondta, ha nem mondjuk meg holnap reggel neki, hogy melyik a legfontosabb növény az erdőben, akkor...
Ró: Várj várj várj! Szóval holnap reggel találkoztok a nyúllal meg a medvével?
R: Dehogyis! Kismedve nem lesz ott.
Ró: Helyes. Azaz: őt bezzeg elengedte az a tündér mi! Téged meg cserbenhagyott... így szokott ez lenni! Hanem azért vagyok én itt, hogy segítsek neked! Pont a legjobbkor jöttem erre! És mondd csak: holnap reggel te meg az a nyúl... hová is mentek?
R: A nagyfához. Ott lesz a tündér is és ha nem tudjuk a helyes álaszt, akkor...
Ró: Mi lesz akkor?
R: Nem tudom. Azt nem mondta.
Ró: Hát én tudom. Volt már ilyen esetem, bizony volt. Mert a tündérek nagyon kiszámíthatatlan népek! Egyszer így, egyszer úgy, kedvesek, aztán meg hipp-hopp, elvarázsolnak. Bizony, egyszer láttam, amint egy erős vandkant is békává varázsolt egy tündér!
R: Jaj, ne! Mi lesz velem?!
Ró: Ne félj, hiszen azért vagyok itt, hogy segítsek! Nézzük csak: mi a vaddisznók kedvenc csemegéje?
R: A makk.
Ró: És minek a termése a makk?
R: A tölgyfáé.
Ró: Akkor melyik az erdő legfontosabb növénye?
R: A tölgyfa?
Ró: Hát persze, hogy a tölgyfa! Hiszen az erdő legfontosabb lakói – a vaddisznók és köztük te, Röfröf – ennek termését szeretitek a legjobban. Ezért ez a legfontosabb növény.
R: Aha – Nyuszika biztos a sárgarépát mondaná, mert a nyulak meg azt szeretik a legjobban...
ró: A nyulak nagyon buták, össze-vissza beszélnek. Itt a baj! Ha a gonosz tündérnek – mert gonoszok ám a tündérek, csak szórakoznak velünk! – ilyen buta válaszokat ad, még őt is elvarázsolja! Képes rá, és kígyóvá változtatja!
R: Kígyóvá?! Szegény Nyuszika!
Ró: Meg kell mentenünk!
R: Meg bizony – de hogyan?
Ró: Hajaj, hogyan, hogyan... az biztos, hogy nem szabad a tündér elé engednünk.
R: Útját kell állnunk, mielőtt a nagy fához érne!
Ró: Úgy van! Hogy te milyen okos vagy! És azt tudod, hogy melyik ösvényen jönne?
R: Persze hogy tudom! Ismerem én őt, születése óta!
Ró: Az jó, akkor biztos meg tudod győzni arról, hogy ne menjen a tündérhez... vagy mégse? Mert a nyulak nagyon önfejűek tudnak lenni!
R: Azt mondod? Igen, ezt már én is többször tapasztaltam. Nem hallgat rám, hiába mondom neki...
Ró: Pedig - az ő érdekében – meg kell akadályoznunk, hogy a tündér elé jusson. Vagy meggyőzzük, vagy...
R: Vagy?
Ró: Vagy elfogjuk és elvisszük egy biztonságos helyre, amíg meg nem szűnik a veszély.
R: Elfogjuk? Kiabálni fog. Vagy elfut. Gyorsabb nálam.
Ró: Sajnos nálam is. Hajaj, mennyit tudnék erről mesélni! Szerencsére – kifejezetten az ilyen nehéz esetek kezelésére – van nálam egy zsák. (mutatja) Éppen belefér egy nyúl...
R: Nyuszika...
Ró: Úgy van. Megvárjuk az úton, aztán hopp – ráugrunk és elrejtjük a zsákban és elvisszük egy biztonságos helyre. Aztán...
R: Aztán...
Ró: Aztán... nehogy valaki észrevegye, hogy megmentettük a nyulat, te elmész a fához, elmondod a helyes választ a tündérnek, aztán visszajössz és közösen megünnepeljük a megmeneküléseteket.
R: Ez nagyon jó terv.
Ró: Hogyne lenne jó! Hiszen én – és persze te, azaz együtt – találtuk ki! Most viszont itt az ideje, hogy pihenjünk és készüljünk. (átkarolja, úgy kíséri ki a színről) Ha arra gondolok, milyen izgalmas, milyen mozgalmas és milyen nagyszerű napunk lesz holnap... összefut a nyál a számban.... hogy te milyen jó tervet eszeltél ki, kedves Röfröf barátom... (kimennek a színről)
T: (megjelenik) Hallottam mindent. A gonosz róka becsapta Röfröföt és el akarja rabolni Nyuszikát. De én teszek róla, hogy ne sikerüljön neki! Hohó, milyen jó nap lesz a holnapi! (szín elsötétedik)
(szín kivilágosodik, erdei ösvény, oldalán bokor. Jöb Röfröf és Róka, kezében zsákkal.)
Ró: Biztos, hogy erre jön majd Nyuszika? Nehogy másfelé menjen – nagyon csalódott lennék, ha kiderülne, hogy rosszul tudod az utat és nem tudnánk megmenteni ezt a szegény nyulat!
R: Ne aggódj már, mindig erre jön.
Ró: Jól van, csak nehogy... mert én már tudok is egy biztos helyet (hasát simogatja) ahova elrejthetjük majd.
R: Hová?
Ró: Hát ide a... ööö... ide a bokor mögé először... én majd őrzöm, amíg te elmész a nagyfához, aztán... aztán majd együtt eldöntjük.
R: Cssss!
Ró: (összehúzza magát) Hallasz valamit?
R: Csss! Valaki jön az úton!
Ró: Bújjunk el gyorsan – ide a bokor mögé!
(Nyuszika jön, dúdol. Róka és Röfröf mögélopakodik és ráhúzza a zsákot. Gyorsan összekötik a zsák száját.9
R: Elkaptuk, elkaptuk!
Ró: El bizony! Itt a reggeli!
R: Milyen reggeli? Ez itt Nyuszika!
Ró: Igen, igen, egy kis nyuszika! Egy aranyos, finom kis nyuszika...
R: Igen, igen, Nyuszika! Vigyük gyorsan, rejtsük el...
Ró: Bízd csak rám! Én már tudom s, hogy hová rejtem el. Te csak menj nyugodtan a nagy fához... Várj!
R: Mi a baj?
Ró: Nem hallod?
R: Mit?
Ró: Jön valaki! (halk énekszó hallatszik)
R: Hallom! Ki lehet az?
Ró: Honnan tudjam, te...! Gyere, rejtsük el a zsákot! Oda, a bokor mögé!
R: De nehéz! (felemelik és behúzzák a zsákot a bokor mögé) És most mi lesz?
Ró: Mi lenne?
R: Hát ez az egész... szinte elraboltuk szegény Nyuszikát, zsákba dugtuk és... és most mi lesz? Mindjárt idejön valaki és csak azt látja, hogy mi egy zsákot cipelünk, amiben benne van...
Ró: Nem nem nem! Ne aggódj! Először is: mi most megmentettük ezt a szegény nyulat! Másodszor: mi most nem fogunk zsákot cipelni – én fogok zsákot cipelni! Ne feledd, én azért vagyok, hogy mindenkin segítsek – rajtad is segítek! Menj csak nyugodtan a nagy fához, menj a tündérhez! Én addig vigyázok erre a nyuszikára, nehogy valami baja essen. (hirtelen újra felhangzik az ének, egészen közelről) Menj gyorsan, nehogy észrevegyenek!
R: Jó! (elindul, futn és beleütközik a színre énekelve bejövő Nyuszikával)
Ny: Jaj, Röfröf, igazán vigyázhatnál, majdnem fellöktél! Nézd, mit csináltál a szép új bokrétámmal!
R: Nyuszika, te itt?
Ró: Hogy lehetsz te itt?
Ny: Hát te ki vagy?
Ró: Én... én csak egy vándor vagyok, aki
R: Nyuszika, te hogy kerülsz ide? Neked ott kellene lenned... de te itt vagy... pedig ott... itt...
Ny: Te teljesen megzavarodtál? Hogy-hogy mit keresek itt? Megyek a nagy fához. Téged is ott vár a tündér. Tudod már, mi a legfontosabb növény?
R: Nyuszikaa – te nem lehetsz itt! Te nem mehetsz a tündérhez?
Ró: Két nyúl - egyik itt, a másik ott... nekem jó!
Ny: Mi az, hogy nem mehetek el a tündérhez? És miféle másik nyúlról beszél ő – Röfröf, kivel barátkozol már megint?
Ró: Ó, én csak egy szegény vándor vagyok, aki igyekszik mindenkinek segíteni...
R: Igen és amikor én rájöttem, hogy mi a legfontosabb növény és kiderült, hogy a tündér gonosz...
Ny: Nem gonosz!
Ró: De bizony, a tündérek nagyon gonoszak tudnak lenni! Én csak tudom! Nem szabad odamenned, mert ha rossz választ adsz, átváltoztat békává!
R: És te biztos nem tudod a helyes választ!
Ny: De igenis tudom! Te nem tudod, te felfuvalkodott malac!
R: De igenis tudom! De ha így beszélsz velem, amikor én meg akartalak menteni, és ezért rejtettünk el a zsákba...
Ny: Miféle zsákba?
R: De akkor ki van a zsákban?
Ny: Miféle zsákban?
Ró: Hát, ha nem te bújtál elő a zsákból, akkor az talán nem is olyan érdekes, ki van a zsákban. Én szépen elviszem, ti meg... hát ugye, ezt a kis beszélgetést most rátok bízom...
Ny: Várj csak! Nem miondanátok el nekem is, hogy mi történt? Miféle zsákról beszéltek? És miért gonosz a tündér? És egyáltalán: ki vagy te?
(a bokor mögül előlép a tündér, kezében a zsákkal)
T: Valóban: ki vagy te?
Ny: Tündér!
R: Az erdő tündére!
Ró: Egy tündér!
T: Úgy bizony. Egy zsákból előbújó, nyusziból visszaváltozó tündér. És itt van az igazi Nyuszika, a kissé hebrencs nyuszi, aztán Röfröf, aki néha meggondolatlanul cselekszik, és itt van... kit is tisztelhetünk benned, hős idegen?
Ró: Én ugye, csak egy vándor vagyok, épp erre jártam, de már megyek is..
T: (átkarolja a róka vállát) Ne siess annyira hős idegen, aki zsákban akartad megmenteni Nyuszikát és engem gonosznak híreszteltél... kis is vagy te?
Ró: Én csak egy szegény vándor vagyok, aki már megy is...
T: Dehogy mész, hiszen annyit segítettél! Meg kell kapnod a méltó jutalmadat... ah, mit hallok? csak nem a gyomrod korog? Esetleg egy kis répát?
Ró: Nem, köszönöm...
T: Talán egy kis makkot?
Ró: Ó nem, egyáltalán nem vagyok éhes. Igazából mennem kellene...
T: Se répa, se makk? Talán inkább egy kis (lerántja a róka fejéről a kalapot és előhúzza a kabát alól a farkát) nyúlhúsra fáj a foga, kedves Róka úr?
R: Egy róka?
Ny: Róka!
T: Úgy bizony, róka koma, akinek sikerült becsapnia Röfröföt és majdnem megennie Nyuszikát. Mondd csak, Röfröf, tényleg az erdő tündére a rossz?
R: Nem.
T: Aki békává változtatja a neki nem tetszőket? Meg kígyóvá?
R: Nem.
T: Bizony nem. Én csak egy egyszerű kérdést adtam fel: melyik a legfontosabb növény? És lám, a sértődés, a féltékenység, a veszekedés mit csinál a legegyszerűbb dolgokból is?
R: Szeretnék bocsánatot kérni Nyuszikától, amiért... meg tőled is, kedves tündér... ne haragudjatok rám...
T: Én megbocsátok...
Ny: én is... és én is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől... nem kellett volna veszekednem.
T. (a rókához) És te?
Ró: Én csak egy szegény vándor vagyok. Nem csináltam semmit, csak beszélgettem...
T. Szóval még mindig nem ismered el, hogy bűnös vagy!? Akkor megérdemled a büntetést: ezentúl soha ne tudd eltitkolni azt, hogy ki vagy. Szagodról, arcodról, lompos farkadról, hamis beszédedről tudja meg mindenki rögtön: te a hamis róka vagy.
Ró: Jaj nekem! (kitámolyog a színről) Mi lesz most velem?
T: Így jár az, aki mindig becsapja a társait. De ha megváltozik, akárhogy is néz ki, akármilyen szaga van, újra köztünk a helye. Nos, már csak egy dolog van hátra.
Ny: Micsoda?
R: Megtesszük!
T: Nem kell tenni semmit. Csak egy kérdésre kell válaszolnotok, arra amit tegnap kérdeztem: melyik a legfontosabb növény?
R: Én azt hittem, hogy tudom – a tölgyfa – mert a vaddisznók a makkot szeretik a legjobban.
Ny: Én meg azt hittem először, hogy a répa, mert a nyulak azt szeretik a legjobban – de aztán rájöttem, hogy nem az.
T: Miért?
Ny: Mert azt csak a nyulak szeretik nagyon... Röfröf is szereti, de például Kismedve nem...
T: Akkor vajon melyik a legfontosabb növény?
Ny: Amelyik a legtöbb állatot táplálja. Amelyiket megeszi a medve, nyúl, őz, szarvas...
T: És ez pedig?
Ny: A fű.
T: Úgy bizony: a kicsi, egyszerű, zöld fű. Nincs benne semmi különleges. Rengeteg van belőle. És mégis, zöld fű nélkül nem lenne élet az erdőben. De ez nem azt jelenti, hogy a többi növény vagy állat kevésbé értékes lenne. Én mindannyiótokat szeretlek és azt akarom, hogy ti is szeressétek egymást. (énekelni kezd, a többiek bekapcsolódnak)
ének:



Líbor Margit versei a darabhoz

Tündér mondja:
Öreg tölgyfa, te bölcs tölgyfa
nyílj meg nekünk virradatra!
Küldd el hozzánk Macit, Nyuszit, Röfit,
Készen áll már mind a három,
kezdődhet egy kusza álom.

Kurrah, kurrah, kalamajka,
legyenek itt virradatra!

Eressz fátylat gyerekszemre,
felnőttszemre, állatszemre,
s mire az óra négyet üt (négy ütés)
álljon itt egy zöld rét,
fűvel, fával, virággal, gombával,
s a három rakoncátlan barátaal.

Kurrah, kurrah, kalamajka,
legyen erdő virradatra!

Alma, alma, piros alma,
héja, húsa, magocskája,
kerek erdő lombja, törzse,
felhőn szálló gerzemürze,
Kurrah, kurrah, kalamajka,
legyen rend a zűrzavarban.



A végére:

Öreg tölgyfa, te bölcs tölgyfa
megnyíltál itt virradatra
láttál vitát, veszekedést,
hazugságot, pörlekedést.
Kurrah, kurrah, kalamajka,
rend lett már a zűrzavarban.

Neked mondom, kedves Röfi,
kibékültünk, ez már döfi,
soha többé nem vitázunk,
nevetgélünk, jókat játszunk.

Kurrah, kurrah, kalamajka,
rend lett már a zűrzavarban.

Alma, alma, piros alma,
héja, húsa, magocskája,
kerek erdő lombja, törzse,
felhőn szálló gerzemürze,
Kurrah, kurrah, kalamajka,
rend lett már a zűrzavarban.