Teremtésvédelem - nagyböjti elmélkedések 4.
Nagyböjt 3. vasárnapja (Jn 2, 13-25) – a tisztulás útján
„Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta.”
A földmély kincseit kipakoltuk a felszínre és a magunk képére és hasonlatosságára, szemetes zsibvásárrá formáltuk bolygónkat. A teremtett világ gyönyörű templomát vásárcsarnokká változtattuk, ahol minden eladható és minden megvehető. Meg kell tisztítanunk magunkat, de környezetünket is ettől a hamis életformától – de hogyan? Hiszen mi magunk is szinte kikerülhetetlen részei vagyunk ennek a gigászi vásárcsarnoknak!
Haladjunk lépésről lépésre, Jézus példáját követve. Ő ott, és akkor nem tudta volna a világ összes templomát megtisztítani örök időkre – hiszen a tér és az idő az ő emberi életét is korlátozta -, de ott és akkor, egy templomot, legalább egy napra meg tudott tisztítani. Mi is minden nap megtehetjük azt, amit ott és akkor a módunkban áll. Lehet, hogy kis dolognak tűnik madarakat etetni vagy szelektíven gyűjteni a szemetet, de „aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű, aki a kicsiben helyt áll, arra többet bíznak majd” (Lk 6, 10). Nem szabad lekicsinyelnünk a saját tetteinket, bár törekednünk kell a többre és jobbra. Lelki erőre van szükségünk, hogy személyesen is a tisztulás útján járjunk – hiszen a mi falánkságunk, birtoklási vágyunk, önzésünk és gőgünk is a vásárcsarnokot élteti, s tudjuk, hogy „a szívből jönnek elő a gonosz indulatok” (Mk 7, 21) -, és elszántságra van szükségünk, hogy ez a lelki erő közösségi, társadalmi erővé, politikai erővé is váljon.
A világ már a tisztulás útján jár, hiszen legalább egy része eljutott felismerésig, hogy baj van, valamit változtatni kell, még ha nem is látja át ennek mélységét és sürgősségét. Most pedig mi is hozzá tesszük a magunkét a gyógyuláshoz…
(kép és szöveg: Sipos Gyula)
