A törvény betűje és szelleme
Jézus korában a farizeusok irányzata volt a legelterjedtebb és legnépszerűbb, a nép körében nagy tekintélynek örvendő, sok követőt maga mögött tudó vallási csoport. Ők szigorúan betartották a mózesi törvényből fakadó vallási előírásokat. A farizeusok a zsidó népre zúduló csapásokból, de különösen a babiloni fogságból azt a következtetést vonták le, hogy mindezek oka a Törvénytől való eltérés volt, ezért a zsidó nép fennmaradásának legnagyobb biztosítéka az Isten által adott parancsok következetes és minden részletre kiterjedő megtartása.
Életmódjukkal ezt igyekeztek megvalósítani, amivel sokak tiszteletét és megbecsülését kivívták. Emberileg gondolkodva logikusnak tarthatnánk, hogy a Messiás épp ilyen embereket akarjon maga körül látni, személyes buzgóságuk és társadalmi befolyásuk miatt is. Ezért aztán Jézus nagyon meglephette hallgatóságát, amikor a hegyi beszédben ezt a radikális kijelentést tette: „Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.” (Mt 5, 20)
Jézus Krisztus azonban nem az emberek szemével és elvárásai szerint nézett senkire, hanem „Isten szemével”. Ő azt is látta, ami az emberi szemnek láthatatlan. Megértette azt is, hogy a farizeusi buzgóság milyen könnyen átcsap külsődleges törvénytiszteletbe, milyen gyorsan értelmetlen korlátok közé nyomorítja a szeretetre és szabadságra törekvő lelkeket és így eredeti céljával épp ellentétes hatást ér el: Isten szeretete és közelsége helyett a Tőle való eltávolodást és szorongást, az emberi személy érlelődésének megakasztását és az erkölcsi ítélet torzulását. (Ezzel együtt is érthető ennek a törvénykező lelkületnek a népszerűsége, hiszen az ebbe kapaszkodó ember felmentést kap a lelkiismereti döntések alól, biztonságban érezheti magát, elkerülheti a belső vívódások terhét és önigazult módon mindig a „jó oldalon” tudhatja magát.) Az evangéliumok azonban bemutatják, milyen abszurd helyzetek következnek a farizeusi felfogásból:
„Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és azt mondta neki: ’Asszony! Megszabadultál betegségedtől.’ Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent.
Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombaton gyógyított, ezt mondta a tömegnek: ’Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!’ Az Úr ezt felelte neki: ’Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?’ Amint ezt elmondta, megszégyenült minden ellenfele, s az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amiket cselekedett.” (Lk 13, 10-17)
Láthatjuk, hogy a helytelen, az ember fölé, és tulajdonképpen Isten fölé emelt Törvény milyen rettenetes torzuláshoz vezethet!
Jézus könnyen elnyerhette volna a farizeusok és írástudók támogatását, csak néhány egyszerű dologban alkalmazkodik hozzájuk: illendően megmossa mindig a kezét, nem engedi meg tanítványainak, hogy szombaton kalászt szedjenek (mert az munkának számít, így tilos), nem gyógyít szombaton (az az asszony kibírta volna még egy napig) – de ha így cselekszik, megtagadja a Szeretetet, megtagadja Istent, mert aláveti Őt egy emberi, törvénykező, és szeretetlen gyakorlatnak. Erre pedig a Messiás semmilyen körülmények között sem volt hajlandó!
Magatartása lényegét Jézus egyszerűen és röviden megokolja, amikor tanítványai kalász-szedése miatt támadják: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2, 27) Parafrázisként hozzátehetnénk: nem az ember van a házasságért, hanem a házasság az emberért, vagy: nem az ember van a pozícióért és befolyásért, hanem a pozíció és befolyás az emberek szolgálatáért… és még hosszan folytathatnánk.
Összefoglalva: Isten azért adta törvényeit, tanácsait, hogy azokkal védje és óvja az embert, segítse személyiségének kibontakozását és szeretetteli közösségi életét. Ha azonban a törvényeket kiemeljük ebből a viszonyrendszerből és – Isten helyett – önmagában való jóvá és mércévé tesszük, akkor rettenetes hibát követünk el. A Törvény így – elválva Isten akaratától - halottá, teherré, megnyomorításunk hatalmi eszközévé válik. Tulajdonképpen a Törvény válik Istenné, és a törvény mögött álló, azt értelmező, „megistenülő” ember.
Ez annyira súlyos bűn, hogy Jézus csak sokszoros jajkiáltással tudja kifejezni ennek súlyát:
„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek.
Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: ‘Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.’ Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: ‘Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.’ Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elhanyagoljátok a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: ‘Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.’ De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzatai! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? Ezért íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Közülük egyeseket megöltök majd és keresztre feszítetek, másokat megostoroztok zsinagógáitokban és üldöztök városról-városra. Így rátok száll minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit megöltetek a templom és az oltár között. Bizony, mondom nektek: rászáll mindez erre a nemzedékre.” (Mt 23, 13-36)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
