Kérjetek!
Sokunknak ismerős talán Nagy László „Adjon az Isten” című verse, amit megzenésített formában is énekelhettünk gyermekkorunkban. Az egymondatos, ritmikusan tördelt szöveg egy szinte követelésnek ható kéréssel kezdődik: Adjon az Isten… -, hogy aztán így végződjék: „nekem a kérés nagy szégyen, adjon ugyis, ha nem kérem”.
Milyen sok kereszténnyel találkozunk, aki azt vallja, ő nem mond kérő imát! Nem kér büszkeségből, nem kér, mert szégyellős, esetleg megszokta, hogy kéréseit elutasítják, szorong, tele van kudarccal, vagy épp azt hiszi, hogy az az életszentség útja, ha nem kér semmit. Ennél azonban mi sem állt távolabb Jézus Krisztustól! Ő a Hegyi beszéd utolsó részében hatszoros nyomatékkal biztat minket: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Mt 7, 7-8)
Ismerjük el, hogy a Hegyi beszédben Jézus olyan magas követelményeket állít elénk, amit teljesíteni emberi erővel lehetetlen. Akkor vagyunk boldogok, ha (lelki) szegények vagyunk, ha sírunk és üldöznek minket? Mindig és mindenkinek bocsássunk meg, akkor is, ha ártatlanul szenvedünk? Szeressük még az ellenségeinket is? Adjuk oda mindenünket annak, aki kéri? Hiszen ezek ellene mondanak a (megromlott) emberi természetünknek! Hogyan is tudnánk így élni?!
Isten segítsége, ereje és kegyelme nélkül sehogy. Ha nem tudunk kérni, nem tudunk keresztények (krisztusiak) sem lenni. A kérő imával elismerjük gyengeségünket és elindulunk az alázat útján. A kérő imával válunk lelki gyermekeivé Atyánknak, amikor kiszolgáltatjuk magunkat neki, őszintén megmutatva vágyainkat, terveinket, fájdalmainkat és kétségeinket.
Jézus Krisztus is így élt, így nőtt fel. A szent család háza az imádság háza volt. A Messiás nyilvános működése három éve alatt sokszor töltötte az éjszakát imában, útmutatást kérve Istenétől. A zsidókhoz írt levélben az apostol egyenesen így fogalmaz róla: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált.” (Zsid 5, 7)
Lukács az evangéliumában rögtön a Miatyánk utánra szerkeszt be egy jézusi példabeszédet, s csak azt követi a buzdítás: kérjetek és kaptok… A példabeszéd arról szól, hogy mindig kérni kell és sohasem belefáradni, bármilyen körülmények között vagyunk is: „Aztán így folytatta: „Mondjuk, hogy valamelyikteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki; amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.” (Lk 11, 5-8)
Jézus maga is példát többször adott arra, hogy a kitartó, bizalommal és hittel mondott kérés mindig meghallgatásra talál. Most csak azt a történetet idézzük ide, amikor a Messiás fáradtan félre vonul a tanítványaival, hogy kicsit megpihenhessen. „És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy ördög. Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: Küldd el őt, mert kiabál utánunk! Ekkor így szólt: Nem kaptam küldetést máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz. Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: Uram, segíts rajtam! Erre így válaszolt: Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak. De az asszony csak folytatta: Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról. Erre Jézus így szólt hozzá: Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint! És abban az órában meggyógyult a lánya.” (Mt 15, 22-28)
Milyen csodálatos Istenünk van! Isten, aki együttműködik az emberrel! Isten, aki kész elengedni akaratát egy porszem akaratáért! Isten, aki úgy szereti teremtményeit, mint önmagát, sőt még jobban, mert lemond önmagáról értünk!
A Fiú az egész világ megváltásáért jött – ennél nagyobbat nem lehet kérni, és Ő ezt kérte! Ezért vállalta az emberi létet, vállalt minden megpróbáltatást, szenvedést és kereszthalált. Az élet azonban nem csak szenvedés és halál, hanem szeretet és öröm a Lélekben. Jézus Krisztus minden nehézséggel és fájdalommal együtt is egy boldog, kiteljesedő és beteljesedő életre hív minket. Ezért biztat: kérjetek és kaptok… „Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16, 24)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
