Napközis mesék: A héja megleckéztetése
B. Dani által javasolt szereplők: Csirke és Galamb
Sípos (S) Gyula: A héja megleckéztetése
A dombok közötti völgyben, a mezőségi állattársadalomban élőknek nem okozott gondot, hogy eligazodjanak a világ dolgai között. Még a legbutább kisveréb is tudta, hogy ha a fél hangyaboly előbújik föld alatti városából és kint sürög-forog a felszínen, akkor hamarosan eső lesz. Ha a bokrok alatt áttelelő verebecskék meglátták az első fecskét, boldogan csiripelték, hogy itt a tavasz! Azt pedig közel, s távol mindenki tudta, hogy ha jó mesét akar hallani, akkor a mezővégi uradalomba kell menniük, Püspök úrék* házához, mert ott él Ottó, az öreg puli kutya, aki hét nemzedékre visszanyúlóan ismer minden történetet és szívesen el is mondja, ha szépen megkérik rá.
Így aztán a vidám nyári éjszakákon és a hosszú téli estéken a mezőségi állattársadalom apraja-nagyja összegyűlt Ottó bácsi körül, kérlelve őt, hogy meséljen, ő pedig kényelmesen elhevert a kutyaól elé odakészített rongyszőnyegen, s megkérdezte, miről meséljen. Az állatok egymással versengve kiabálták javaslataikat: meséljen arról az időről, amikor akkora hó esett, hogy az ól tetejéig ért, vagy mondja el azt a történetet, amikor mindenki nyugtalankodni kezdett, mert a gólyák késtek… de a legtöbb szavazatot az kapta, hogy meséljen Galamb úrról, a világ leggyorsabb postagalambjáról és Csirkéről, aki később Kakas király lett.
-Hát jó - dörmögte Ottó bácsi az öreg puli -, akkor elmesélem, hogyan leckéztette meg Csirke és Galamb a bandita Héját.
Erre aztán elcsendesedett mindenki, mert Héjának már a neve is elég volt ahhoz, hogy a kiscsibék behúzzák a nyakukat, a nyulacskák pedig félősen összebújjanak.
-Nos, ez akkoriban történt, amikor Galamb úr még csak egy serdülő galambocska volt, de már ő volt a legügyesebb és leggyorsabb postagalamb az egész környéken. Magasabbra repült, mint a pacsirta és gyorsabban száguldott az égen, mint a vadászsólymok. Rá bízták a legfontosabb leveleket, mert mindenhová eltalált és épségben visszatért. Rendszeresen őrjáratozott a levegőben, a magasból figyelt, s ha valami veszély közeledett, időben riasztott mindenkit.
Kakas király pedig alig bújt ki a tojásból, már kitűnt, hogy ő a legokosabb az összes állat között. A nagyobbak ugyan próbálták elhessegetni: „menj innen te csirke, még ott a tojáshéj a fenekeden!” Még méltatlankodtak is: „már megint itt van ez a csirke, s beleszól mindenbe!” Így aztán rajta is maradt a Csirke név. Amikor Kakas király lett, még akkor is így szólították őt barátai. Azt azonban mindenkinek el kellett ismernie már kiscsirke korában is, hogy megvan a magához való esze. Amikor Rabló Róka őlálkodott az udvar körül, ő találta ki, hogy ültessenek el csipkebogyókat a kerítés mentén, mert ha azok kihajtanak, a vadrózsa bokor tüskés ágain nem tud átjutni a Rabló. Jó példával is elöl járt, ő kapirgálta ki az első lyukat, ő pottyantotta bele az első csipkebogyót, hordta naponta rá a vizet – bizony, ez a szép védő sövény itt körös-körül mind neki köszönhető!
Akkoriban történt, hogy Galamb úr, akkor még csak serdülő galambocska, süvítve repült át az udvar felett, úgy riadóztatva mindenkit: erre tart a Héja!
Megrémült a mezőségi állattársadalom népe, mert Héja erőszakos tolvaj rabló volt. Futottak előle a bokrok alá, lyukakba, ki hová tudott! Csirke is futott, de közben azon gondolkodott, hogyan lehetne elérni, hogy Héja ne rémítgessen, raboljon többet errefelé. Addig töprengett, addig gondolkodott, míg kitalált egy jó tervet.
--Csapdát állítunk – mondta a többieknek. – Az aranyeső virágának sárga szirmait gyűjtsétek össze, minél többet. Azokat összetapasztjuk és kis csibeformákat alakítunk ki belőle. Közben te Galamb – mondta barátjának -, kérd meg Varjú családot, hogy a vadrózsa bokrokról tördeljenek szép hosszú, tüskés ágakat. Közben Tyúkanyóék fúrjanak kicsi, de mély lyukakat az udvar közepén, kör alakban. Azokba szúrjuk a vesszőket, jó mélyen, hogy erősen álljanak.
Épp csak elkészültek, amikor az égen járőröző Galamb riadót fújt: jön a Héja! Akkor az udvar legbátrabb, legerősebb lakói hátrahajlították a tüskés ágakat, egészen a földig. Közöttük pedig, a kör közepén ott hevert három, szirmokból összegyúrt csibe-forma. Héja rögtön észre vette azokat, s lecsapott rájuk. Erre vártak csak a többiek! Elengedték a tüskés ágakat, azok pedig nagy erővel visszacsapódtak, és piff-puff, csak úgy ütötték-verték Héját! Akkor aztán Csirke felkiáltott: kicsi a rakás! Mindenki ráugrott az ágak alatt vergődő Héjára, s nyomta, taposta, ahogy bírta. Mire végeztek, Héja félholt volt a rémülettől és a fájdalomtól. Épp csak fel tudott repülni a levegőbe, imbolyogva szállt tova, s még évekig a környékünkre se mert jönni, úgy kikapott!
*Szójáték a szereplőket javasló fiú nevére
