Tóth József költő, fotós életmű kiállítása
Örömmel adunk hírt barátunk és alkotótársunk, Tóth József költő, fotós életműkiállításáról, amely április 10-én, csütörtökön 18 órakor nyílik Törökbálinton a művelődési házban. Verseivel köszöntjük őt:
Gödröt ástam
Gödröt ástam, szédítő nagyot.
Most kétségbeesetten rád fogom,
S míg a szélén rettegve egyensúlyozom,
Köpenyed szegélye után kapkodok.
Keresek
Vak világban fénylő álmokat,
Csillaghalálban, állócsillagot.
Keresek, hogy kereshessek,
Keresek, amit nem találhatok.
Keresek éjszakáimra nehezült,
Kialvatlan álmot,
Jeges-titkos jégvirágot,
Ablakra fagyott mese világot.
Keresek, amit még találok,
Bűnbánó szívemmel,
Egy kézfogást, ha készen álltok.
Betegen
Az élet egy ideje, moll-ban
Andalog velem,
Szorítva amúgy is beteg szívemet.
Nem dobnám még oda a gyeplőt, de
Másodperceket szégyenítnek vágyaim,
Hogy csak úgy, élni akarnak még.
Tudom, tudom: nem feladni!
S tudom, mennyi esélyt kaptam már!
El is herdáltam nyomban megannyit,
Hálátlan voltam, s ez is fáj.
Ecce Homo
Íme, az ember.
Társ a társtalannak,
Tömeggel sokkos magánnyal
Magára hagyott.
Mában botló,
Holnapért kísértő,
Álnokul szép,
Rútul igaz.
Földre köpő,
Földből teremtő,
Önmagától rettegő őrző,
Rács mögött is bízó őrizett.
Lent se biztos,
Fent se biztos,
Semmitől bozontos éjben is
Hidat teremt.
Szférákat lép,
S két part között
Silány gödörben fetreng.
Vágyra vágyó,
Biztosról lemondó,
Komfortos zugába
Ágyrajáró,
Büszke,
Sarkokon kolduló hiú.
Önmaga teremtett zűrzavarában
Rendért,
Istenért kiáltó,
Gyenge bátor.
S mégis, mikor közéjük állott
Kegyesen az Isten,
Megölték, mert tanította volna,
Elviselni mindezt.
Mint a giliszta
Még összesodrom téli vackomba
Az utolsó sárgult falevelet.
Elfeledek nyarat, telet,
S jöhet a feltámadás,
Jöhet az ismeretlen kikelet!
