Ember és Isten
Lenyűgöző, ahogy Isten minden emberi és ördögi elképzeléssel szemben megvalósítja tervét az emberi nem megváltására. Megtestesül egy szegény lány méhében, aki csak Isten gondviselő kegyelmében bízhat és jegyese, József megértő szeretetében, hogy meg ne kövezzék vélt paráznasága miatt. Megszületik egy barlangistállóban, de még onnan is menekülniük kell, Egyiptom földjére. Az biztos, hogy mi nem így akarnánk gondoskodni gyermekünkről – Isten gondolatai azonban nem a mi gondolataink, és az Ő gyengesége erősebb minden emberi erősségnél.
A száműzetés évei után Izrael megvetett, előítéletekkel sújtott országrészén, a galileai Názáretben telepszik le a szent család. Jézus – akiről azt mondja a Szentírás, hogy mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el -, éli az egyszerű emberek hétköznapi életét, megtapasztalva éhséget és szomjúságot, betegséget és egészséget, örömöt és bánatot, fáradalmas munkát és pihenést. Soha többé nem vádolhatja a gonosz lélek, a lázadó angyal Istent azzal, hogy nem is ismeri az embereket, nem tudja hogyan élnek és mi lakik bennük!
Jézus életében valóságosan és szimbolikusan végig járja a választott nép megmenekülésének és a szent földre való bevonulásának történetét, minden ígéretet beteljesítve. Nyilvános működését a Jordán túlpartján kezdi, ott, ahol egykor a nép átjött a vízen, hogy elfoglalja a neki ígért földet. Három év alatt végig járja annak területét, tanítja, gyógyítja s megszabadítja az embereket minden bűntől, bajtól és betegségtől. Nyilvánvaló csodákat tesz az egész nép ámulatára – és sokak megbotránkoztatására -, hogy végül Jeruzsálemben beteljesítse mindazt, amit a zsidó húsvét ünnepének egésze próféciaként megjelenített a népnek.
Jézus bizonyítja, hogy ő a Messiás, amikor megteszi mindazon csodákat, amiket a zsidó nép hite szerint csak a Messiás tehet meg. A zsidó hagyomány és rabbinikus teológia ugyanis megkülönbözteti az általában vett csodáktól – amelyet bárki, Isten Szentlelkével eltöltött ember megtehet -, azokat a tetteket, amelyeket csak a Messiás cselekedhet meg. Nézzük ezeket sorjában (röviden összefoglalva, amit a Jézus élete című könyvben hosszabban tárgyaltunk).
-Leprás meggyógyítása. A leprát gyógyíthatatlannak tartották, s bár a Törvény részletes előírásokat tartalmaz arra, mit kell tenni, ha egy leprás meggyógyul, ez zsidó emberrel nem történt meg a mózesi törvény lezárulta óta. Ezért úgy tartották, hogy leprás embert majd csak a Messiás tud meggyógyítani. Jézus megteszi ezt, s el is küldi a gyógyultat a papokhoz: „menj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl az áldozatot, amit Mózes rendelt bizonyságul nekik.” (Mt 8, 4) Talán az volt Jézus célja ezzel, hogy a papokat is bevonja megváltó munkájába? Ha igen, jó szándéka nem ért célt… (Nem sokkal halála előtt – amikor a nép vezetői már elhatározták megölését -, még egy utolsó kísérletet tesz meggyőzésükre. Egyszerre tíz (!) leprást gyógyít meg és küld el hozzájuk, bizonyságul - de hiába...)
-Vakon született meggyógyítása. Ha valaki valamely betegség vagy sérülés következtében megvakult, azt meg lehetett gyógyítani. De ha valaki vakon született, arról azt tartották, hogy Isten akaratából vak, mert valami olyan bűn terheli a családját, amire ez Isten büntetése. „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Ján 9, 1-3) Jézus meggyógyítja a vak embert, amivel óriási vihart kavar, aminek a végén a farizeusok még a meggyógyult embert is kiközösítik a gyülekezetből!
-Néma ördög kiűzése. A gyógyítás és ördögűzés része volt a zsidó vallásos hétköznapoknak (mint egyébként minden más kultúrában is). Ennek során az ördögűző követelte, hogy a démon mondja meg a nevét, mert ha azt sikerült kikényszeríteni, akkor ezzel hatalmat vettek a gonosz lélek felett és az kiűzhetővé vált. Ha azonban a démon néma, akkor nem lehet kiűzni, mert nem lehet hatalmat szerezni felette, illetve azt csak Isten, minden hatalom birtokosa teheti meg. „Akkor odavittek Jézushoz egy vak és néma megszállottat. Ő meggyógyította, s a néma beszélt és látott. Az egész tömeg csodálkozott és így szólt: Csak nem ez a Dávid fia? A farizeusok ennek hallatára azt mondták: Nem űzheti ez ki az ördögöket, csak az ördögök fejedelme, Belzebub által.” (Mt 12, 22-24) A messiási csoda nyilvánvaló, a tömeg is „Dávid fiának” – ez messiási cím -, akarja nevezni Jézust, a fő véleményformálók azonban ellene mondanak, s hogy magukat igazolhassák, Istent ördögnek mondják – így aztán az ördög lesz az istenük…
-Negyednapos halott feltámasztása. Az elfogadott rabbinikus elképzelés szerint amikor valaki meghal, három napig a lelke még ott van a test körül, s csak a negyedik napon száll alá a Seolba, ahonnan már lehetetlen a visszatérés. Jézus azonban Lázárt a negyedik napon támasztja fel, sőt úgy tűnik, tudatosan várt a negyedik napig, hogy feltámasztásával isteni hatalmát és messiás-voltát bizonyítsa.
Végül mindez kevésnek bizonyult. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.” (Jn 1,4-5) Az emberek szembesültek Isten emberszerető jóságával és irgalmával, egyben szentségével és tisztaságával, és egyiket is, másikat is elutasították. Saját maguk istenei akartak maradni, saját kényük-kedvük szerint meghatározni a jót és rosszat, ahogy egykor a Kígyó megígérte az első emberpárnak, és nem kértek Isten irgalmából és igazságából. Három év nyilvános működés elég volt, hogy a názáreti Jézus Krisztus ellen forduljon minden hatalommal és befolyással bíró réteg, maguk után vonva az őket követő tömeget is. Így az Istenre, aki emberré lett, nem várt más, csak hamis ítélet, kínszenvedés, gyötrelem és halál.
Hiszekegy-sorozat, 9. rész, Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
