Népszavazás döntött a topmenedzserek ellen Svájcban
Múlt vasárnap Thomas Minder, egy vicces nyakkend?ket is bátran visel?, 52 éves svájci üzletember megalázó vereséget mért hazája legfontosabb nagyvállalati lobbijára. Ebben segítségére volt az országban dívó ún. féldirekt demokrácia, azaz a minimum negyedévenként rendezett népszavazások rendszere is, és maguk a svájciak, akik 46%-os részvétel mellett kimagasló mértékben, majd 68%-ban támogatták „A túlzó javadalmazások ellen” címet visel? népi kezdeményezést.
A tőzsdén jegyzett vállalatok vezetőinek bérezését és egyéb előjogait szabályozni hivatott törvényjavaslatra voksolók ezzel egyrészt fölülírták a kormány szerepét betöltő Szövetségi Tanács és a kétkamarás parlament döntését, akik egy szoftabb projektet támogattak volna. Másrészt finoman szólva fityiszt mutattak az economiesuisse nevű nagyvállalati érdekképviseletnek, amely potom 6,5 millió eurót költött az ellenkampányra, és készségesen megfogalmazta az előbb említett szoft projektet is.
Első látásra meglepőnek tűnhet, de a szabad piac fellegvárának tartott föderáció népe lényegében a magántulajdon és a liberális üzleti szellemmel ötvözött demokrácia nevében nyirbálná meg a topmenedzserek jogait. A javaslat nagyobb hatalmat adna ugyanis a részvényesek kezébe, akik a jövőben évente szavazhatnának az igazgatótanács, a vállalatvezetés és a tanácsadó szervek tagjairól, illetve a pénz- és természetbeni juttatásaikról. Amitől nem biztos, hogy Svájc a részvényesek demokráciájának világbajnokává válik majd, ahogy az egyik francia gazdasági napilap beharangozta, de a felső vezetőknek és a VIP-tulajdonosoknak fenntartott vadászterületekre ezentúl lótifuti részvényesek is bemerészkedhetnek. A döntések befolyásolásához talán nem lesz elegendő súlyuk, talán az inkriminált jövedelmeket sem akarják majd csökkenteni, de ehelyt talán nem kell magyarázni, miért tesz demokratikusabbá egy rendszert az átláthatóság.
A svájci csúcsmenedzserek jövedelme ekképp talán nem is csökken majd a népszavazás következményeként várható alkotmánymódosítás nyomán. Amúgy sem zavar mindenkit, ha egy vezető évi járandósága a minimálbérnek mondjuk 700-szorosa. Mint pl. Carlos Ghosné, aki a Renault-Nissan csoport dupla fizetést abszolváló vezéreként épp mostanában tárgyal a francia gyárak dolgozóival a munkahelyük megőrzése érdekében vállalandó áldozatokról. A 13 milliós éves fizetését ért ismétlődő kritikák nyomán felajánlotta, hogy egy kisebb részt hajlandó négy év késleltetéssel felvenni. Bármily nagymértékben emelkedtek is e jövedelmek az utóbbi bő 3 évtizedben – elsősorban az USÁ-ban, ahol egy 2008-as tanulmány szerint 1980 és 2003 között 500%-kal nőtt a vállalatvezetők bérezése. És bármily nagy kontrasztban is áll e növekedés az átlagbérekével: a francia vezérek pl. Európa legjobban fizetett példányai közé tartoznak, miközben a mediánbér tekintetében az ország a tizennegyedik helyen áll. Sokak szerint a topmenedzserek többet dolgoznak, nagyobb kockázatot vállalnak és persze nagyobb a felelősségük, mint egy mezei vállalkozónak, tehát érthető, ha a francia tőzsde 40 legnagyobb vállalatánál százszor annyit keres a főnök, mint egy kis cégnél.
A 18 főt foglalkoztató Thomas Minder véleményét e tárgyban nem ismerjük, az ellenben tudható, miért utálja a szintén a nyolcvanas évek Amerikájában született extra végkielégítéseket (golden parachute), és a pozíció elfoglalásakor átvett ajándékot, az ún. golden hellót (aranypacsi?), melyeket tervezete nemes egyszerűséggel betilt. Néhány évvel azután, hogy 1999-ben átveszi a honlapja tanúsága szerint „teljesen svájci, minden külföldi és svájci cégtől független”, épp 99 éves vállalkozást, a szakadék szélére kerül. A Swissair légitársasággal kötött 500 ezer frankra rúgó szerződését felmondja a gazdasági nehézségekkel küzdő cég, melynek élén Mario Corti áll, korábban az igazgatótanács tagja, egyszersmind a Nestlé pénzügyi igazgatója. Cortit 12,5 millió svájci frankos masszív golden hello fogadja a cégnél 2001-ben. A Swissair azonban néhány hónap múlva csődbe megy, szuper Mariónak pedig eszébe sincs visszafizetni a milliókat; Minderék végül talpra állnak, és Thomas hamarosan megkezdi a németül kevéssé hízelgő, Abzocker Initiative néven futó projektjéhez szükséges 100 ezer aláírás begyűjtését.
Ezzel elérkeztünk a tervezet radikálisabb részéhez: amennyiben törvényerőre emelkedik, minimum egy év múlva, vége az előzetes és utólagos kielégítésnek, bármely címen kialkudott kártalanításnak, a leányvállalatok adásvételéért kiutalt jutalmaknak. És hogy kétségünk se legyen a tiltás komolyságáról, Minder aranyban méri a büntetési tételeket, ha szabályait nem tartják be: 3 évnyi szabadságvesztést és hatévnyi jövedelmet kitevő pénzbüntetést helyez kilátásba.
Megszabhatja-e egy piacgazdaságban a nép nevében az állam, hogy egy magánvállalat hogyan díjazza vezetőit? A svájciak jelentős része szemlátomást úgy gondolja, igen. Sőt, az ötlettől viszolygók közt is van olyan, aki a Minder iniciatívára szavaz, mert elképzelhető, hogy „elértünk arra a határra, ahol a „jó svájciak” természetes erkölcse már nem elég a társadalmi béke biztosításához, és ahol intézményes korlátokra van szükség a szélsőségek megelőzéséhez”.
A 67,9%-os eredményben nagy része lehetett magának a nagyvállalkozói lobbinak és politikusi támogatottságának. A 2008 óta készen állt indítvány megszavaztatása jó négy évig tolódott, majd az ellentervezetükbe épített kiskapukból kiderült, hogy az érintettek korántsem készek önmérsékletet gyakorolni, és egyértelműen jelezni, akárcsak jelképesen, hogy elhatárolódnak egy kirívó túlzásokat is lehetővé tévő gyakorlattól. Amelyre épp a kampány finisében szolgált remek példával a való világ: a Novartis gyógyszeripari céget vezető Daniel Vasella, miután 2002-2011 között összesen 287 millió frankot keresett, még 72-t kapott volna búcsúzóul, amit aztán a botrányra való tekintettel a vállalat inkább visszavont. A Vasella-effektnek nyilván hálás Mindert egyébként zömében baloldali pártok és a zöldek támogatták, és a nagy szakszervezeteken kívül pl. a Banki alkalmazottak svájci egyesülete (sbpv) is. Hivatalosan az ellenprojektet preferálta az a konzervatív, szuverenista UDC (Union Démocratique du centre) is, melynek soraiban Minder is ül függetlenként 2011-ben szerzett felsőházi mandátuma okán. A sorozatos xenofób kampányairól, és legutóbb a minaretek építését betiltó, 57%-os támogatottságot kapott referendum kezdeményezéséről elhíresült UDC, a legnagyobb alsóházi formáció, csupán egyes kantonokban és ifjúsági tagozata révén támogatta Minderéket.
Semmi kétség, egy a svájcihoz hasonló konzultáció többséget kapna egy rakás országban, élvonalban az európai népekkel, akik az utóbbi időben sorozatosan bizonyítják, mennyire elegük van az újabb és újabb áldozatokat követelő elit túlkapásaiból. Nem véletlen, hogy az európai sajtó címlapon tárgyalta az eredményt. Vagy az, hogy a választásokra készülő Németországban még a jobboldali pártok is megértőnek mutatkoztak a kistestvér forradalmával, a francia szomszédoknál pedig a tavaly hatalomra emelt, és máris vészesen népszerűtlen szocialisták miniszterelnöke lelkesen üdvözölte az eredményt. Galléknál egyébként az állami vállalatoknál már korlátozták a vezetői javadalmakat, és a már említett Carlos Ghosn fizetését sem szavazta meg a részvényes francia állam. A fenn már részletezett eredménnyel.
Nyakig a majd öt éve kezdődött gazdasági válságban, a rekordméreteket öltő munkanélküliséggel küzdő unió vezetői lassan eljutnak oda, hogy visszavágnák a pénzügyi vállatoknál alkalmazott bónuszokat, de egyelőre a londoni City érdekeit képviselő James Cameron harci kiáltásainak hatása alatt, adnának még egy kis időt a briteknek. Valóban kár lenne elsietni a dolgot, a nagyérdemű talán idővel elfelejtkezik majd a bankmentésre költött és költendő billiókról. Amúgy sem vennénk rá mérget, hogy a mégoly indokolatlan golden kiegészítők betiltása, vagy az egykor bűnbaknak kikiáltott traderek gazdaságilag mégoly kockázatos bónuszainak csökkentése megoldja majd a 2008 után szemérmesen feltárt problémákat.
Ugyanez a helyzet a röpke öt évvel a pénzügyi krach után kirajzolódó félénk bankreformokkal. Ma már nemcsak a szuperjavadalmak és mellesleg a közelmúltig folyamatosan csökkent adóterheik gazdasági hatékonyságát vonják kétségbe egyre többen, de a nyolcvanas évek óta növekvő, a válság óta pedig ugrásszerűen emelkedő egyenlőtlenségek káros gazdasági hatásai is egyre meggyőzőbben bizonyíthatók. A szerte a nyugati világban jelentkező tömegmozgalmak azt is jelzik, csökken annak az elképzelésnek a támogatottsága, hogy a nagyvállalatok, pláne a bankok érdekeinek védelme növeli a társadalmi jólétet. Az extravagáns jövedelmek megkurtítása, amennyiben megvalósul, többet tehet tehát a gazdasági elit pocsék renoméjának vagy a politikusok megroggyant legitimációjának restaurálásáért, mint a rendszer mélyebbről eredő bajainak orvoslásáért. De lehet egy kis lépés is arrafele vezető hosszú úton.
(atlatszo.hu blogja)
