A törvény vesszőcskéje
Jézus példabeszédei az irgalmas szamaritánusról, a tékozló fiúról Isten emberszeretetének nagyszerű példabeszédei. Gyógyító és szabadító csodáival tettekkel is igazolta szavait, később pedig egészen önmagát áldozta értünk a keresztfán. Megmentette a megkövezéstől a bűnös asszonyt, megvédte tanítványait, amikor azokat törvényszegéssel vádolták. Nem tartotta be a tisztasági törvényeket, együtt evett a bűnösökkel, megszegte a szombati munkatilalmat… De ugyanez a Megváltó Jézus ostorral tisztította meg a Templomot és a Hegyi beszédben is hallatlan szigorúsággal beszélt a törvény megtartásáról:
„Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.
Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.
Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” (Mt 5, 17-20)
Isten ugyanis tökéletesen szent, tiszta és igaz és ebből a szentségből és tisztaságból nem lehet lealkudni. Jézus Krisztus magára nézve is kötelezőnek tartotta ezt – de nem engedte, hogy a törvény szövegét kiragadják annak eredeti, Isten akarata szerinti értelméből és bunkósbotként használják más hatalomnak való alávetésre. Így például amikor tanítványait megítélik a törvények állítólagos megsértése miatt, ezt mondja a vádlóknak: „Ha megértettétek volna, mi jelent ez: ‘Irgalmat akarok és nem áldozatot’ (Óz 6,6), nem ítéltétek volna el a vétleneket. Mert az Emberfia ura a szombatnak.” (Mt 12, 7-8)
Márk evangéliumában még teljesebb magyarázatot ad a törvény és a kegyelem viszonyára: “A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2, 27-28) A törvény és a próféták tehát nem azért adattak, hogy még mélyebb igába döntsék az embert, nem azért, hogy egyenkockásítsák a személyiség és életformák gazdagságát, hanem Istenhez vezérlő kalauzként, segítve a belső szabadság kibontakozását és a testvéri szeretet megélését.
Jézus Krisztus a saját életében a legkomolyabban vette, hogy mindaz, ami a törvényben és a próféták által megíratott – és kiemelten, ami róla szól -, azokat mind beteljesítse: “Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid. 10, 7, lásd Zsolt. 40, 8)
Jézus Krisztus az Atya minden akaratát, rá vonatkozó szándékát, kérését be akarta teljesíteni. Helyre akarta állítani az embernek az bűnbeesés által megtört szeretet-kapcsolatát Istennel és egymással, újra és örökre összekapcsolva az Eget és a földet. Egészen a keresztfáig minden tettét meghatározta, hogy azzal az Atyának a próféták által előre kihirdetett akaratát – törvényét! – beteljesítse. Ezt látjuk abban a megrendítő jelenetsorban, amikor még a keresztfán is, a legnagyobb szenvedések közepette is gondja van édesanyjára, követőire, a bűnösökre - ezzel és ezen túl a próféciák, a törvény beteljesítésére. A keresztfán azt a zsoltárt imádkozza, amelyik előre megjövendöli kereszthalálát, kezének, oldalának átszúrását, ecettel itatását… “Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.” (Jn 19, 28-30)
Jézus Krisztus számára a törvény és a próféták nem valami külsődleges szabályhalmaz, nem teológiai építmény, nem viselkedés- illem- és szokás-gyűjtemény, hanem a legszemélyesebb életkalauz! Példájával arra tanít minket is, hogy ilyen belső szabadsággal, látó szemmel és halló füllel olvassuk mi az Írásokat, kutatva azt ami személyesen nekünk szól, minket érint, hogy életünkkel beteljesítsük azt.
Feltámadása után újra elmagyarázza tanítványainak: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” (Luk 24, 44-49)
Kérnünk kell Istent, nyissa meg a mi értelmünket is, hogy megértsük – és higgyük! – Istennek a Szentírásban ránk vonatkozó akaratát. (Nem nagyképűség azt gondolni, hogy rólunk is szó van az Írásokban, hiszen mi Krisztusban vagyunk ezért Krisztus szavai – Ő az Ige, a Szó, aki kezdettől fogva inspirálta az Írásokat -, ránk is vonatkoznak.) Kérnünk kell, hogy mi is megkapjuk az “Atya ígéretét”, azaz a Szentlelket, hogy erő töltsön el minket a magasból és így mi is be tudjuk tölteni Isten ránk vonatkozó ígéretét.
Azt jelenti ez, hogy akkor válogathatok a törvények közül, mit kell betartanom és mit nem? Épp ellenkezőleg! De azt jelenti, hogy nem kell az egész épület terhét hordoznom. Krisztus testének tagja vagyok, a Szentlélek temploma, építőkő az Egyházban. A saját helyemen, a saját feladatomat kell végeznem, ahogy azt megértettem az élet természetes rendjében és a Kinyilatkoztatás által. Ebből nem veszhet el egy vesszőcske sem, mert minden hiány egyre kisebbé tesz engem a mennyek országában. Ami azonban nem rám tartozik, ami nem az én küldetésem, abban szabad vagyok (ami nem azt jelenti, hogy véthetek ellene – ahogy egy szerzetesre nem vonatkoznak a házassági előírások, de mindkettejükre vonatkozik a hűség és tisztaság Isten szeretetében - de nem az én életem része).
Pál apostol bátran így imádkozik:
„Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő ereje fölöttünk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden egyéb név fölé, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendő világban nevezettek fölé is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyház számára, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.” (Ef 1, 17-23) Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
