Külföldre költözik egy egész ország
Kiribati a Hawaii-szigetek és Ausztrália között van nagyjából félúton, az Egyenlítő vonalában. A kiválasztott új haza valamivel délebbre fekszik, közelebb Ausztráliához.
Az utolsó lekapcsolja a villanyt?
Lehet, hogy erre is szükség lesz, ugyanakkor Kiribati lakosságának nagyon sok technológiát nem kell majd becsomagolniuk. A 110 ezer lelket számláló lakosság legnagyobb része kókuszpálmából készült kunyhókban él, jellemzően falvakban, szétszórva összesen 32 szigeten. Illetve most már többségük egyetlen szigeten, a közigazgatási központnak számító Tarawán, mert a tenger fokozatosan szorítja ki a kiribatiakat az életterükről.
Fogynak és egyre sósabbak a szigetek
1999-ben már két szigetet az országból végleg letöröltek a térképről, mert a tenger elnyelte őket. A többi is mind nagyon lapos, Kiribati legmagasabb pontjai két méterrel emelkednek a tengerszint fölé. Nem is az a fő baj, hogy a maradék szigetet is mindjárt elnyeli a Csendes-óceán. Hanem az, hogy a tenger egyre többször tör be a szigetekre, elsózza a talajvizet, és lehetetlenné teszi a földművelést.
Az nem egyértelmű, hogy tényleg a globális felmelegedés miatt veszélyezteti-e az óceán a szigeteket, vagy a természet amúgy is így alakítaná Kiribati sorsát, de az ország elnöke a fejlett világ széndioxid kibocsátását hibáztatja, és évek óta nemzetközi segítséget kér.
Legfeljebb erre van pénz
Felmerült korábban, hogy nagy gátépítésekkel vagy éppen mesterséges szigetek építésével oldják meg problémáikat a kiribatiak. Csakhogy ezek a megoldások nagyon drágák volnának. Úgy tűnik, hogy olcsóbb egy egész országot külföldre költöztetni, mint építkezni.
Ráadásul olyan nagyon sok dolgot nem is kellene hátrahagyni. Kiribati lakosságának legnagyobb része halászatból él. Amikor még brit gyarmat volt a szigetcsoport, akkor fontos volt a foszfátbányászat, de mire 1979-ben kikiáltották a függetlenséget, addigra a foszfát elfogyott. Viszont az ebből származó bevétel egy része külföldi befektetések formájában még megvan, ez állami tulajdon, és ebből akarják megoldani a földvásárlást.
Kiribati gazdasága egyébként sem túl komoly. Az ország legfontosabb bevételei közé tartoznak a nemzetközi, főleg ausztrál segélyek, illetve a külföldön dolgozók hazautalásai. Japán és tajvani halászoknak adja bérbe az állam a tengert, innen is van némi bevétel. Viszont az élet drága, hiszen gyakorlatilag mindent importálni kell, a szigeteken legfeljebb kókusz terem.
Először a fiatalok
A kiribati elnök sokszor elmondta az elmúlt hetekben az érdeklődő külföldieknek, hogy nincs olyan szándék, hogy egyszerre mindenki elköltözzön. Sőt igazából az lenne a legjobb, ha nem is kellene sohasem költözni, de szerinte előbb-utóbb élethalál kérdés lesz a kivándorlás.
Kiribatiban máris oktatási program indult, amiben felkészítik az iskolásokat, hogy várhatóan egy másik országban kell majd boldogulniuk. A terv szerint először a legképzettebbek mennének, hogy megalapozzák a közösség gazdasági erejét Fidzsin. Ugyanakkor az új-zélandi és az ausztráliai munkaerőpiac igényeit is figyelembe veszik a kurzusok, hogy aki tud, menjen a térség legfejlettebb országaiba.
Fidzsi sem az a földi paradicsom
A Fidzsi-szigetek kormánya egyelőre nem emelt kifogást a kiribatiak földvásárlásával szemben. Az eladó ugyan nem az állam, hanem egy egyházi szervezet, de így is politikai ügy lett a tervből.
A Fidzsi-szigeteken etnikailag erősen megosztott társadalom él, és rendszeresek a katonai puccsok, most is a hadsereg irányítja az országot. Az őslakosok és az Indiából munkásnak behurcoltak leszármazottjai között elég feszült a helyzet. (1879-1916 között több mint hatvanezer indiait telepítettek a szigetekre az angolok.)
Az elmúlt húsz évben az őslakosok fenyegetése elől több ezer indiai menekült el az országból, és ezzel az őslakosok hosszú idő után először többségbe kerültek.
Amennyiben a kiribatiak beköltöznének, az inkább az őslakosoknak kedvezne, mert kiribati lakossága etnikailag közel áll a fidzsi őslakosokhoz. Részben azért, mert a középkorban Fidzsiről származó törzsek foglalták el a most Kiribatihoz tartozó szigeteket, és a megszállók és a helyiek egymás között házasodtak.
Az idő urai
Kiribatiról ritkán van szó a világsajtóban, de nem a mostani költözési manőver az első eset, hogy nemzetközi feltűnést keltenek e kis nemzet lakói. Sokáig ugyanis az a szerencsétlenség árnyalta hétköznapjaikat, hogy az ország szigetei között haladt át a dátumválasztó vonal. Ez azt jelentette, hogy az ország nyugati szigetein 24 órával később volt, mint a keletieken. Ez elég komoly zavarokat okozott.
Éppen ezért 1995-ben a kiribati parlament törvényt hozott a dátumválasztó vonal keletre tolásáról.
A vonal eltolása 2000-ben lett igazán nagy üzlet, mert így a Föld országai közül Kiribati lépett be először az új évezredbe. Ennek örömére nagy turisztikai propagandába kezdtek, olyannyira, hogy az első érintett szigetet át is nevezték Caroline-ról Millenniumra.
A turizmus azonban nem hozott hosszú távon nagy jövedelmeket. Van ugyan néhány szálloda, és a központi szigeten autót is lehet bérelni, de tömegek nem jönnek és az infrastruktúra sem túl fejlett. Például az egész országban összesen három helyen lehet bankkártyával fizetni.
(Magyari Péter, Index)
