Cigányélet 2.
Három rövid történet Balogh Elemér tollából a mai Magyarországról: Nincs válasz; Jó ember? Előítélet.
Nincs válasz
- Mi van veletek?- kérdeztem az embert a telep szélén.
- Semmi - a szokásos este, két család összeveszett a nagy nyomoron, kinn voltak a rendőrök. Itt mindenki nagyon erős, csak verekszik, iszik, meg gyereket csinál.
- Ok, ti éltek itt, miért van ez így?
- Mert itt mindenki a másikat szidja, ahelyett, hogy összefogna.
Milyen csoda ez, ha valakitől megkérdezem, mindenki tudja, hogy a nagy nyomorba össze kellene fogni, de senki nem teszi. Hát igen, ezek ilyenek.
- És te?- kérdezem a csávót.
- Mi van velem?
- Miért nem teszel ellene?
- Mert egy fecske nem csinál tavaszt.
- Dehogynem, hívő vagy?
- Igen.
- Hát Jézus is egyedül volt, aztán lettek többen a követői.
- Na jó, hagyjál engem, ne etessél, kaja attól nem lesz több.
- Na és a magyarok?
- Hagyjad már, azok le….nak minket, nekik az lenne a legjobb, ha mi nem is lennénk. Mi csak here nép vagyunk, pedig apám mennyit melózott, meg én is a kubikusokkal, senki nem lapátolt annyit, de nem kellünk sehova, néha még a kutya is jobban él.
- Most mi lesz?
- Nem tudom. Engem a reménytelenség csinál ki teljesen, hogy valamikor jobb lehet majd nekünk? De erre most semmi lehetőséget nem látok. Na, megyek kártyázni, legalább elmegy az idő és addig se azon jár az eszem, hogy csináljak lóvét.
Majd elköszönt, és otthagyott, én meg csak álltam ott és azon gondolkodtam, hogy mit tudtam volna mondani valami bíztatót neki, de őszintén nem tudtam semmit.
*
Jó ember
- Sajnálom Pista bácsi, hogy elvitték a biciklit és a szerszámokat.
- Az rendben van, hogy sajnálod, de téged sem engedlek be ide többet.
- De hát Pista bácsi ismer gyerekkorom óta és tudja, hogy soha senkitől el nem vettem és vennék semmit.
- De te is közülük való vagy.
- Igaza van, én is cigány vagyok, de jó ember és nem tolvaj. Hiszen már az apámmal is együtt dolgozott, sőt apu volt a főnöke. Megbántotta valaha Önt?
- Nem, de ez már sok, lelopták a terményt és elvittek mindent.
- Tudom, igaza van, de engem azért ne bélyegezzen meg.
- De ti miért nem tudjátok kilökni magatok közül ezeket?
- Mert mi is csak gyanítjuk kik voltak, és mi is félünk, mert ezek a családok már nagyon elvadultak tőlünk is.
Nem tudtam meggyőzni az öreget, gondoltam majd pár nap múlva visszamegyek.
Egy hétre rá csöngetek a kapun, kijön.
- Na, mit akarsz?
- Üdvözlöm Pista bácsi, hoztam egy kis pénzt, az új kerékpárra.
- Honnan van?
- Gyűjtöttünk a gyülekezetben, és ha megengedi, ami kerti munka van, azt ingyen elvégezném. Még a házba se kell, hogy beengedjen.
Megállt az öreg, nézett, és a szeme sarkában megláttam, ahogy egy könnycsepp legördült az arcán.
- Na jól van, fene ezekbe a rossz emberekbe, látod, hogy megvadítják még a jó embereket is.
- Igaza van Pista bácsi.
Elköszöntem és elindultam, hazafelé azon járt az eszem, hogy az éremnek hány oldala van, sok mindent elmondhattam volna, de hiába, mert a másik oldalnak is igaza van. Ez így nem könnyű helyzet.
*
Előítélet
A barátaim felhívtak, találkozni akartak velem, mostanában kicsit kevesebbet tudtunk összefutni, dumálni egy kicsit. Előbb érkeztem a szórakozó helyre a városba. Leültem és kértem egy italt, kis idő után csörgött a telefonom és mondták a fiúk, hogy később érnek oda, mert dugóban vannak.
Egyszer csak bejön egy nagy társaság és a szomszédos asztalhoz ülnek le, de kevés a szék és az egyikük se szó, se beszéd áthúzza az én asztalomtól a széket. Rájuk köszöntem és mondtam nekik, hogy de haragudjatok, de jönnek a barátaim, és akkor kellene majd a szék vissza, de addig használjátok nyugodtan.
A válasz erre az volt, hogy "Ki kérdezett?"
Nagyon meglepődtem és megszólalni sem tudtam és inkább ittam az italomat tovább.
Ekkor elég hangosan megszólalt az egyik:
- Régen ide nem engedtek be ilyeneket, de már semmi nem a régi.
Magamra néztem, mi ennek a baja? Tiszta vagyok, jó az illatom, divatos a ruhám, mi van ezekkel?
De tovább folytatták:
- Ezen a környéken is sok ilyen köcsög cigány lakik.
Ja, csak ez a probléma velem? Már azt hittem valami különleges dolog, de nem, a kézzel fogható rasszista kártya.
Na most mit csináljak? Lecsapjam az adu ászt, vagy várjak inkább? Úgy döntöttem maradok. Megérkeztek a barátaim, mikor beléptek minden szem rájuk szegeződött, még a levegő is megállt egy pillanatra.
Igen ők azok, a híres rock banda tagjai, hosszú hajúak, lazán borostásak, de ők ma a menők. Együtt nőttünk fel, egyszerre kezdtünk el zenélni. Én külföldön jazzt játszottam, ők itthon értek el osztatlan sikert. Megláttak és odajöttek, átöleltük egymást, ahogy régen is szoktuk, puszi az arca, csak úgy szúrt a borostájuk. Megszólalt az egyikük:
- Mi van, itt nincs szék?
A mellettünk ülők, rögtön egy emberként ugrottak, fel, de itt van, csak kölcsön kértük.
- Ne haragudj, de kérhetünk autógrammot?
- Persze öcsi, hozzál tollat.
Közben a másik megszólalt:
- Mi van veled te roma csávó? Úgy hiányoztál nekünk. Az egyik zenét és szöveget is amit küldtél haza azt megcsináltuk, jó nagyot hasított.
- Örülök - mondtam, és azt gondoltam el kellene menni innen, de hagytam, hogy elmúljon ez a buta ellenérzésem. Ittunk, ettünk, dumáltunk és nagyokat nevettünk, a másik asztaltársaság menni készült.
Na, gondoltam, most meghúzom én is a rasszista kártyát és így szóltam:
- A srácok olyan kedvesek voltak, amíg nem jöttetek, kérlek, ha tudtok, adjatok nekik a következő koncertetekre jegyet.
- Hát nem nagyon szoktunk ilyet tenni, de a te kedvedért persze.
Odaadták nekik a névjegyüket és mondták, hogy tíz ingyen jegyet majd átvehetnek a bejáratnál.
- Nagyon Köszönjük- hebegték, de többet nem szóltak.
Mikor elindultak kifelé felálltam és az ajtónál odaálltam eléjük és azt mondtam:
- Látjátok néha még egy ilyen cigányember is jó valamire, örüljetek neki, hogy nem mentem el amiért megbántottatok, mert akkor biztos, hogy nem találkoztatok volna velük. Jó bulizást!
Láttam megértették és örültem, hogy ma a jó győzedelmeskedett a rossz felett.
(Balogh Elemér)
