Galgóczy Erzsébet misztikus álmairól

Mindannyian és minden nap álmodunk. Alvás közben álom nélküli és álommal teli fázisok követik egymást. Bensőnk ilyenkor dolgozza fel a napi eseményeket, selejtez és megőriz, tárol és töröl. Legtöbb álmunk saját pszichénkből ered, s ha esetleg pont álomperiódus közben ébredünk fel, csak rövid ideig emlékszünk vissza arra, hogy mit is álmodtunk, aztán elfelejtjük azt. Vannak azonban olyan álmok is, amelyekre visszaemlékezünk, amik esetleg időről-időre visszatérnek, s amelyeken érdemes elgondolkodnunk, honnan jönnek és mi az értelmük.

Ezek az álmok három forrásból eredhetnek. Legvalószínűbb, hogy ez is a saját pszichénkből. Tudva vagy tudatlanul, de valami olyan problémával küzdünk, amit nem tudunk megoldani, s ez megjelenik álmainkban is. Szorongásaink, menekülésvágyunk és még sok minden egyébölt formát az álomképekben, álomérzésekben. Az ilyen, olykor visszatérő álmokon érdemes elgondolkodnunk, mert előre vezetnek az önismeretben.

A gonosz lélek is zaklathat minket álmainkon keresztül, így akarván befolyást szerezni személyiségünk valamely területe fölött. A lelkileg érett ember ezekben könnyen felismeri a gőg és nagyravágyás, vagy épp a félelem és rettegés, gyűlölet és keménység jeleit. Ilyenkor imádkoznunk kell védelemért és kérni Istent, szabadítson meg a személyiségünket eltorzítani, befolyása alá vonni akaró rossz akarattól.

Végül pedig az álom jöhet Istentől is. Már a Szentírás első könyveiben találkozhatunk álomlátókkal, közülük is a leghíresebb Jákob pátriárka fia, József, az „álomlátó” és –magyarázó. Hasonlatos hozzá Dániel próféta, aki a babiloni fogság idején magyarázza még az uralkodók álmait is, s segíti népét ilyen módon.

Szent József, Szűz Mária jegyese és Jézus Krisztus nevelőatyja szintén álomlátó volt, s megtanult engedelmeskedni az álomban kapott isteni kinyilatkoztatásoknak. Így történt ez Jézus születése után is, Betlehemben: „íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.” (Mt 2, 13) Szegény József! Végre nem istállóban laknak, hanem egy kis házban, a pásztorok és a három bölcs kijelentették a kisded istenfiúságát, némi vagyonhoz is jutottak (arany, tömjén és mirrha), szépen berendezkedhetnének valahol – és erre azt álmodja, hogy menekülnie kell! Hát nem elég erős Isten ahhoz, hogy megvédje Fiát az üldözőktől? Éjnek évadján cibálni egy gyönge asszonyt és egy kisbabát, el a pogányok földjére? József azonban nem okoskodik, nem kételkedik, hanem hisz – és kimenekíti családját az üldözők karmai közül.

Isten kegyelme az álmokon keresztül ma is megmutatkozhat. Joel próféta már a végső időkre tekint előre, amikor az álomlátásról is prófétál: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet.” (Joel 3, 1-2)

Ilyen szolgálólánya volt Istennek Galgóczy Erzsébet is, aki megkapta az álomlátás kegyelmét. Misztikus álmain keresztül Isten betekintést adott neki a tisztítótűzbe és a pokolba is, feltárta előtte emberek belső világát és sok esetben a jövőt is. Isten az álmokon keresztül is vezeti választottját, hogy az egyre jobban megértse és megélje engesztelő, együttszenvedő hivatását minden emberért.

Kiss Mária Hortensia szerzetes nővér így ír erről az „Új idők apostola – a stigmatizált Galgóczy Erzsébet című könyvében:

„Van a magyar nyelvnek egy puritán szólása: Ne aludj, nem álmodsz. Egy másik idevágó szólás: Szív bőségéből beszél a száj. Az ő lelke Istennel és a Vele kapcsolatos dolgokkal volt tele, így álmainak tárgya is az ő lelkitartalma: Isten-keresés, küzdelmek, túlvilági élet elemei, lelki dolgok a mérlegen, apostolkodás, szenvedés, érdemszerzés stb., stb. De előtör álmaiban a napi gondok kérdése is: Mit főzünk? Lesz-e szappan, tudunk-e mosni, mikor mindennap mossuk a kötés alatt? Lesz-e tüzelő? Tudunk-e kapni? Honnan kellene rendelni? stb. Általában színes képek, sok bonyodalommal tűzdelve; nagyon sokszor virágos mezőről virággyűjtéssel indul. A virágok különösek, sokszor szimbolikusak.

Gyakran szerepel álmaiban Sziénai Szent Katalin. Az valóság volt, hogy a Szűzanya adta neki testvérként árvasága vigaszának. Sokszor meg is jelent neki és még fizikai segítséget is nyújtott, mert hát teljes tehetetlenségben szenvedett. De legfőképpen a mindig fokozódó szenvedés elviselésében volt támasza. Ha úgy vesszük, Erzsébet lelke egy lelki kincsesbánya volt a szenvedések nagylelkű vállalásával, tekintve a szenvedés roppant engesztelő erejét, hatását. Isten minden lelki segítséget megadott hozzá, hogy - modern kifejezéssel élve - üzemben tartsa ezt a lelki értékeket termő talajt. Számtalanszor mondta neki a Szűzanya: „Nagyon nagy szükség volt rá.” (Egy-egy nagyobb arányú szenvedéssorozat után.)

Az álombeli Szent Katalin vezeti, oktatja, magyarázza a látottakat. Álombeli magyarázatai ébren is megállják helyüket.

Nyolcadrét alakú, spirális, vonalas füzet 91 oldalon tartalmazza álmait. Címként ezt írta fölé: Galgóczy Erzsébet följegyzései. Kis Katalin Erzsébetnek jegyezte legkisebb testvére (kongreganista) M. Immaculata. (A Szűzanyától kapta ezt a nevet, amikor eljegyezte Szent Fiának.) Vagyis akkori gondviselőjét tisztelte meg följegyzéseivel. Álmainak többségét is vele, „Kati, kistestvéremmel” éli át.”

Most olvassuk el egyik álmát, ami Kiss Mária Hortensia könyvében az Életfa címet kapta:

„1939 december egyik éjjelén jött álmomban az Őrangyalom és azt mondta: Elvisz valahová, megmutatja, hogyan kell dióhéjban Betlehemet készíteni a lelkünkben, hogy a Jézuska jól érezze ott magát.

Egyszercsak messziről egy égigérő karácsonyfa tűnt szemembe. Csillogott és sok gyertyával volt kivilágítva. Közelebb érve láttam, hogy ez nem is karácsonyfa. Őrangyalom megmondta, hogy ez az Életfa. Csakugyan, a tövénél 3 vastag nagy gyökér. A fán rengeteg apró, kehely-féle edény, s mindegyikben egy szál égő gyertya. Az edények különböző nagyságúak, ötvözetűek és díszítésűek voltak. Mert volt nagyon szilárd anyagú, színarany, különböző nagyságú és csillogású ékkövekkel díszítve, volt lágy anyagú is, majd arany semmi dísszel, arany-ezüst, sőt réz is. A tartalmuk is nagyon különböző volt. Volt, ami színültig volt különböző nagyságú és csillogású drágakővel, másikban drágakövek vérben, de a vér is mint rubin ragyogott. És olyan is volt, amiben a vér vérnek is látszott. Voltak különböző értékes, majd egyszerű, olcsó gyöngyökkel telt edények, s olyanok is, hogy a silány gyöngy között itt-ott egy értékesebb drágakő ragyogott. De voltak olyan edények is, amelyekben egészen olcsó, hólyagos-szemű gyöngy volt. De mindnek a közepén gyertya égett. A gyertyák is különböző nagyságúak és fényűek voltak. Volt, ami nagy lánggal lobogott, világított, a másik kisebb lánggal, de melegített; voltak egyenletes lobogásúak és olyanok, mintha szél lengette volna, csakhogy el nem aludt. Amint körüljártam a fát, láttam olyan edényeket is, amelyekben víztiszta folyadékban állt a gyertya szilárdan. Csodálkozásomra Őrangyalom megmagyarázta, hogy ezek a kisgyermekek edényei. Ennek a tartalma most még csak az a kegyelem, amit a keresztségben nyertek. Nekik kell az edényeket megtölteniök. Cselekedeteink szerint telnek meg az edények értékes vagy silány anyaggal.

Majd a fának egy részén homályosan áttetszettek feltűnően csillogó edények, de mintha sűrű pókhálóval fedettek volnának. Kérdésemre azt felelte Őrangyalom, hogy ezek a pogányok edényei, az erős csillogás pedig már a missziók munkáját mutatja. A fán- mint a karácsonyfán általában - fémszálak futottak végig. Egyik-másik edényről több szál is futott. Erre az Őrangyalom azt mondta: „Ezek az aranyszálak Jézus kegyelmeinek szétsugárzása. Minden emberre árasztja kegyelmét, de vannak kiválasztottjai, akikre bőségesebben sugározza, ezért nem egészen egyformán látszik itt sem.”

Ahogy körbe-körbe jártuk a fát, egyszercsak egy aranydiót vettem észre a fa alatt. Jé! Még dió is van! „Igen - mondta Őrangyalom -, de nem az az érdekes, hogy dió is van, hanem nézd meg, mi van benne.” Próbáltam széttörni, de nem bírtam. Erre ő megnyomta, s a dió kettévált. Abban a pillanatban, abban a pici dióban az egész Betlehemet láttam. A Jézuska feküdt a jászolban, mellette a Szent Szűz, Szent József, a pásztorok, s az állatok, de nem úgy, mint valami kép, hanem eleven valóság. Minden élt, mozgott, lélegzett. Az állatok szuszogását is lehetett hallani, s az élet legkisebb rezdülését is észlelni. De nemcsak hogy élt, hanem világított is és kellemes meleget árasztott. Csodálkozásomra azt felelte Őrangyalom, hogy ezt a kis Betlehemet, fényt, melegséget az emberi cselekedetek hozzák létre, amit Isten és egymás iránti szeretetből végzünk. Ilyen kis Betlehemet minden ember megszerezhet magának. Karácsonyig ti is úgy használjátok fel az időt, hogy ilyen kis Betlehemet készítsetek, ahol a Jézuska éppen ilyen fényt és meleget találjon és éppen ilyen jól érezze magát. Megígérte Őrangyalom, hogy karácsonykor majd megnézi, hogy mi milyent készítettünk. De másokét is megnézi.

Az életfáját nézegetve, figyeltem az ismerősök edényeit, gyertyáit, hogy hogyan ég, mi is a tartalmuk, de főként azt, hogy mekkora a gyertyájuk. „Mi lesz, ha a gyertya elég?” - kérdeztem Őrangyalomat. „Akkor meghal az illető és új edény és gyertya kerül a helyébe. De a gyertyák elégése nem egyforma. Némelyik egészen tövig leég, de vannak, amelyeknek csak egy része ég el, és úgy alszanak el. Ezeket erőszakosan oltják el.”

Majd megnéztem az én és Panni testvérem gyertyáját. Mindkettőnké szinte egyforma kicsi volt. Alig látszott már, csak égett. Őrangyalom fölemelte a kezét és áthúzta a gyertyáink felett. Mind a két gyertya kialudt, de nem egyszerre. Egyik annyival előbb, amennyivel előbb érintette az angyal. De ez olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam megfigyelni. De mire kérdezhettem volna, már tovább vezetett és magyarázott: „Akinek a gyertyája már elaludt, még nem mehet egyenesen az Úr Jézushoz, előbb egy utat kell megtennie, de ezt egészen egyedül, nem segíthet senki.”

Míg ezeket mondotta, elvezetett egy borzalmasan nagy és mély szakadék szélére, amin alig egy pár centiméter szélességű, nagyon vékony deszka vezetett keresztül. Túl egy gyönyörű hegyforma emelkedés látszott, csupa fényben, ragyogásban, tele virággal. De amint a szakadék széléhez értünk, Őrangyalom eltűnt. Nézegettem, magamban méregettem, hogyan is juthatni át? Amint töprengek, Panni testvérkémet látom mellettem állva. Neki kellett volna előbb átmennie, de borzalmasan félt elindulni. Kért, menjek előbb én, bátrabb vagyok, addig ő erőt gyűjt és látja, hogyan kell csinálni. Hát gyorsan keresztet vetettem magamra - minden gondolkodás és mérlegelés nélkül -, már el is indultam. A deszka néhol olyan keskeny volt, hogy túlért rajta a lábam, és szakadatlan ingott, hintázott alattam, néha egészen lehajolt a súlyomtól.

Bár figyelmem főként az útra irányult, mégis a középtájon lenéztem a mélységbe. Mérhetetlen mélységű szakadékot láttam az egyik oldalon, ahol tengersok ember nyüzsgött, szorongott - borzalmas sötétségben -, és néha szitok, káromlás hallatszott. Nyújtogatták felém kezüket, iszonyú jajongással- mintha elérni akartak volna -, de ahogy utánam nyúlt valamelyik, jajongással lehullott a mélybe. Minden tagom remegett, úgy hatott rám ez a látvány. A verejték csak úgy hullott rólam.

Lenéztem a másik oldalon is. Itt már nem olyan mérhetetlen volt a mélység és világosság derengett, úgyhogy egészen jól láthattam a rengeteg embert, akik iszonyú kínokban szenvedtek, nyögdécseltek, nem olyan hangos jajongással, és nem átkozódtak, hanem legtöbbje könyörögve imádkozott és rimánkodva tárogatták felém kezüket. Néhol egészen megvilágosodott a mélység, és itt nem is volt olyan mély. Állandóan iszonyú hőség jött fölfelé, néha egészen hozzám felcsapott a láng. Borzalmas kínokat álltam ki lelkemben, szerettem volna nagyon imádkozni, de minden erőlködésem ellenére sem jutott eszembe egyetlen imádság sem. De azért állandóan haladtam előre, csak iszonyúan gyötrődtem, hogy nem tudok imádkozni. Már az út végefelé jártam és jól láttam, hogy a parton gyönyörű minden. Ám minél jobban közeledtem a célhoz, az út annál veszélyesebb volt. Már olyan nagyon elkeskenyedett a deszka, hogy szinte csúsztam rajta, s kétségbeejtően ingott. Éreztem, hogy elveszek és a mélységbe zuhanok. Az újabb lépésnél már reccsent, rémületemben eszembe jutott egy fohász: Jézusom, irgalom! Mire elsikoltottam, a deszka kettétört, s a felcsapódó része átdobott engemet a partra. Rögtön Pannira gondoltam: Hogyan tud átjönni? De amint odanéztem, a deszka újra ép volt és láttam Pannit indulni. Kiáltani akartam neki, hogy folyton ezt a fohászt mondja: Jézusom, irgalom, mert engemet is ez segített át, de mielőtt tudomásomra jutott volna, hogy érti-e, fölébredtem. Csupa veríték voltam és egész testemben remegtem még ekkor is.”

Milyen bátran és őszintén beszél magáról Erzsébet! Megértjük az életfa szimbolikáját és a jócselekedetek értékét – ugyanakkor azt is látjuk, hogy az út végén már semmi más nem segít, csak Isten kegyelme: „Jézusom, irgalom!” Erzsébet az álom elbeszélésekor őszintén elismeri félelmét, de azt is, amikor bátran nekiindul az útnak. Könnyen megérthetjük a tisztítótűz és/vagy pokol látomását is, amit azért kap meg az Úrtól, hogy megértse, átérezze a gyötrődő lelkek fájdalmát és megértse, milyen nagy szükség van az ő engesztelő áldozatára.

Az angyal magyarázata az egyedül megtett útról különösen is fontossá válik, ha összevetjük későbbi álmaival. Az egyiket még testvére, Panni halála előtt, a másikat halála után kapta. Ebből kiderült, hogy testvére még nem jutott fel a mennybe és nagyon nagy szüksége van neki is, és még sokaknak, Erzsébet segítségére. Nézzük meg ezt a két álmot: 

„1940. április 29-én álmomban Sziénai Szent Katalin a szobám ajtaján jött be és egy igen nagy dobozt hozott. Mikor megláttam, olyan öröm fogott el, hogy a szívem majd megszakadt, úgy dobogott. Mire ágyamhoz ért, már Kati kistestvérem is itt ült az ágyam mellett. Nagy várakozással és még nagyobb örömmel gondoltuk: Ugyan mit hozott? Ajándék nélkül még sohase jött hozzánk.

Először is megköszönte névnapi gratulációnkat, s kezdte fölbontani a nagy dobozt. Mikor belenéztünk, csodás szépségű ruhát láttunk. Kiemelte, de még a lélegzetünk is elállt. Anyaga hófehér volt és áttetsző, mint a lehelet. Álomszerű szépség, tele ragyogó ékkövekkel. Szinte vakítóan sziporkáztak. Dobogó szívvel vártam: Ugyan kié lesz? Hófehérség, biztosan az enyém. De mekkorát csalódtam, Kati kapta meg. Nagy meghatódottsággal nézegette, szinte érinteni is alig merte. Látszott rajta, hogy kész volna nekem adni, mert észrevette, hogy mennyire tetszett. De Szent Katalin azt mondta: Az az övé!

Kivett egy másik ruhát is, azt a bizonyos fehér, véres ruhát. Csak most azok a foltok, amiket a vér rajzolt ki, nem véresek voltak, hanem virágok a folt helyén, arannyal hímezve. Én a Kati ruháját néztem, csaknem irigykedve, hogy bizony sokkal szebb az övé. Vajon miért nem én kaptam azt a szép ruhát? Mikor Szent Katalin látta irigykedő, vágyódó pillantásaimat a szép ruha után, így szólt: „Ne hidd, hogy a csillogás értékesebbé teszi a ruhát! A ruha értékét az adja meg, hogy mennyi szeretetből, szenvedésből vagy ártatlan tisztaságból van szőve. Lehet nagyon szép a bűnbánat szálaiból szőtt ruha is.” Ezután feszületet vett ki a dobozból, de ezt, is nekem adta azzal, hogy szeretgessem gyöngéden.

„Mindig Őt nézd, minden körülmények között. Soha ne tégy addig semmit, míg a Szent Szívbe nem nézel, mint a legragyogóbb tükörbe, hogy ott meglássad cselekedeteid helyes vagy helytelenségét.” Kérdeztem, hogy Katinak nem ad keresztet? „Most nem. Az, aki mindennap szívébe fogadja Jézust a szentáldozásban, az csak nézzen a saját szívébe, mert onnan Jézus visszatükröződik.”

Majd újra a dobozba nyúlt - én nem láttam ott már semmit, mert letakarva a doboz fenekén egy nagy fekete fátyol volt. Nagyon megijedtem, amikor megláttam. Ugyan melyikünk kapja? S szinte húztam magam össze, félve, hogy az enyém lesz. Bizony nekem adta komolyan, de nagy szeretettel. Rám borította: „Ezt nemsokára neked kell viselni egy darabig, s azután majd egyszer a Kati fogja viselni.”

Húga, Panni halála előtt pont 3 hónappal álmodta ezt. Húga megtagadta őt, szégyellte, hogy stigmái miatt közbeszéd tárgya lett s messze költözött tőle. Kijelentette, hogy „Nem ismeri.” 1940 július 29-én halt meg a testvére. Három hónap múlva, október 31-én vele álmodik:

„1940 október 31-én Panni testvéremmel álmodtam. Nagyon rossz hatással volt rám; haragos, tele szemrehányással. Féltem egy kicsit tőle, mert néha olyan volt, mintha élne, de a másik pillanatban már biztosan tudtam róla, hogy halott.

Mintha az ágyában feküdt volna, s nagyon haragosan panaszkodott, hogy igazán többet gondolhatnék rá, mint P. Lőrincre. (Ugyanis 2 nappal azelőtt halt meg hirtelen. A zárda főnöke volt s majdnem mindent érte végeztem. Lényegesen többet imádkoztam érte, mint testvéremért. - Érthető, mert tőle kapta az ebédet naponta.)

Panaszkodott, hogy ő is szenved. „Nézd meg, hogy nekem is fáj a karom s az egész féloldalam.” Valami fehér lepel volt rajta és ezt fölhajtotta a féloldalán. Csakugyan nagyon piros és néhol sebesnek látszott és hólyagosnak, mint az égés. Nagyon megsajnáltam, mikor szenvedését és fájdalmát fölfedte előttem. Odatérdeltem mellé, simogatni akartam és megcsókolni, de csupa szemrehányással mondja nekem:

„Azt hiszed, ez elég?! Bizony más is kell nekem. Mért nem imádkozol értem többet, mint P. Lőrincért? Azt hiszitek, hogy minden papot ki tudtok majd imádkozni? Miért több neked P. Lőrinc? Tudok én mindent. Tudom, hogy följelentett a rendőrségen. Hiába hallgattad agyon. Tudom én már azt is, hogy P. Vencel mit csinált. Meghurcolt a rendőrségnél.” Láttam rajta, hogy valóban mindent tud, amik velem történtek. „Várjatok csak, sorra kerül mind! Majd jön P. Lőrinc után Vencel is” „Honnan tudod ezt? - kérdeztem.” Én már sokkal többet tudok most, mint ti.” Látszott az arcán a diadalmas öröm, hogy most már nem titkolózhatunk előtte, mert ő is tud sok mindent.

Míg beszélt, elővett egy látcsövet s azt mondta, aki ebbe belenéz, sok mindent megláthat. Kezembe adta és szememhez emeltem: Vajon mit lehet benne látni? Egyszercsak P. Lőrincet ismertem meg. Feküdt, arca nem volt élesen látható, de a körvonalai igen. Az egész fekvő alak úgy tűnt, hogy fekete-foltos, mint olyan hulla, amelyik oszlásnak indult. Kicsit idegenkedő érzéssel nézegettem, s szerettem volna nagyon segíteni rajta. Imádkozni akartam, de semmi imádság nem jutott eszembe, csak ez az egy fohász: Jézusom, irgalom! Míg ezt a fohászt mondogattam, egyszercsak fáradtan megmozdult a test, felnyitotta a szemét és mintha csupa könyörgés lett volna, fölemelte kezeit, de nagyon fáradt mozdulattal. Ezután nem láttam semmit.

Most Pannihoz fordultam: Vajon ezzel a látcsővel a pokolba is lehet látni? Azt mondta: Igen, de nem mindenkinek. Hát kinek lehet a jövőbe nézni?

- Például a te Katalinodnak (Sziénai Szent Katalin) aki most már az én Katalinom is. Téged mi érdekel? Mit szeretnél látni?

Olyan különösen nézett rám és azt felelte:

- Nem lehet, mert minden az Istené. De mi érdekel? Mit szeretnél tudni vagy látni?

Gondolkoztam nagyon, hogy mit kellene. De mivel előbb P. Vencelről volt szó, mondtam: Hát például engem nagyon érdekelne P. Vencel. De nem engedett belenézni, hanem nyúlt érte, különös fensőséges tekintettel, aki éreztetni kívánja velem, hogy ő mégis csak többet tud, mint én. A szeméhez emelte, de csak egy-két töredezett szót szólt:

- Na, P. Vencel. A szerencsétlenség már megtörtént, az se sokáig él már.

Még mondta, hogy el fog jönni máskor is. De állandóan nagyon érdekes, változatos volt az arckifejezése. Mindig az látszott rajta, hogy bizonyos dolgokban fölényben van velünk szemben. Ekkor nagyon éreztem rajta, hogy már nem él, halott és lassan el akartam tűnni a közeléből. De észrevette a szándékom és kinyújtotta felém a kezét, hogy álljak meg. Nagyon különösen nézett rám:

- Akkor miben is maradunk?

- Nem tudom, mire gondolsz, hisz nem alkudoztunk, hogy megállapodásról lenne szó.

- Dehogynem, drágám! Szóval abban maradunk, hogy előbb mégiscsak én legyek és csak azután a papok ...

Erre fölébredtem.”

Ez utóbbi álom egészen különleges, mert azt is megmutatja, milyen a tisztítótűzben lévő személyek lelki állapota. Panni szenved, könyörületet vár, de még van benne irigység, rosszindulat, felsőbségesség. Kéri testvére segítségét, de közben bántja is. Örül, ha rosszat mondhat a másikról, miközben magának akar minden jót. Bizony, hosszú szenvedés várna még rá, ha Erzsébet imáival nem segítené a tisztulás útján!

Részlet egy Galgóczy Erzsébet életéről és misztikájáról készülő könyvből. A mű megjelentetéséhez adományokat gyűjtünk. Támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszám: 10700268-04975106-51100005 Mindenn adományt hálásan köszönünk, jótevőinkért imádkozunk! (A közlemény rovatba írják be: Galgóczy Erzsébet)