Napközis mesék 5. - A nagy forróság idején
Napközis mesék 5. - 1.a osztály
A nagy forróság idején
Cs. Marci által mondott szereplők: piros kígyó, neve: Szisszer, hófarkas, neve: Fehér Agyar, fehér sas, neve: Vörös Szem, tűzsárkány, neve: Tűzvillám. Videó és szöveges változat:
Már a tavasz is szokatlanul meleg volt, de akkor még örültek ennek. Szívesen sütkéreztek kint a napon, figyelték a földből kibújó fűszálakat és a fákon kipattanó rügyeket. A meleg tavaszt azonban forró nyár követte, aminek nem akart vége szakadni! Kiszáradtak a patakok, elapadtak a források, elsárgult a fű, tikkadtan húzódtak árnyékba az élőlények. Már a gyíkocskák se napoztak a köveken, a madarak éneke is elhallgatott a fák között.
-Ha ez még sokáig így marad, mindannyian meghalunk! – morogták az öregek. – Valamit tenni kell! - Végül összehívták az állatok országainak nagy tanácsát, hogy megbeszéljék, mit lehetne tenni, hogy megszűnjön a forróság. Eljöttek Gyíkföldje gyíkocskái, Kígyóország kígyói, a bogár-klánok vezetői, a madarak képviselői, jöttek északról és délről, keletről és nyugatról, mert a baj mindenkit egyformán érintett.
-Mindannyian tudjuk – mondta a nagy tekintélynek örvendő szarvasbogár -, miért e nagy hőség, és miért nem jön az őszi enyhülés. Tűzvillám, a tűzsárkány kering felettünk az égen, s nem is repül tovább, mert a jégsárkány, akivel táncát járhatná felettünk, s aki elfoglalná a helyét, nem érkezett meg!
-Mert elbujdokolt szégyenében, amikor Gyíkföldjén megkötözték és elverték! – vágott a szavába valaki a tömegből, mire a gyíkok képviselője rögtön válaszolt: - a kígyók miatt történt az egész!
Szó szót követett, hangoskodás vitát, végül a nagytanács úgy határozott, hogy a kígyók a felelősek mindenért, nekik is kell helyre hozni a dolgot. Menjenek el, keressék meg a jégsárkányt és hívják vissza, ha már ilyen jó barátok voltak! A kígyók hiába mondták, hogy nekik lábuk sincs, náluk mindenki gyorsabban eljuthatna a hófödte hegycsúcsokhoz, ahol a jégsárkány bujkálhat, senki nem hallgatott rájuk.
Mit volt mit tenni, a kígyók képviselői visszamentek Kígyóországba és elmondták, mit határozott a nagytanács. De ki menjen jégsárkányt keresni? Lett is nagy húzódozás, egymásra mutogatás, veszekedés, rimánkodás, mert ilyen veszélyes útra, olyan messzire senki sem akart elindulni. Végül egy óriás királykobra azt mondta: - menjen Szisszer, a kis piros kígyó, ő úgyis mindig azzal dicsekszik, merre járt, mesél, lódít, most aztán bebizonyíthatja, hogy igazat mondott!
-Úgy van, menjen Szisszer – kiabálták a többiek is. A kis piros kígyó pedig büszkén eléjük siklott és azt mondta: - el is megyek, és majd meglátjátok, hogy előkerítem a jégsárkányt, és akkor majd megtudjátok, hogy eddig is igazat mondtam minden kalandomról!
Így történt, hogy Szisszer, a piros kígyó az elsárgult fűszálak közé siklott és elindult a hegyek felé. Ahogy azonban az első lejtőhöz ért, fellökte magát a levegőbe, karikába hajtotta magát, és már gurult is, mint egy kerék, pattogott a bukkanókon, nyílként átrepült az árkokon, döccent a döccenőkön, pattant a köveken, s hamarosan oda is ért a hegyek aljához. Ott aztán elkiáltotta magát: - Fehér Agyar, édes komám, akinek hétszer mentettem meg az életét, merre jársz?
Fehér Agyar hófarkas volt, aki itt élt a hegyekben, s Szisszer valóban többször megmentette az életét. Amikor csapdába lépett, a piros kígyó oldotta ki a zárját, és ő vette le róla a nyakörvet is, amikor egyszer elfogták, másszor ellenmérget hozott neki – ha mindezt elmesélném, csak azzal eltelne egy hét! Elég az hozzá, hogy Fehér Agyar meghallotta Szisszer hívó hangját, éles sziszegését, s már vágtatott is le a hegyekből barátjához. Amikor pedig megtudta, mit szeretne a kis piros kígyó, felnevetett örömében, hátára kapta, és már rohant is fel a hegyre, árkon-bokron át! Szisszer pedig, aki nagyon élvezte barátja sebességét, ott kurjongott a hátán, a farka lobogott utána a szélben.
Így érkeztek fel a hófedte hegycsúcsra. Akkor Fehér Agyar megállt, körbe nézett, s megkérdezte: - Kedves Szisszer, édes komám, látod-e a jégsárkányt?
Néztek balra, néztek jobbra, de a sárkányt nem látták sehol.
-Magasabbra kellene jutni, az égből nézni szét – sóhajtotta Szisszer -, de oda ugyan hogy juthatnánk?
-Egyet se búsulj, édes komám, míg engem látsz! – mondta Fehér Agyar, azzal felvonított az égbe: Vörös Szem, hol kóborolsz?
Hamarosan sasvijjogást hallottak, s az ég magasából egy óriási fehér sas ereszkedett eléjük. Vörös Szem volt az, Fehér Agyar legjobb vadászcimborája.
-A te éles szemedre van szükségünk és hatalmas erődre! – mondta a hófarkas a sasnak. – Kérlek, vidd fel az égbe Szisszert magaddal, s addig körözzetek, kutassatok, amíg meg nem látjátok a jégsárkányt, aki itt bujkál valahol, mert Szisszer barátomnak komoly beszéde van vele!
Hátára kapta a nagy fehér sas Szisszert, és már repültek is, s az égből kémlelték a havasokat. Egyszer csak a kis piros kígyó felkiáltott: - ott elöl, balra, ahol legvastagabb a hó, és jég borít mindent, ott lapul a jégsárkány!
Leszálltak. Szisszer tudta, hogy kell itt lennie valahol egy kis nyílásnak, ahol a levegő ki-be járhat, mert lélegeznie még a jégsárkánynak is kell! Amikor megtalálta, rögtön be is csusszant rajta, egyenesen a jégsárkány orrára. Hogy aztán ott kettejük között mi történt, azt Szisszer sohase árulta el senkinek, s a jégsárkány is hallgatott róla. Egyesek szerint Szisszer leszidta a sárkányt, amiért az nem végzi a kötelességét, mások szerint bocsánatot kért tőle a kígyók nevében, a harmadik szerint vigasztalta, a negyedik szerint inkább elfenekelte… egy biztos, a jégsárkány előbújt rejtekéből, s elindult, hogy ellejtse égi táncát Tűzvillámmal, a tűzsárkánnyal.
Szisszernek nem volt sietős az útja visszafelé. Még jókat beszélgetett Vörös Szemmel és Fehér agyarral, még egy kicsit világot látott, így aztán mire hazaért, már elérkezett a várva várt enyhülés a világra.
