Napközis mesék: A varázsló átka
Sz. Linett által javasolt szereplők: rénszarvas, bohóc, sárkány
Sípos (S) Gyula: A varázsló átka
Amit most elmondok, az északon történt, ahol fenyők váltják a tölgyfákat az erdőben, a tél hidegebb, a nyár pedig enyhébb, mint nálunk. Egy kis falu húzódott az erdő szélén, három sornyi ház, meg a dombtetőn még egy, elkülönülten, az Öreg kunyhója.
De ha a falu kicsi volt, hát annál több gyerek zsivajgott benne. Minden házban legalább két-három, de volt, ahol öt-hat testvér is élt és növekedett szülei gondos felügyelete alatt. Vagy bent játszottak az udvaron, vagy kint az utcán, esetleg a legelőn vagy az erdő szélén, a domb aljában – csak a dombtetőt kerülték, ahogy meghagyták nekik: az Öreget ne zargassátok, nehogy baj legyen!
Élt a faluban három zsivány kölyök. Jó barátok voltak, de mintha mindig a bajt keresték volna. Az egyik szerette a többi gyereket fellökdösni. Azt kiabálta, hogy ő a rénszarvas bika, minden bikák legerősebbje, és jaj annak, aki az útjában áll. A másik csúfolódni szeretett. Azt mondta, hogy ő csak viccel, de ezeken a vicceken csak ők tudtak nevetni. A kistermetűeket letörpézte, ha valakinek nagyobb volt a füle, azt lapátfülűnek hívta, szavaival szurkálta, piszkálta a többieket. A harmadik gyújtogatni szeretett. Hol egy csűr sarka, hol a legelő széle kapott lángra, épp, hogy időben el tudták oltani a tüzeket, mielőtt nagyobb baj történt volna.
Ez a három rossz gyerek nem hallgatott az intő szóra. Azt se vették figyelembe, hogy a dombtetőtől tiltották őket. Először csak óvatosan merészkedtek fel rá, aztán egyre bátrabban. Mitől is kellene félniük? Hiszen abban a kis kunyhóban csak egy töpörödött öregember lakik, aki elől bármikor elfuthatnak! Bekiabáltak az ablakán, futóversenyre hívták nagy nevetve, lelopkodták az almafájáról a termést, csúfolták, cukkolták, míg meg nem unták. Csak azt nem tudták, hogy az Öreg – ahogy a faluban nevezték -, egy nagytudású varázsló, aki a dombtetőn rendezte be laboratóriumát. Itt kísérletezgetett gyógynövényekkel, varázsigékkel.
Egyszer aztán betelt a pohár. Amikor a három gyerek rátörte az ajtót, fellökve ezzel egy állványt, rajta a lombikkal, a lombikban az értékes tápoldattal, tönkre téve a varázsló többhetes munkáját, az Öreg a törött üvegcserepek felett dühében átkot mondott rájuk: legyetek olyanok, amilyen a szívetek!
Abban a pillanatban a három komisz kölyök elváltozott. A lökdösődőből rénszarvas lett, a csúfolódó bohóccá változott, a tüzeskedő pedig sárkánnyá – de milyen sárkánnyá? Inkább csak sárkánykává, kicsi, tenyérben elférő sárkánygyíkocskává, aki rémülten meresztette szemeit az Öregre. A bohóc óriási krumpliorra, csámpás lába igazán nevetséges volt, de a bohóccá vált fiúnak nem volt kedve nevetni magán. A rénszarvas pedig szólni se tudott, csak bőgni és topogni patáival. Bánta már az Öreg, hogy hirtelen így megátkozta a kölyköket, bánta már a falu is, hogy idejében nem nevelte meg a gyerekeit, bánta a három csibész is, de mit volt mit tenni? A varázslatot visszacsinálni már nem lehetett. Egy út maradt – mondta az Öreg -, meg kell változnia a három szívnek, aztán a szíveket majd követi a test is. Talán próbáljon meg valami jót tenni a rénszarvas, a bohóc és a sárkány, aztán hátha visszaváltoznak…
Hosszú és keserves időszak következett a három gyerek életében. A rénszarvassá változott fiú reggelente megjelent a házak között, nézte, kinek húzhatná a szekerét, szánthatná a földjét. Eleinte, ha meglátták őt azok a gyerekek, akiket addig bántott, felöklelt, most körülugrálták, gúnyolták, csapkodták – de amikor látták, hogy a rénszarvas szemeiből könny folydogál az orrára, abbahagyták a kínzását. Hamarosan megszerették, dédelgették, répát hoztak neki, az állat pedig egyre nagyobb örömmel segített a falusiaknak terheik hordozásában.
A bohóccá változott fiú napokig az utcára se mert menni, hiszen ha csak meglátta valaki, rögtön kinevette. Ujjal mutogattak rá, követték, vicceket sütöttek el róla, kész vesszőfutás volt minden napja. A helyzet akkor változott meg, amikor egy kislány megbetegedett és ágynak esett. Bohóc este benézett hozzá az ablakon keresztül, s addig grimaszolt, bohóckodott neki, amíg a kislány megvidámodott és nevetni kezdett. Így talált rá Bohóc a munkájára: ő lett a falu vidámság-felelőse. Igyekezett mindenhová egy kis derűt, örömöt vinni. Gyorsan megszerették őt is, és már keresték a társaságát.
A sárkánygyíkocska az első napokban a fűcsomók közt bujkált, mert attól félt, hogy valaki véletlenül rátapos, vagy egy ragadozó elkapja és felfalja. Egyik nap egy farakás alá bújt. Ahogy közeledett az este, a kunyhóból egy öreg néne jött ki, hogy fát vigyen a kályhájába és begyújtson. A fával együtt véletlenül a sárkánygyíkocskát is felkapta és bevitte a szobába. Begyújtani azonban sehogy se tudott, mert a gyufa átnedvesedett. Sárkány nézte, nézte, aztán megunva a néne ügyetlenkedését, fújt egyet, amekkorát csak bírt – s lám, egy icipici kis lángocska tört elő a szájából és meggyújtotta a rőzsehalmot. Kiderült, hogy a sárkányka bármilyen nedves fát, rossz ruhát, szétmálló papírt lángra tud lobbantani, ezért örömmel hívták őt minden házba, tüzet gyújtani. Ráadásul etetni se kellett, mert a sárkányka összekapdosta a szobákba betolakodó rovarokat és megette vacsorára.
Eltelt egy hét, egy hónap, kettő, talán több is. Egyik éjjel aztán, amikor különösen fényesen világítottak a csillagok és tündérszárnyak suhogása hallatszott a fák ágai közül, megtörtént a csoda: a három fiú visszaváltozott. Nagy volt az öröm a családokban, s csak még nagyobb lett, amikor kiderült, hogy a fiúk természete is megváltozott. Nem zsiványkodtak többé, nem bántottak másokat, hanem ők lettek e legsegítőkészebb, legvidámabb gyerekek az egész környéken! Mindenki szerette őket, a lányos anyukák pedig azon kezdtek tűnődni, hogyan is adhatnák feleségül a csemetéjüket hozzájuk.
