Városmesék 20. - Tündér-szimfónia
Sípos (S) Gyula: Tündér-szimfónia
Azt sejtettem, hogy egy szép kertben több van annál, amit a szemünk lát, de hogy ennyivel? Egy este azonban, amikor a garázsunk sarkában évelő fehér tündérfürt tetején megláttam a kis kék angyalt… Na de, kezdjük elölről.
Kertünk szépsége Manócska, a feleségem keze munkáját dicséri, én is vele dicsekszem. A kis kék angyalról meg sokat olvashattak már azok, akik a Sárkányszelídítős történeteimet ismerik. De most nem angyalokról, és nem is Manócskáról írok, bár a tündér-szimfóniáról való ismereteimet nélkülük nem szerezhettem volna meg.
A fehér tündérfürt bugájának tetején egyensúlyozó kis kék angyal mesélte el ugyanis, mit jelent a tündéreknek egy-egy szép kert, egy virágos mező, vagy akár csak néhány cserép virág, s miért is van ő most itt, épp e napon.
A tündérek ugyanis nem csak látják, hanem hallják is a növényeket. Minden virág olyan, mint egy-egy hangszer – a tündérfürt éppenséggel tárogató, ha érdekel -, s látják, hallják, szagolják, ízlelik azt a zenét, amit a növény létével játszik. Néhány cserép virág már egy-egy szépen megírt festménydalnak számít, egy szép kiskert kantáta, egy virágos mező akár szimfónia is lehet.
Miért mesélem el ezt nektek?
Mint megtudtam, a régi Majláth-kastélyban lévő üvegház a tündérek körében híres koncert teremnek számított. Messze földről is jöttek, repültek, vagy a Hosszúréti patakon keresztül úsztak erre – attól függően, hogy földi, légi, vagy vízi tündérek voltak -, hogy láthassák, hallhassák, ízlelhessék és szagolhassák azt a szimfóniát, amit az üvegházban lévő növények éltek eléjük. S mivel a kastély kertészei szeretettel gondozták a növényeket, a dallamuk telve volt békével, örömmel - és változatossággal, hiszen egész évben hol egyik, hol másik virág nyílt, virágzott, hozott termést éppen.
Bizony, messze földön híres üvegház volt a törökbálinti! A háború, és az utána következő viharos idők azonban nem kedveztek az üvegházaknak, a miénknek se, így a csodálatos tündér-szimfónia elhalkult, eltöredezett. Meg nem szűnt soha, s talán nem is fog, míg ültetnek és öntöznek, de akik egykor a teljes szimfóniában gyönyörködhettek, most csak csendesen könnyeznek.
Gyásznap volt aznap, a tündérek gyászolták az üvegházat és a szép szimfóniát. A kis kék angyal pedig, aki az égi magasságokig felrepülhet és az örök jelenből is lehozhat valamicskét a földre, egy röpke pillanatra elhozta nekik az üvegház egykori ragyogását. Nekem csak egy villanás volt, ahogy eltűnt a kis kék angyal a szemem elől a tündérfürt tetejéről, de a szívem…
Csendben, melankolikus hangulatban üldögéltem a kerti széken azon gondolkodva, nem is sejtjük, mi mindennel tudnánk örömet, és tudunk bánatot okozni ennek a világnak.
