Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója Kubában

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2016. február 13. szombat

Február 12-én Kuba fővárosában, Havannában találkozott Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka, az orosz ortodox egyház feje. Ez az egyháztörténetben az első alkalom, hogy a pápa és a moszkvai pátriárka találkozott egymással. A két órás zárt ajtók mögött zajló megbeszélést a havannai José Martí Nemzetközi Repülőtéren tartották, melynek végén a felek közös nyilatkozatot írtak alá. A Nyilatkozat mottója: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! (2 Kor 13,13) Részletek:

Az ünnepélyes aláírás után megölelték egymást, majd röviden beszámoltak tanácskozásuk eredményeiről. Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy megismerhették egymás álláspontját, és félszavakból is értették egymást. Számos kezdeményezést vitattak meg, amelyeket idővel meg lehet valósítani. Egyben köszönetet mondott a kubai népnek. Kirill pátriárka szerint a beszélgetés során bizonyossá vált, hogy a két egyház képes együttműködni a kereszténység védelmében, a háború elkerüléséért, azért, hogy az emberi életet megbecsüljék az egész világon.

Ferenc pápa és Kirill pátriárka kubai találkozójuk után egy 30 pontból álló közös nyilatkozatot írtak alá, mely Szent Pál apostoltól kapta mottóját: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! (2 Kor 13,13)

Elsőként hálát adnak találkozójukért Istennek, amelyre elsőként került sor a történelemben. A találkozó Kubában jöhetett létre „az Új Világ reményének” jelképes szigetén, Észak és Dél, Kelet és Nyugat kereszteződésében, a Régi Világ vitáitól távol.

Majd hálájukat fejezik ki a Krisztus által Istentől kapott ajándékokért: az első ezer év közös örökségéért: Szűz Mária és a szentek tiszteletéért, akik között megannyi a vértanú, a keresztények magvetése.

Ezután a különbségeket sorolják föl: az Eucharisztiában való közösség hiánya, a régi és új konfliktusok okozta sebek. Siratják „az egység elvesztését” is, amely emberi gyengeség és a bűn következményeként Krisztus főpapi imája ellenére – „hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk” – mégis megtörtént.

Tudatában, annak hogy számos akadály továbbra is fennmarad, azt remélik, találkozásuk közreműködhet az Istentől akart egység újjászületésében. „Találkozásunk megújult buzgalommal indítsa imára a világ minden keresztényét az Úrhoz minden tanítványa közötti teljes egységért. Egy olyan világban, amely nem csak szavakat vár tőlünk, hanem konkrét tetteket, ez a találkozó legyen a remény jele a jóakaratú emberek számára.”

Erőik egyesítésével szeretnének tanúságot tenni az első évezred közös örökségéről, Krisztus evangéliumáról közösen válaszolva a mai világ kihívásaira. „Lelkiismeretünk és lelkipásztori felelősségünk nem ad lehetőséget arra, hogy tétlenek maradjunk azon kihívások előtt, melyek közös választ kívánnak meg.”

Első helyen a közel-keleti, az észak-afrikai keresztényüldözésekről írnak, ahol a keresztényeket tömegesen űztek el otthonukból. A nemzetközi közösséget arra kérik, cselekedjenek sürgősen annak érdekében, hogy megelőzzék a keresztények további elűzését a Közel-Keletről. Ugyanakkor kifejezik együttérzésüket a polgárháborúk, a káosz és a terrorista erőszak más vallású áldozataival is.

A nyilatkozat külön kiemeli Irakot és Szíriát, ahol több ezer áldozat maradt otthon nélkül. Eme terrorral és erőszakkal szemben is a nemzetközi közösség fellépése szükséges; a szenvedő és menekülésre kényszerített embereknek pedig humanitárius segítségre van szüksége, de a fogva tartottak szabadon bocsátásáért is szükséges mindent megtenni.

A béke egyedül az igazságosság gyümölcse lehet, ezért elő kell segíteni a testvéri együttélést a különböző népcsoportok, egyházak, és vallások között, hogy a menekültek visszatérhessenek otthonaikba, a sebek begyógyuljanak, hogy az ártatlanul meggyilkoltak lelke békére lelhessen. Maguknak a háborúzó feleknek kell tehát jószándékot mutatva tárgyalásokat folytatnia.

Felhívják a terrorizmus elleni harcban elkötelezett országokat, hogy cselekedjenek felelősséggel és belátással. Imára buzdítják a keresztényeket „hogy a gondviselő Teremtő óvja meg teremtését a pusztulástól és ne engedjen újabb világháborút.”

Külön hangsúlyozza a nyilatkozat a vértanúk nagyságát, akik előtt a pápa és a pátriárka meghajtják fejüket, hiszen mindhalálig kitartottak Krisztusba vetett hitük mellet. Megerősítik azokat, akik jelenleg is szenvednek Krisztusért.

A vallásközi párbeszéd eme aggasztó korban továbbra is nélkülözhetetlen, hiszen a vallási igazságainkról alkotott különböző felfogásnak nem szabad megakadályoznia a különböző hitű embereket abban, hogy békében és egyetértésben éljenek. A vallási vezetőknek fontos szerepe van abban, hogy a híveiket mások tiszteletére neveljék. „Teljes mértékben elfogadhatatlanok azok a törekvések, amelyek a bűntetteket vallásos szlogenekkel akarják igazolni.”

Hálát adnak azért is, hogy Oroszországban és Kelet-Európa több országában, ahol ateista rezsim uralkodott évtizedeken át, állami megerősítést nyert ismét a vallásszabadság. Ma a harcos ateizmus béklyóját megtörve megannyi helyen szabadon vallhatják meg hitüket a keresztények. Negyed évszázad alatt több tízezer új templom épült, több száz kolostor és teológiai iskola létesült. Kiemeli a nyilatkozat, hogy ortodoxok és katolikusok sokszor kéz a kézben dolgoznak a karitatív vagy szociális tevékenységükben tanúságot téve az Evangélium értékeiről.

A nyilatkozat kitér a szekularizációra is: több országtól távol áll bármilyen hivatkozás Istenre vagy igazságára, és így ezeken a helyeken a kereszténység sokszor a közéletből is kiszorul.

Európáról is szót ejt a nyilatkozat, amelynek „hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez”. Arra kérik Nyugat- és Kelet-Európa keresztényeit, hogy egyesüljenek a Krisztusról és az Evangéliumról adott tanúságtételben oly módon, hogy Európa megőrizhesse kétezer éves keresztény hagyománya által formált lelkét.

„Tekintetünk azokhoz fordul, aki nehéz helyzetben élnek, akik nagymértékű szükségben és szegénységben élnek, miközben az emberiség anyagi javai egyre gyarapodnak.” – fejezi ki Ferenc pápa és Kirill pátriárka együttérzésüket a több millió menekült és elvándorló láttán, akik a gazdag országok ajtaján kopogtatnak. A féktelen fogyasztás fokozatosan feléli a bolygó erőforrásait. Ezt a földi javak egyenlőtlen elosztása tetézi.

A keresztény egyházaknak az igazságosság védelmére kell kelniük: a népek hagyománya iránti tisztelettel és egy hiteles szolidaritással támogatniuk kell a szenvedőket.

Nekünk keresztényeknek nem szabad el feledkeznünk arról, hogy „ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt. (1 Kor,27–29).”

Ezután a családról beszél a nyilatkozat, mely „az emberi élet és a társadalom természetes központja.” Sok országban válságban van a család. A katolikusok és ortodoxok közös családfogalomban gondolkodnak, ezért tanúságot kell tenniük arról, hogy a család az életszentségre vezető út, amely a házasok egymás iránti hűségéről tesz tanúságot, nyitottan az élet megfoganására és a gyermekek nevelésére, mindezt a nemzedékek közötti szolidaritásban és a leggyengébbeket tisztelve. A család a házasságon alapszik, egy férfi és egy nő szabadon odaajándékozott és hűséges szeretetén. „A szeretet egyesülésük pecsétje és arra tanítja őket, hogy kölcsönösen ajándékként fogadják el egymást” – folytatódik a nyilatkozat. A házasság a szeretet és a hűség iskolája. Sajnos más együttélési formák lassan egy szintre emelkednek a házassággal a közvélemény előtt, ahogyan az anyai és apai hivatás fogalma is átértékelődik.

A nyilatkozat utolsó harmadában elsőként az élet védelméről esik szó. A meg nem született gyermekek vére Istenhez kiált, az „eutanázia” elfogadása miatt pedig sok idős ember a családjuk és a társadalom nehezékeként tekint már magára. A mesterséges megtermékenyítés technikái is aggasztóak, mert az emberi élet manipulálása az emberi lét alapjait támadja.

A fiatalokról is külön passzus ír: „Ma kifejezetten szeretnénk szólni a fiatalokhoz. Ti, fiatalok azt a feladatot kaptátok, hogy ne rejtsétek el a föld alá talentumaitokat (vö. Mt 25,25), hanem minden Isten által nektek adott képességeteket használjátok föl arra, hogy megerősítsétek Krisztus igazságát a világban, hogy életetekben megtestesítsétek Isten és a felebarát szeretetének evangéliumi parancsait. Ne féljetek szembe menni az árral, Isten igazságát védve, amelyhez a mai szekuláris normák messze nem alkalmazkodnak már. Isten mindnyájatokat szereti és várja, hogy tanítványai és apostolai legyetek. Legyetek a világ világossága, hogy akik körül vesznek titeket látva jótetteiteket, dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van (vö. Mt 5,14.16). A keresztény hitben neveljétek gyermekeiteket, továbbadva nekik a hit értékes igazgyöngyét (vö. Mt 13,46), amelyet szüleitektől és elődeitektől kaptatok. Emlékezzetek, „nagy árat fizettek értetek” (1 Kor 6,20), az Isten-Ember Jézus Krisztus kereszthalálát.

A nyilatkozat az ökumenizmussal folytatódik. Az ortodoxok és a katolikusok közös küldetést kaptak Krisztus evangéliumának hirdetésére a mai világban. Ez a küldetés a kölcsönös tiszteletet követel meg a keresztény közösségek tagjai iránt és kizár mindenféle prozelitizmust. „Nem vetélytársak vagyunk, hanem testvérek.” A nyilatkozat arra buzdítja a katolikusokat és az ortodoxokat, hogy éljenek egymással békében és szeretetben, ezzel elfogadhatatlannak tartja tisztességtelen eszközök alkalmazását, hogy megnyerjünk az egyik egyház híveit a másik számára. Szent Pál előírását kell inkább valóra váltanunk: „Becsületbeli dolognak tartottam hirdetni az evangéliumot, de nem ott, ahol Krisztus neve már ismert volt, nehogy más által rakott alapra építsek” (Róm 15,20).

A görögkatolikusok és az ortodoxok kapcsolatánál külön említést tesz a nyilatkozat a kiengesztelődést és a feszültségek megoldását remélve és elítélve a múltbéli „uniatizmus” módszerét. „Az ortodoxoknak és a görögkatolikusoknak kiengesztelődésre van szükségük, s arra, hogy megtalálják az együttélés mindnyájuk számára elfogadható módjait.”

A sebektől tépázott, súlyos gazdasági és humanitárius válságtól szenvedő Ukrajnában az ortodox hívek között támadt szakadás megoldását támogatja a nyilatkozat a létező egyházjogi normák alapján. Azt szeretné, ha Ukrajnában minden ortodox keresztény békében és egyetértésben élne. A katolikus közösségektől testvéri hozzáállást vár.

A nyilatkozat ismét a közös keresztényi tanúságtételre hív fel a mai világban, ahol egyre nagyobb ütemben tűnnek el az emberi élet spirituális tartóoszlopai.

A nyilatkozat egyfajta hitvallással zárul: „Krisztus az öröm és a remény forrása. A Benne való hit átalakítja az emberi életet, jelentéssel tölti meg azt. Ez a meggyőződés azok tapasztalatából született, akikről Péter apostol így beszél: Ti pedig, „akik egykor »nem nép« voltatok, most Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek” (1 Pt 2,10).

A közös nyilatkozat befejezésként a kölcsönös megértés ajándékáért hálát adva Isten Anyjához fordul az ősi imádság szavaival: „Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője”. Hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával bátorítsa az őt tisztelőket a testvériességre, hogy az Isten által meghatározott időben újra egyek lehessenek, békében és egyetértésben Isten egyetlen népeként a legszentebb és oszthatatlan Szentháromság dicsőségére.