Bárány és farkas, jó és rossz gyümölcs
Szeretnénk élő és eleven kapcsolatban lenni Istennel, ki vagyunk éhezve a jelenlétére és szavaira. Szeretnénk, ha Ő tanácsolna minket, ha nem követnénk el semmi hibát, ha mindig jó döntéseket tudnánk hozni. Épp ezért figyelünk a tekintélyes emberek szavaira és különösen is azokra, akik azt állítják, hogy közvetlenül az Égiektől kaptak valami üzenetet, képet, próféciát, magánkinyilatkozatást. De hogyan döntsük el, közülük melyik igaz, és melyik hamis?
A Szentírásban kezdettől jelen van ez a probléma. Már az Édenben is elbukott az ember, mert nem mérte fel, kinek szabad hinnie és kinek nem. Az Ószövetség idején több tanácsot is olvashatunk arról, hogyan különböztessük meg az igazat a hamistól, a jót a rossztól. Például olvassuk a normatív tanácsot: ha a prófécia beteljesedik, a próféta igaz, ha pedig nem, akkor hamis. De feltehetjük a kérdést: meddig kell várnunk a prófécia beteljesedésére? Mikortól mondhatjuk biztosan, hogy az hamisnak bizonyult? Hiszen van, amikor nemzedékek telnek el a szavak elhangzása és a beteljesedés között. Ráadásul a legtöbb igaz prófécia feltételes, mint ahogy az látszik Ninive esetében is. Jónás meghirdeti a nagy város pusztulását, ami végül mégsem dől romba – mert az emberek megtérnek benne a bűneikből. Hiszen épp ez volt Isten akarata! Jónás tehát nem hamis próféta, ámbár amit hirdetett, nem valósult meg.
Jézus a normatív előírások helyett más megoldást ajánl. Tanítványainak ezt mondja: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.” (Mt 7, 15-20)
Jézus Krisztus bízik az emberi tapasztalatban, amely meg tudja ítélni a jót és a rosszat, meg tudja különböztetni az igazat és hamist. Szempontként azonban nem előírások megtartásának meglétét kéri, mert azt a hamis próféta is megtarthatja. A hamis próféta is böjtölhet, ő is imádkozik, betarthatja a törvényeket és Istenre hivatkozva mond buzdítót vagy félelmetest. Nem is azért hamis, mert eleve hamis akar lenni (bár van ilyen is), hanem azért, mert ő jobban tudja, hogyan kellene cselekednie Istennek, embernek. (Hát nem ebben buktak el a tanítványok is, amikor jobban akarták tudni, mit kellene tennie és mit nem Mesterüknek? Péter apostol nem sokkal azután, hogy Jézus kősziklának nevezi, már így beszél Jézushoz, amikor az előre megmondja szenvedését és halálát: „Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled. Jézus azonban megfordult, és azt mondta Péternek: Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!” – Mt 16, 22-23)
Jézus Krisztus a normatív előírások helyett a tapasztalati gyümölcsöket említi. Leegyszerűsítve akár azt is mondhatnánk, hogy a rendezett, normális élet jeleit – már ha normális világban élnénk. Ha a család szeretetben együtt él, ha gyerekeket szépen nevelik, ha szorgalmasan dolgoznak, ha közösségbe járnak és imaéletük rendben van – ez mindenképpen biztató jel. Ezek bármilyen tisztségnek is előfeltételei voltak az újszövetségi időkben is. „Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie. Nem iszákosnak és verekedőnek, hanem szelídnek, nem viszálykodónak és kapzsinak, hanem olyannak, aki házát jól vezeti, fiait engedelmességben és mindenképpen tisztességben tartja, hiszen aki a maga házát nem tudja vezetni, hogy tudná gondját viselni Isten egyházának? Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodjék, és ugyanaz az ítélet érje, mint az ördögöt. A kívül levőktől is jó tanúságot kell kapnia, nehogy gyalázatba és az ördög kelepcéjébe essék.” (1Tim 3, 2-7)
A tisztes élet tehát jó gyümölcs – de még nem feltétlenül a prófétaság jele! Hiszen tisztes életet bármely vallásban élő rendes ember élhet. Ahhoz azonban, hogy valaki igaz próféta legyen, a Szentlélek felkenése és ihletése szükséges, ami nem csupán egy tisztes életre, hanem a krisztusi életre és Isten akaratának meghirdetésére keni fel Isten emberét! Ennek a krisztusi életnek, tanításnak és életmódnak kell tükröződnie aztán a jó gyümölcsökben is. Ajó gyümölcsök pedig - ahogy az apostol röviden összefoglalja -, a hamissá válás jeleivel együtt: „A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint! Ne vágyódjunk a hiú dicsőség után, egymást ingerelve, egymásra irigykedve!” (Gal, 5, 22-26)
Ha a próféta enged szíve vágyainak, a világ csábításának, ha szeretve akar lenni, ahelyett, hogy ő szeretne, akkor könnyen elcsúszik. A hiúság, a dicsőségvágy, a „beavatottság” látszata és a különlegesség eljátszása, a vezető pozíciók kívánása… - mind rossz gyümölcsöt érlelő belső motivációk. Aki ezek ellen nem küzd, abból bizonyosan hamis próféta, ragadozó farkas válik, mert „a vallásosság látszatát viselni fogják ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld!” (2Tim 3, 5)
Az igaz próféta ereje Szentlélek erejéből fakad – ez pedig a kereszt ereje, semmi más…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
De ez többet ér, mint a hitről szóló megvilágosítások.”
Lisieux-i Szent Teréz
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.