Pitagorasz Tétel
Egy kislány kérte, hogy írjak neki egy mesét. Küldött egy levelet is, amiben felsorolt rengeteg szereplőt, akik közül választhatok. Pitagorasz tétel mellett döntöttem, itt a mese:
Sípos (S) Gyula: Pitagorasz Tétel
Az időnként megjelenő hangyákon és berepülő legyeken kívül csak egyetlen állat volt a családban, egy fehér szőrű, piros szemű nyuszi. Kislányuk nagyon szerette, a szobájában tartotta, még a házi feladatot is úgy oldotta meg, hogy közben az ölében dédelgette. Hangosan felmondta neki a szorzótáblát, a nyuszi pedig úgy mozgatta a füleit, mintha értené is gazdája szavait.
Egyszer aztán nagy baj történt. Nyitva maradt a ház ajtaja és a kertkapu is, a kis nyuszi pedig – aki épp a kertben legelészett -, gondtalanul átugrált rajta, egyenesen be az erdőbe.
Micsoda új, érdekes, színes, eddig sosem látott világ! Nyuszi még sohasem látott ilyet, izgatottan ment egyre beljebb az erdőben, amíg útját nem állta egy fa mögül előlépő Róka úrfi.
- Nocsak, nocsak – mosolyodott el a róka, mit látnak szemeim? Csak nem egy csinos kis nyuszika?
- Nyuszi még sohasem látott rókát, nem tudta, hogy félni kellene tőle, így hát barátságosan válaszolt, ahogy azt kis gazdájától tanulta:
- Szia, tudod mennyi kétszer kettő?
Róka úrfi meghökkent. Ő jól meg akarta rémíteni a nyuszit, megfenyegetni, megkergetni… az meg csak mosolyog rá, és leckézteti? Hirtelen csak annyit tudott mondani: Ö… izé…
-Nem tudod? Akkor tanulnod kell, hogy megokosodj! – figyelmeztette a nyuszi. – És mennyi négyszer négy? Fogadjunk, ezt se tudod! Jajaj, nagy bajba fogsz így kerülni! És a Pitagorasz tétel? Megmondom neked: ánégyzet plusz bénégyzet egyenlő cénégyzet – azzal a nyuszi, mint aki jól végezte dolgát, tovább ugrált.
Hamarosan híre ment az erdőben, hogy egy Nagyokosságú Nyúl költözött az erdőbe, aki ismeri a világ minden titkát és varázsolni is tud. Legerősebb varázs szava után el is nevezték Pitagorasz Tételnek. A kis fehér szőrű, piros szemű nyuszi pedig, akit Pitagorasz Tételnek hívtak, bekötözött a mogyoróbokor alá, és szokásává vált köszöntésével ott fogadta az elé járulókat:
-Mennyi kétszer kettő?
Sajnos az erdő állatai soha addig nem jártak iskolába, így csak találgatni tudták az eredményt.
-Jaj de buták vagytok! – sóhajtott ilyenkor Pitagorasz Tétel a fejét csóválgatva -, na mondd, mit szeretnél kérni?
Egyszer például Farkas koma a gyomorpanaszaira szeretett volna orvosságot. Pitagorasz Tétel rögtön tudta a választ, hiszen az ő hasikája is fájt már, s akkor azt a kis gazdája finom sárgarépával gyógyította. Így hát most se kell mást tenni, már mondta is a választ a farkasnak:
-Gyomorrontásra egyél egy hétig csak sárgarépát, és meggyógyulsz, ánégyzet plusz bénégyzet, mehetsz tovább békében, egyenlő cénégyzet!
Nem örült Farkas koma a válasznak, mert nem szerette a répát, de mit volt mit tenni, rágcsálta egy héten át. S láss csodát: a sok falánkságtól elrontott gyomor az egyhetes répaböjt alatt kitisztult, megszűnt a fájdalom, s a farkas egészségesebb volt, mint valaha!
Híre ment a varázsló nyúlnak, a híres nevezetes Pitagorasz Tételnek! Messziről jöttek hozzá, kérték a tanácsát, s hozták az ajándékokat. Így ment volna ez talán a világ végéig, ha nyáron nem tört volna rá a vidékre az aszály. Nem esett egy csepp eső se hónapokon keresztül! A patakok kiszáradtak, a zöld fű elsárgult, az erdő állatai éhezni és szomjazni kezdtek. Küldöttséget menesztettek hát Pitagorasz Tételhez az erdő legtekintélyesebb lakóiból: Szarvas apó, Borz anyó és Sas úr közösen járultak a színe elé. Meghajoltak előtte és úgy kérték:
-Félelmetes és nagytudású mesterünk, Pitagorasz Tétel! Kérünk téged az erdő minden lakója nevében, hogy hatalmas varázserőddel hozd el újra közénk az esőt!
A kis nyuszi elgondolkodott, mit hallott ő egykor a kis gazdájától, mivel lehetne segíteni, majd így szólt:
-Ánégyzet plusz bénégyzet, több erős varázslatot is tudok, egyenlő cénégyzet, ami idecsalhatja az esőt. Halljátok az elsőt: Holnap reggel sorakozzatok fel, aztán együtt háromszor kerüljétek körbe az erdőt, s közben ezt daloljátok: Ess eső ess, holnap délig ess! Málna bokrosodjon, fű kizöldüljön, ess eső ess!
Megtették az állatok, amit Pitagorasz tétel kért, de a ragyogóan tiszta kék égen nem tűnt fel a legkisebb bárányfelhő sem. Így újra a nyuszihoz fordultak:
-Ó nagyhatalmú Pitagorasz Tétel, ez a varázslatod nem volt elég erős. Mondd egy másikat, az majd idecsalja az esőt!
-Kétszer kettő négy, háromszor három kilenc, íme, a második varázslat: feküdjék mindegyikőtök le a háza elé, annak is az ajtaja elé, s mondja, forró bizakodással: egy csepp, két csepp, öt csepp meg tíz, jön már a felhő csepereg a víz!
Megtették az állatok, ezt is megtették, de csak az izzadság csöpögött az orrukról, mert eső nem esett egy csepp sem.
Nyuszi nem értette, mit történhetett. Hiszen a kis gazdájával egykor olyan jól működött minden! Amikor megfürdették, azt énekelték neki, hogy ess eső ess, és esett is, csak úgy ömlött rá a zuhanyrózsából a víz! S ha kis gazdája azt énekelte, hogy egy csepp, két csepp, már ugrándozott is oda, mert tudta, hogy az itatójába friss víz került. Akkor ez most miért nem működik? Így aztán, amikor Szarvas apó, Borz anyó és Sas úr újra elé állt, kérve egy újabb varázslatot, már csak az időt húzta, hátha közben történik valami.
-Úgy látom – mondta nagy komolyan -, hogy magamnak kell kézbe vennem az ügyet. Ti csak menjetek haza és bizakodjatok, én pedig körül járom az erdőt és elvégzem a szükséges előkészületeket annak minden sarkában, aztán majd elmondom a legnagyobb varázslatot, ánégyzet plusz bénégyzet, meglegyen a cénégyzet! Amikor készen állok, szólok, és elhozzuk az esőt!
Így is történt. Az állatok hazamentek, Pitagorasz Tétel pedig nagy komolyan körül járt, s közben fülelt, szimatolt, figyelt, de nem mást, mint hogy hallja-e már a szél zúgását, érzi-e a közeledő eső illatát. Eltelt egy nap, kettő, talán több is, végére járt a nyár, közeledett az ősz, amikor egy délután a nyuszi a feltámadó szélben megérezte az eső illatát. Azonnal hangos dalra fakadt és egymás után énekelte és szavalta, amire csak emlékezett: ess eső ess, csip, csepp, egy csepp, kétszer kettő, négyszer négy, ánégyzet plus bénégyzet, itt az eső, most jön elő, egyenlő cénégyzet!
-A hangos kiabálásra összecsődült az erdő népe, Pitagorasz Tétel pedig ott ugrált körülöttük, s hol egyiket, hol a másikat vitte rövid táncba. Ahogy így ugrált és dobogott, egyszer csak kip, kop, ki kopog? Esőcseppek kopogtak a fák levelein, és az egész erdő ott táncolt a felfrissítő zivatarban.
Így vált Pitagorasz Tétel a világ leghíresebb varázslójává. Hanem tudjátok mi történt? A kis nyuszi eltűnt az erdőből, többé nyomát sem látták az ott élők, pedig keresték, kutatták megmentőjüket, égen és földön!
Mi azonban tudjuk, hogy a kis nyuszi nem tűnt el – csak épp, miközben keresztül-kasul járta az erdőt, megtalálta a hazafelé, kis gazdájához vezető utat. Míg aztán az erdő állatai a megérkező esőnek örültek, táncoltak, ő csendben elosont, s gyorsan hazafelé vette az irányt. Alig várta már, hogy újra a gazdája ölébe bújhasson, érezze simogató kezét és hallja vidám hangját! Mert igaz ugyan, hogy az erdőben tisztelték, fel is néztek rá, még féltek is tőle, de szeretni, közelről és forrón szeretni és ölelni mégis csak a kis gazdája tudta őt.
