A kis kék angyal születésnapja
Egy mese az Ármányos sárkányos meséskönyvből: A kis kék angyal születésnapja
A manók a délutáni fogócska után fáradtan dőltek le az őszi avarra.
- Láttátok, milyen gyors voltam? – kérdezte az egyik. Ha versenyeznénk, az összes zöld nyulat lehagynám!
- Az semmi, én még a saját árnyékomat is lehagyom, ha igazából nekiindulok! – hencegett a másik. A többiek egy pillanatra elcsendesedtek és azon gondolkodtak, mi nagyobbat lehetne ennél mondani, de csak egy pillanatra ám, mert mindegyik igyekezett, nehogy a másik megelőzze.
- Én már annyira gyors vagyok, hogy amikor tegnap, csak úgy, edzésnek, körben futottam a réten, utolértem magam – á, így már nem is érdekes, magammal mégse szeretek fogócskázni! Én már nem is akarok fogócskázni! – szólalt meg az egyikük.
- Én sem, én sem – bólogattak a többiek, nehogy lemaradjanak.
- És bújócskázni se szeretnék, már minden rejtekhelyet ismerek! Ha csak elindultok, már előre tudom, hová bújok…
- Én is, én is – vágták rá a többiek, hiszen hencegni is egyformán jól tudtak.
- Akkor most mit játsszunk?
Erre csend támadt. Tényleg, mit is? A fogócska nem jó, a bújócska nem jó, a kitalálós nem jó…
-Tudjátok mit, ünnepeljünk!
-Ünnepeljünk, ünnepeljünk – ugrottak fel a többiek és körbetáncolták egymást - ünnepeljünk, ünnepeljünk!
-Na jó, de mit ünnepeljünk?
Erre megint elhallgattak és tanácstalanul néztek egymásra. Már megünnepelték a beszélő almákat, amiért őszre olyan szép piros színük lett, megünnepelték a zöld nyulak répatermését, egy egész napon át ünnepelték Tihamért amikor visszaérkezett a Wihar-szigetekre, és már önmagukat is annyiszor, de annyiszor megünnepelték!
-Ünnepeljük meg a kis kék angyalt, őt még sohasem ünnepeltük!
Ezen aztán egyszerre felvidultak és el is szomorodtak. Felvidultak, mert a kis kék angyalt mindannyian szerették – és elszomorodtak, amiért eddig még sohasem jutott eszükbe, hogy őt ünnepeljék.
-Nagy mulasztást követtünk el – mondogatták – de most bepótoljuk!
Az egyik kis manónak egy mindennél jobb ötlete támadt:
-Ünnepeljük meg a kis kék angyal születésnapját!
-Szülinapi buli, ez az! És elhívunk rá mindenkit, mert ez egy világra szóló születésnapi kerti parti lesz! Zenével, tánccal, és sok-sok ajándékkal… - és akkor elhallgattak. Milyen ajándékot adjanak a kis kék angyalnak? És egyáltalán, mikor van a születésnapja?
-Lehet, hogy az angyaloknak nincs is születésnapjuk – mondta az egyik, az orrát lógatva. – Lehet, hogy ők csak úgy vannak…
-Dehogyis! – válaszolta a manók legöregebbje. – Én biztosan tudom, tán még az öregapám mesélte, aki nagy bölcs volt, hogy az angyalok is születtek valamikor, csak nagyon-nagyon régen, még a Nap, a Hold és a csillagok előtt!
-De hát akkor nem is lehet születésnapjuk! – jajdult fel egy kis manócska. – Ha még Nap sem volt, akkor nappal sem volt és éjszaka sem, nem volt hétfő és nem volt kedd, nem volt május és nem volt szeptember – akkor nincs születésnap sem!
-Épp ellenkezőleg! – nyugtatgatta a többieket az öreg manó. – Ha egyik nap se lehet, akkor bármelyik nap és bármelyik évszak lehet, ha mi azt születésnapnak nevezzük ki! Én pedig – mondta és felállt, teljes magasságában kihúzva magát, de annyira, hogy fejével majdnem elért az őszi kakasvirág legfelső piros szirmáig – ezennel kijelentem, hogy a kis kék angyal születésnapja pontosan egy hét múlva, kedden lesz!
-Hurrá! - A manók ugráltak, kiabáltak örömükben, hogy ilyen okosan kitalálták a kis kék angyal születésnapját. Most már csak azt kellett kitalálni, hogy milyen ajándékkal lepjék meg őt. Az egyik manó azt javasolta, hogy szedjenek neki egy virágcsokrot, de ezt lehurrogták, mert túl kevésnek tartották. Másikuk azt javasolta, kérjék meg Tihamért, a legszelídebb sárkányt, hogy repüljön el messzire és hozzon gyorsan valami különleges tárgyat, amit még senki se látott – de ezt is leszavazták, mert ez nem az ő ajándékuk lett volna. Végül aztán megegyeztek, hogy egy hatalmas tortát fognak készíteni a kis kék angyalnak, de akkorát és olyat, hogy abba akár el is lakhatna! Titokban persze reménykedtek, hogy a kis kék angyal nem fog abban lakni, hanem nagylelkűen felajánlja az ünneplő közönségnek, hogy egyék meg közösen – de akkor is!
Elhatározták, hogy legalább egy háromemeletes, ötmanónyi magasságú tortavárat fognak készíteni, ajtóval, ablakokkal és hatalmas, csodálatos gyertyákat tesznek rá! Csak miután így elterveztek mindent, akkor döbbentek rá, hogy nem elég beszélni a tortáról, de azt el is kell készíteni!
Itt kezdődtek a bajok. A torta tésztájához liszt kellett volna és tojás, de nem volt egyik se. Két manócska ugyan követségbe ment az öreg tölgyfa tetején lakó galambpárhoz, hogy galambné asszonyság tojjon a kis kék angyal tortájához néhány tojást – de az szomorúan közölte, hogy ő tojást tojni csak tavasszal tud és azt se adhatná oda, mert abból kelnek ki a galambfiókák. Lisztjük se lett. A búzaföldről pocok uraságék már betakarították az összes búzát, és abból nem adhattak egy szemet se, mert egész télen abból élnek. Ha elosztogatják, tél közepén éhen halnak!
Ráadásul a manócskák reszelt almával akarták ízesítik a tortát, de a két beszélő alma megfenyegette őket, hogy ha csak egy almát le mernek szakítani a fáról, ők olyan kiabálást rendeznek, de olyan ricsajt, hogy rögtön kiderül a titkos tervük!
Végül Troll bátyó, a sokat látott, öreg faóriás sietett a segítségükre. Azt javasolta nekik, hogy menjenek a tölgyesbe, szedjék össze a lehullott makkokat és darálják apróra, makklisztnek. Aztán menjenek el a méhkaptárokhoz és kérjenek a méhecskéktől néhány üvegnyi mézet és kérjék el tőlük a régi, töredezett, kiselejtezett méhviaszt is. A mezőről gyűjtsék be a lándzsafű-félék elszáradt leveleit és sodorják vékony kötéllé. Ezután keressenek néhány nagyobb, lapos követ és ha ez mind megvan, jöjjenek vissza ide Tihamérral, a szelíd sárkánnyal és annyi vízzel, amennyit csak elbírnak.
A kis manók reménykedni kezdtek, hogy sikerülhet a nagy mű, ezért lelkesen hordták a tortához valókat Troll bátyóhoz, a tisztásra. Akkor aztán a faóriás vezényletével először összekeverték a makklisztet vízzel, mézet kevertek hozzá – mert anélkül keserű ízű lett volna - jól meggyúrták, majd az így elkészült tésztát elsimították a nagy, lapos köveken. Troll bátyó méretre vágta a kinyújtott tésztát, nagyobbakat a tortavár alsó szintjére, valamivel kisebbeket a középsőhöz és még kisebbeket a felső részhez. Ezután Tihamér sárkánytüzet fújt a kövekre, átforrósította azokat, hogy szépen, lassan megsüljön rajtuk a tészta. A méhviaszt Troll bátyó kőpoharaiban olvasztották meg, majd a lándzsafűből sodort vékony gyertyakanócokat belemártogatták. A kihűlő méhviasz egyre vastagabban megtapadt a rajtuk és szép gyertyává formálódott.
Miután mindennel kész lettek, összeállították a tortavárat. A tészta keményen és szilárdan magasodott előttük - de nagyon egyszínű barnára sikeredett.
-Ez a torta így csúnya – állapította meg az egyik manó.
-Igen, így van – bólintott rá a másik szakértően -, szép nagy, de ronda.
-Azonnal ki kell festenünk! – És már szaladtak is, gyűjtötték a bokrokról a piros, kék, lila, sárga bogyókat és kenték, mázolták, festették vele a torta oldalát, amíg az csodás lilás-pirosas színt nem öltött.
-Így mindjárt más! – kiáltották elégedetten. – Most még tegyük fel rá a gyertyákat, és jöhet a
mulatság! Szóljunk a kis kék angyalnak… de hol van ő? Ki látta a kis kék angyalt?
Az angyal – akinek figyelmét semmi sem kerülhette el, ami a Wihar-szigeteken történt -, óvatosan visszahúzódott a lombok közé, ahonnan napok óta figyelte a sürgölődő manócskákat. Aztán hangtalanul felrepült a dörgő-mörgő felhők közé, majd onnan vissza, mintha csak most érkezne.
-Tessék – kérdezte – ki keres?
-Mi keresünk, mi keresünk! – kiabálták a manócskák! – Ünneplünk, énekelünk, táncolunk, születésnapot ülünk?
-És kinek a születésnapját? – kérdezte nagy ártatlanul a kis kék angyal.
-A tiédet – kiabáltak, ugráltak a manócskák és körültáncolták a kis kék angyalt. – Boldog szülinapot!
Az angyal pedig velük táncolt, ugrált, örömében kacagott, pörgött, ujjongott és tapsolt – és láss csodá!. Minden tapsolás után megjelent valami finomság körülöttük. Egy nagy tál szilvás gombóc – a legöregebb manó kedvenc étele – az egyik tölgyfa tövében. Egy hatalmas csokigolyó a tisztás egyik szélén. Egy óriási üveg málnaszörp, legalább tizenöt szívószállal a vakondok-bucka tetején. Egy magától játszó trombita az egyik faágon, ami a manók kedvenc számait fújta, egyiket a másik után.
Ez volt ám a mulatság és nem is maradt ki senki belőle! Mert a trombitaszó hívására eljött a pocokcsalád, a zöld nyulak, galambné asszonyság, a pettyek nélküli katicabogár, és mindenki, aki csak élt és mozgott a szigeteken! Tihamér, a legszelídebb sárkány még a két beszélő almának is vitt egy kis kóstoló a csokigolyókból, amit azok elégedetten fogadtak, megállapítva, hogy majdnem olyan finom édesek, mint ők lennének, ha egyáltalán megengednék, hogy valaki beléjük harapjon!
A tortavár pedig azóta is ott áll a tisztás közepén. Ha a kis kék angyalnak arra van dolga, csakis benne pihen, fenn az első emeleten. Ugyan a falon a festés néhány helyen már kissé kopott, ahol a kíváncsi nyuszik, pockok, mókusok megnyalogatták. A falak azonban épek, erősek és még sokáig azok is lesznek, mert – valljuk be –, a makklisztből készült tészta, még mézzel keverve is, elég pocsék ízű!
(Sípos (S) Gyula)
A meséskönyv megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ára: 2690 Ft
