Sípos (S) Gyula: Szeretetláng mesék - 8. történet
amelyben Égi Sas és Mezők Lilioma egy kis erdei faluba érkezik, ahol senki sem törődik velük
Fáradtan, de mégis vidáman kaptattak fel a domb tetejére. Ott lezuttyantak a földre, hogy kifújják magukat az egész napos hegymászás után. A Napocska vidáman sütött rájuk az égből, hiszen alig takarta már egy kis homály a földeket. Égi Sas érdeklődve tekintett körbe a vidéken, majd kérdőn fordult testvéréhez:
- Nem ismerős neked ez az előttünk húzódó erdő? Olyanok ezek a fák, mint a mi kedves otthonunkban. Lehet, hogy körül jártuk a földet, és végül hazaérkeztünk?
- Igazad lehet, kedves bátyám – mondta Mezők Lilioma -, mintha én is ráismernék az erdőnk szépségére! Ha így van, akkor már csak egy-két nap, és hazaérünk!
Boldogan mosolyogtak egymásra, de aztán a fiú elkomolyodott:
- Igen ám, de mintha egy fenevad még hátra volna! Legyőztük Hiúságot, Csüggedést, Lustaságot és Haragot, Falánkságot és Viszályt – ez eddig hat. De hol lapulhat a hetedik? Meg kell találnunk, mert addig nincs nyugta a világnak, amíg az utolsó cölöpöt is ki nem húzzuk!
- Lehet, hogy elkerültük valahogy? – kérdezte Mezők Lilioma, majd aggódva hozzá tette -, és azt se tudjuk, hogy a Nagy Sárkány, aki a nagy gonoszságot kifundálta, hogy fog reagálni, ha az egész sötét sátrat sikerül lebontanunk, amit a világ fölé terített.
Egy darabig csendben gondolkodtak és nézelődtek. Amikor aztán kipihenték magukat, nagyot sóhajtva felálltak és tovább indultak. Megegyeztek, hogy ha nem találják meg a hetedik fenevadat, akkor kissé kipihenik magukat otthon, elmesélik kalandjaikat, aztán újra útra kelnek, hogy a nagy munkát befejezzék.
Félnapi járásra az erdőben egy tisztásra bukkantak, s ott néhány, egymástól távol álló kunyhóra. Előttük felnőttek és gyerekek szorgoskodtak, egymáshoz is alig szólva egyet, kettőt. A földön mindenfelé szétszórt szerszámok, fadarabok, rongyok hevertek nagy összevisszaságban.
A testvérpár illendően köszönt. Alig biccentettek feléjük, mintha senkit sem érdekelne megérkezésük. Így aztán egy darabig csak álldogáltak, maguk sem tudván, hogy most mit csináljanak. Végül Mezők Lilioma megunta a toporgást. Gondolta, legalább segít egy kis rendet rakni. Felvett egy kalapácsot a földről, és megkérdezte, hogy kié, de választ nem kapott. Amikor megmutatta a hozzá legközelebbi kunyhó előtt üldögélő férfinak, az csak megrántotta a vállát: Nem az enyém. Ugyanígy járt Égi Sas is egy kapával. Az emberek csak ránéztek, esetleg horkantottak egyet, vagy a fejüket rázták.
Tanácstalanul nézett egymásra a két testvér – ilyet még nem tapasztaltak. Mintha itt senkit nem érdekelne semmi! Most mit tegyenek? Telepedjenek le középen, mindenki orra előtt? Esetleg rakjanak tüzet, és süssenek maguknak valamit? Ahogy így tanakodtak, egy vénséges vén, töpörödött, nagyszakállú vénember sétált ki az erdőből, s megállt előttük:
- Mit zargatjátok ezt a jónépet? Itt mindenki csak a maga dolgával törődik. Nincs szükségünk kíváncsiskodó, mindent felforgató emberekre! Mi csendesen élünk, senki sem avatkozik a másik ügyeibe. Ne kotnyeleskedjetek itt, tűnjetek el innen!
Nagyra nyílt Égi Sas szeme a megdöbbenéstől! Hiszen nem akarnak ők felfordulást csinálni, épp ellenkezőleg, segíteni szeretnének! De nem engedte, hogy az indulatai elragadják, inkább illendően köszönt:
- Szép napot öregapám! – Folytatni azonban nem tudta, mert az rögtön a szavába vágott:
- Akkor lesz szép nap, ha eltűntök innen. Ne zargassátok az itt élőket! – s azzal már lökdöste is őket kifelé a tisztásról.
Mezők Lilioma látta, hogy Égi Sas arca egyre borúsabb lesz. Megfogta a kezét és csitító hangon mondta:
-Menjünk innen bátyám, nem látnak itt minket szívesen.
Égi Sas körülnézett, hátha valaki melléjük áll, de csalódnia kellett. Az emberek még csak nem is figyeltek rájuk, mintha semmi se történne tőlük néhány méterre. Így hát mit tehettek mást, batyujukat a hátukra véve kisétáltak a tisztásról. Néhány perc múlva azonban Égi Sas megállt egy hatalmas tölgyfa árnyékában és visszanézett a kis falu felé.
- Nagyon furcsa hely volt ez. Miért nem törődtek se velünk, se egymással ezek az emberek? Itt valami baj van! Várjunk meg míg besötétedik, aztán menjünk vissza és derítsük ki, mi történik ott valójában!
Ahogy bealkonyodott, a testvérpár a fák között visszalopakodott a tisztáshoz. Ott nagy csend fogadta őket. Minden kunyhó ajtaja zárva. Nem szűrődött ki azokból se beszélgetés hangja, se gyermek kacagás de még egy kis madárdal, vagy tücsök ciripelés se hallatszott. Végül rátaláltak az ösvényre, ahonnan a vénséges vén érkezett. Óvatosan végig mentek rajta, hogy megnézzék, hol lakik az öreg, s mit láttak! A vénember a saját szakállát két fa között kifeszítette, s mint egy függőágyba, abba feküdt bele. Ott ringott, ringatózott egy hatalmas fatuskó fölött.
Égi Sas hang nélkül oda kúszott, még arra is ügyelve, hogy a fújdogáló szellő szemből érkezzen, nehogy a szagát az öreg felé vigye, és arra felriadjon.
Amikor visszaérkezett, suttogva elmondta Mezők Liliomának, hogy látni alig látott valamit, de amikor a tuskót körül tapogatta, érezte, hogy abba valami írás van belevésve.
- A fenevad lesz az és a cölöp! – súgta vissza a lány. – Megtaláltuk! Most húzódjunk vissza és találjunk ki egy jó tervet, amivel legyőzhetjük!
Másnap a kis falu lakói különös hangokra ébredtek. Mezők Lilioma sétált be a tisztásra táncos léptekkel, kezében egy csörgődobbal. Tiszta hangján egy dalt énekelt hangosan, s közben rázta, verte a dobját is. Olyan szépen énekelt, hogy a fák ágaira madarak szálltak és vele csiripeltek. Nyíltak az ablakok, nyíltak az ajtók! Először a gyerekek kukucskáltak ki, majd a felnőttek. Jöttek, néhányan már a ritmust tapsolták, és a gyerekek bátortalanul énekelni kezdték a refrént a szeretetről. Már egymásra mosolyogtak, egy házaspár már megfogta egymás kezét és óvatosan táncolni kezdett, amikor közéjük rontott a vén öregember. Gubancos szakálla lobogott a szélben, ahogy hangosan ordítva futott feléjük:
- Azonnal hagyd ezt abba! Tilos itt minden ilyen zavargás!
Megpróbálta kitépni Mezők Lilioma kezéből a csörgődobot, de a lány nevetve odébb táncolt, és még hangosabban énekelt. Ahogy így kergetőztek, egyszer csak hangos dübbenések hallatszottak az erdőből. A fenevad – mert az volt az öregember képében -, megtorpant, feljajdult, majd futásnak indult vissza, a tuskója felé – de már elkésett. Míg Mezők Lilioma énekével elcsalta őt a helyéről, Égi Sas a fejszéjével néhány óriási ütéssel kivágta a földből a cölöpöt. A fenevad futás közben robbant füstté, és úgy tűnt el a levegőben.
Most kezdődött csak az igazi mulatság! Egy hatalmas tüzet raktak a falu közepén, s ott égették el a cölöpöt, amire az volt írva: Közöny. A kunyhók lakóinak szívfénye felragyogott, ahogy egymásra mosolyogtak, s énekelve, dalolva körtáncot lejtettek a tűz körül.
