Lantosi Nóra: Kék napok
Az asztalon az átlátszó vázában egész nap világított a mécses. A fényképen egy fiatal nő nevet.
Nem sokaknak tűnt fel, csak néhányan álltak meg, ki ez a képen , mikor dolgozott itt?
Csak a régi kollégák emlékeztek rá. Milyen jókat nevettek, a dohányzóban mindig mindennap az aktuális pletykákat tárgyalták. Jó évtizede, hogy felmondott...
Aztán néhány éve rebesgették, nagyon beteg a tüdőjével. Gondolták meglátogatják, visznek neki krémest vagy minyont. A férj azt üzente, senkit sem akar látni. Csak egy-két munkatársával beszélt telefonon.
A mobilja hangjára ébredt. Kábult volt a gyógyszertől, mázsás súlynak tűnt a karja, infúzió volt benne. Idegesítette, próbált oldalt feküdni, a könyvét olvasni. Megint vagy húsz üzenete volt. Angliából a lánya, mikor jöhetek hozzád anya, Debrecenből a másik, bármikor ha gondolod meglátogatlak, kolléganők a Facebookon, chatelni akartak .Kikapcsolta a telefonját, ne érje utol senki. Az anyját is leállította, jobban van, ne jöjjön. A kezelések után amikor fésülködött a szemetesbe dobta a hajcsomókat, aztán kendőt kötött a fejére, legalább négy különböző színű volt. Váltogatta őket. Ma kék napom van, kék a fülbevaló, kendő. Amikor jött a vizít még szájfényt is használt. Fülelt, nagyon sutyorogtak az orvosok, kár, hogy nem tanult latint. Nyugodtan rágyújthat, menjen ki az erkélyre, de csak napi kettőt szabad, mondta a kezelőorvosa. Még az utolsó este a férjébe kapaszkodva kibotorkált. Odakint már tavasz volt, a szemközti udvarban virágzott a mandulafa, talán rigófüttyöt is vélt hallani. Elnyomta a csikket, bebújt a takaró alá, minden gyógyszert bevett amit az éjjeli szekrényen talált. Reggel amikor felébredt csak homályosan látott, szédült, kiverte a verejték, hívta a nővért, nem kapott levegőt, aztán pár perc után elsötétült minden körülötte.
A takarítónő eloltotta a mécsest, már csonkig égett, az átlátszó váza másnap reggelre kék színűvé vált.
