Noé a Müpa előtt
Az alkotótáborban Rauscher Marika festett egy képet, én meg költöttem hozzá egy történetet, itt van mind a kettő:
Sípos (S) Gyula: Noé a Müpa előtt
Akkor történt mindez, amikor Noénak kedve támadt kikapcsolódni. Úgy gondolta, ideje lesz újra meglátogatnia atyafiságát! Szabadnapot igényelt a mennyei hivatalnál és vízumkérelmet a földre. Mivel pedig a föld minden országa és lakosa az özönvíz óta rokonságban állt vele, nem törődött különösebben azzal, hová is menjen.
A raktárból előkereste szivárványernyőjét, hogy azzal utazzon. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy inkább Mary Poppins papagájfejes esernyőjével megy, de aztán eszébe jutott, a kisasszony milyen szigorúan tud nézni, így letett róla. Ernyőjét kinyitva ugrott és ereszkedett alá, s hogy, hogy nem, egyenesen Budapestre, egy hídra pottyant. Csodálkozva nézett körül. Járt ő már itt régebben, de akkor még nem kötötték össze hidak a Duna két oldalát, ekkora épületek se voltak, se ennyi ember, zaj, különös jármű. Azért tetszett neki ez a nagy nyüzsgés. Büdösnek ugyan büdös volt, poros és száraz, de ezen könnyen lehet segíteni! Megpörgette szép szivárványos esernyőjét és már fújt is a szél, esett az eső, tisztára és frissre mosva a várost.
Noé sétált, ballagott, s ha nem látta senki, egy kicsit még ugrándozott is. Halkan fütyörészett egy mennyei dallamot, és jól érezte magát a sok látnivaló között. Átsétált a hídon és épp egy nagy épületet csodált, aminek a fala csíkokban világított. Azon gondolkodott, ez vajon mi célt szolgálhat, amikor hátulról megszólították:
- Köcsög vagy, öreg?
Ez meg vajon mit jelenthet – tűnődött Noé, és megfordult, hogy megnézze, ki beszél hozzá. Két legényt látott és egy lányt, akik telefirkálták a testüket mindenféle képekkel, különös ékszereket hordtak az orrukban, arcukon, és a hajuk is valahogy furcsa volt.
- Köcsög? Az olyan pohárféle, amiből isznak, vagy tejet tartanak, meg fára akasztják – vagy rosszul tudom? Én nem vagyok köcsög.
- Szórakozol, buzikám? – kérdezte újra az egyik, és ijesztésül felé rántotta a vállát.
Ezek verekedni akarnak? – tűnődött Noé. Nem értette. Hiszen ő nem csinált rosszat. Most mi legyen? Ha megüti valamelyiket a hajóácsolásban megerősödött karjaival, abból csak baj lesz, elrontani meg nem akarta ezt a szép napot.
- Valójában igen, szórakozom – válaszolta szelíden. – Szabadnapot kaptam, gondoltam körülnézek itt egy kicsit, nem jártam már erre ezer éve. Épp meg akartam kérdezni valakitől, hogy mi ez az épület, és miért vannak ezek a fénylő csíkok az oldalában? Ti tudjátok?
- Hagyjad – húzta hátra a lány a fiút -, ez csak egy vén hülye. Menjünk, mert lecsúszunk a buliról!
A fiú merően nézte Noét, tekintélyét megőrzendő még egyszer beijesztett, köpött egyet Noé lába elé, majd átkarolta a lányt, és mindhárman tovább mentek.
Vajon mit akarhattak? – tanakodott magában Noé. – Lehet, hogy az esernyőmet irigyelték? Azt ugyan irigyelhetik is, mert ilyen szép, színes, szivárványos esernyője senki másnak nincs, ez egyenesen az Úr műhelyéből került ki, még az özönvíz utáni első szivárvány anyagából készítették. S lám, most is működik, ezek a gyerekek is milyen békésen elmentek! Ettől a gondolattól egészen felvidult, s esernyőjét pörgetve, vidáman fütyörészve indult tovább.
