Boldogok
Az emberi természet ugyanaz minden időben és korban. Vágyunk a boldogságra és azt hisszük, hogy az út ehhez a sikeren, gazdagodáson, elfogadottságon és népszerűségen, de legalábbis a megélhetés biztonságán, nyugodt körülményeken és a csak általunk választott kalandokon keresztül vezet. Jézus Krisztus idejében is ez volt a közvélekedés, nem véletlen a tanítványok értetlen kérdése Jézushoz a gazdagságról szóló tanítása után:
„Jézus most tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra azt mondom: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mt 19, 23-25)
A gazdagokat tartották Isten által megáldottnak, szerencsésnek, boldognak – Jézus azonban néhány szavával megkérdőjelezte naiv, saját vágyaikon alapuló hitüket. De akkor kik a boldogok?
A hegyi beszéd elején, az ezután bemutatott - „boldogmondásokban” - Jézus elmondja, kik a boldogok. Mint már utaltunk rá, ez a boldogság-fogalom nem egyezik teljesen a közkeletű elképzelésekkel, ugyanis nem az emberi érzelmek, vágyak beteljesülését tartja boldogságnak.
A magyar fordítás nem mutatja olyan egyértelműen, mint az angol, vagy a német, hogy a boldogságnak a gyökere az Istennel való eleven kapcsolatban, azaz, az „áldott”-ságban, Isten áldásában rejlik. (Német: selig – áldott, selig sind – boldogok; angol: blessed – áldott, blessed are – boldogok.) Tehát a Boldogságos Szűz Mária azért „Boldogasszony”, mert – ahogy az angyal mondja: „áldottabb vagy te minden asszonynál”, mert „kegyelemmel teljes” vagy, „kegyelmet találtál Istennél”, a „Szentlélek ereje száll rád”…
A boldogság nem a körülmények függvénye és nem is a megromlott emberi természet ilyen-olyan vágyai teljesülésének hozadéka, hanem Isten ajándéka, az Istennel egyesült életben megjelenő kegyelmi ajándék és gyümölcs. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden vágyunk és tervünk rossz, sőt, az Istennel való eleven kapcsolaton keresztül sok minden teljesülhet, életutunk kibontakozhat – ez jele és kísérője, de nem forrása boldogságunknak.)
A boldogság nem nehézség-nélküliség vagy szenvedés-nélküliség – alapvető különbség ez más vallások boldogság-képéhez képest – hanem eloldódás a külső-belső rossz indulatoktól, dolgoktól és odakötődés Istenhez, minden jó (és így a boldogság) forrásához. Nem ismeretlen ez a gondolat az ószövetségi ember előtt, az első zsoltárban például ezt imádkozták:
„Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé.
Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel.
Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.
Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről.
A bűnösök nem állnak meg az ítéletkor, sem a gonoszok az igazak közösségében.
Isten ugyanis őrzi az igazak útját, de a gonoszok útja pusztulásba visz.” (Zsolt 1, 1-6)
Jób könyvének szerzője még tovább megy. A történet szerint Jób a sátán támadása miatt elveszíti vagyonát, családját, felesége egyenesen arra biztatja, hogy „átkozd az Istent és halj meg” (Jób 2,9), Jób azonban kitart Isten mellett. Fekélyes testtel a hamuban ülve is azt mondja: „Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát! Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.” (Jób 5, 17-18) (A történet végén Isten igazolja őt és kárpótolja minden veszteségéért…)
Nehéz nekünk nem lázadni, mert egész természetünk tiltakozik a fájdalom és szenvedés, hát még az igaztalan okok miatti szenvedés miatt. És bár a Szentírás a szenvedés elfogadására is hív, de azért nem valami hamis „szenvedés-teológiát” állít elénk követendő például. Ahogy az örömöt, úgy a bánatot és szenvedést sem magasztalja fel. Mindezek csak időleges, múlékony állapotok – a lényeg az Istenhez tartozás:
„Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül.” (Zsolt 34, 9)
„Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság.” (Zsolt 32, 2)
„Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül.” (Zsolt 84,6)
Amikor most elkezdjük olvasni a hegyi beszéd elején a boldogmondásokat, értenünk kell, hogy ennek hátterében ilyen szövetségi gondolkodásmód húzódik meg. Ezt mutatja meg, ezt érzékelteti, ezt teljesíti ki tanításával - és teljesíti be egész életével – Jézus Krisztus. Ennek rövid summája a nyolc boldogság…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
