Sípos (S) Gyula: „Nem fér a bőrébe”
Tudjuk és mondjuk, pedig, ha tudnánk! Nagyapáink is mondták már, hogy „nem fér a bőrébe”, ükapáink és szépapáink is, a szólás eredete azonban ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, egészen az Édenkertig. Most elmesélem, hogyan is történt.
A Kígyó volt, aki elcsábította Évát és Ádámot, azt ígérve nekik, amire titkon vágytak: olyanok lesztek, mint az Isten, tudni fogjátok a jót és rosszat… De nem csak az első emberpárnak, hanem a Kígyónak is megvoltak ám a maga titkos vágyai!
Isten pedig azzal büntette meg mindhármukat, hogy megadta nekik, amire titkon vágytak. Az ember önmaga istenévé vált és azt hiszi, ő határozhatja meg, mi a jó és a rossz - és lám, mi lett a vége!
A Kígyó pedig… hát igen, a Kígyó a legnagyobb akart lenni, nagyobb Istennél is, így aztán megkapta az állandó növekedés lehetőségét – nem is engedi el azóta sem!
Így történt, hogy azóta minden kígyó folyamatos növésben van. Nyúlik és hízik, egyre nagyobbra, hosszabbra, szélesebbre – és azt hiszitek, hogy jól járt vele?
Nő a kígyó, de hiába, ha a bőre nem nő vele! Nyúlik az amíg nyúlhat, rugózódik, feszengőzik, de egyszer csak nem megy tovább, a kígyó nem fér a bőrébe, le kell vetnie és új bőrt növesztenie. Az pedig nem valami kellemes dolog és nagyon sok energiát és befektetést igényel!
Megállhatna a kígyó kényszeres növekedésben, nem kellene világba nőnie, de nem tud leállni. Konok és erőszakos, máig nagyobb akar lenni mindenkinél, hiába tudja már, hogy ez lehetetlen.
Így van ez. Mert ha a gyerek nem fér a bőrébe, hát még növésben van. Ficereg, küzd, keresi magát, kell is neki. De ha felnőtt, és csak tovább akar nőni, hisztizik, ha valami nem lehet az övé, akkor bizony már jogosan mondjuk: ez az ember nem fér a bőrébe, míg ki nem húzza a gyufát, aztán majd benő a feje lágya…
De ez már egy másik történet.
