A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete 11. rész - Új környezetben
Első levelében, amit Katinak írt, beszámol az utolsó szolnoki napokról.
" Éjjel is világos volt az égő házsorok miatt. Tűzharc volt az oroszok és a néme- tek között. Egy orosz katona mellém ült a pincében, Ilonát elküldte onnan. Senki sem merte a szemét lehunyni. Az oroszok aztán kizavartak a pincéből mindenkit, én ott maradtam. Fölemelt gépfegyverrel jöttek felém, de amikor meglátták, hogy beteg vagyok, megkövülten bámultak rám és leeresztették a gépfegyvert. Az öregebb mellém jött, megsimogatta a hajam és kezet csókolt. Életemben annyi kézcsókot nem kaptam, mint most az orosz katonáktól. Mind kezet csókolt. Orvost is hoztak és lázcsillapítót.
…..
1945 II. 12-én Erzsébet diktál Kati részére: „A kis lakásunkat mentsd meg Máriácska miatt. Tudod, mennyit volt benne. Engesztelj helyettem is, ha már én nem leszek köztetek. Talán csodálkozol. A főtisztelendő úrnak mindenről beszéltem. Majdnem minden titkomat kiszolgáltattam. Mindent odaadtam neki (levelek, írásaim). Egy kérésem van, ha itt halok meg, vigyél haza.”
1945. II. 21. (Express)
„Katikám! Én már nem akarok semmit. Nem akarok sem Szolnokra menni, sem azt nem kívánom Tőled, hogy hazavigyél. Sok küszködés árán meghoztam ezt az áldozatot is, Kistestvérem, bocsáss meg nekem. Tudod, hogy a Jézuskán kívül csak Hozzád ragaszkodtam. De lemondtam Rólad is. Tudom, nem fog fájni Neked, mert azt tudnod kell, ha el is megyek a Jézuskához, a szeretetem mindig Veled marad. Te tudod ezt legjobban. Nem az Ég ragyogó boldogsága vonz. Más az, ami engem vonz: sok-sok áldást szeretnék a földre leesdeni. Azok között elsősorban Rád és hozzátartozóidra. Katikám, én éppen olyan súlyos beteg vagyok, mint voltam és sokszor eszembe jut, amit egyszer Máriácska mondott, hogy az utolsó pillanatban el fog vinni a szolnoki zárdától.
Nagyon kérlek, szentáldozáskor imádkozzál mostani Lelkiatyámért, mert annyi áldozatot hozott. Mondd meg Máriácskának, hogy kegyelmeivel pótoljon ki mindent. Hisz ezt ezerszer elmondom én is. Te tudod azt, hogy akinek a közelébe kerültem, kereszt jutott abból mindenkinek. Talán a földön Te voltál az, aki nem érezted. Igaz, hogy a legtöbb kegyelmet is kaptad és legjobban is szerettél.”
……
Kisújszállás, 1945.február 24. Szombat.
…..
Már Erzsébet diktálja: ,,1945. II. 28. Örömteli szívvel megsúgom, hogy elkerültem Pólyáéktól és most itt vagyok a Főtisztelendő úrnál. Eleinte e miatt nagyon aggódtam, mert Te tudod, hogy aki a közelemben van, annak az én keresztemből is jut. Pedig a keresztet mindenki felől elhárítani szeretném. Még mindig nagyon súlyos beteg vagyok; láz emészt, lázcsillapító nincs. Mégis a szívem megremeg az örömtől, itt vagyok a Jézuska közelében; mindennap szívembe zárhatom Őt. Te tudod, ez életet jelent számomra. Minden órában elmondom a Jézuskának: Már 1 órával közelebb jutottam Hozzád.
Azon nem gondolkozom: Miért vagyok itt? Te tudod, ha valamit akart az Úr Jézus, annak szándéka is volt, mi pedig nem akartunk mást, csak amit Ő akart. Már nem akarok semmit. Ha a Jézuska ide hozott, Ő tudja, miért akarta. Itt engem olyan szeretettel fogadtak, mintha Te öleltél volna a szívedre. A Főtisztelendő úr előtt minden fenntartás nélkül kitártam a lelkemet. Ez is Máriácska akaratából történt. Ilona velem van, mellettem kapott egy szobát. Még a szobám is hasonló fekvésű.
. 1945. Ill. 19. (Diktálja, Esperes úr írja) „Katikám, nagyon szeretném ha nem mondanád azt, hogy ,Nem tehetek 'róla' vagy ,Nem tudok többet tenni'. Katikám, ezt nem tőlünk tanultad. Nagyon is tudsz többet tenni. Kell is, mert Tőled vár is többet a Jézuska. Ne gondold azt, hogy nem fogom a kezed, ha nem is érzed. Most is kell, hogy érezzed, hogy a szívedre simulva mondom ezeket; azzal a testvéri szeretettel, amelyet Máriácska adott és azzal a hittel, amit Máriácskától kaptunk.
Katikám, Nagyhét jön. Látod a világ hogy tombol, őrjöng, viaskodik a pokollal. Nem szabad ezt tétlenül néznünk. Neked sem! Szedd össze magad és fuss, siess a Jézuskához! Ne állj meg a Szentsír előtt azzal, hogy a szíved dermedt vagy érzéketlen, mert az úgysem lehet. Az, aki mindennap a szívébe fogadja Őt, annak kell, hogy a szeretet ott is égjen. Ha nem is az övé, de a Jézuskáé. Próbáld ezt
a szeretet-tüzet föléleszteni. Kérd Jézuskát, adjon nagy szeretetet, mert neked is kell engesztelned Őt. Azt csak úgy lehet, ha szívedben ég a szeretet tüze.”
……
1945. Nagyhét. „Te tudod, hogy mit jelent ez a hét nekem. '(Nagy ünnepek előtt fokozottan szenved.) A Szentsírnál ne feledkezzél el imádkozni a világ békéért és engesztelj!” (Befejezés) Nagy szeretettel ölel, csókol a Téged nagyon szerető, hálásszívű kistestvéred. Két fénykép mellékelve. Az egyik kép a templom, a másik a plébánia, ahol a Te kistestvéredet meg-nem-érdemelt szeretettel halmozzák el. Fogom én ezt tudni viszonozni valaha?”
1945. Nagypéntek. (Ilona el van-tiltva, ill. nem engedik be addig, amíg vérzik. Ezért neheztel.)
„Az Úr Jézus szakadatlan engesztelésre szólít. Naponta megkérdezi: Szeretem-e? Vállalok-e mindent? De erre Te tudod a feleletem. A „feketék” még nem kormozták, de felforgatnak mindent. Esperes úrnál még nem tették, de Odiló atyánál és Fábiánnál is igen. Néha sajnálom szívemből Atyámat, hogy miattam kell ezt elviselnie. De egyszer olyan irígylésreméltó lesz, mint Te. Katikám, de azért 16
évvel előnyben vagy. Vajon más is tudná úgy és azzal a változatlan, nem változatlan, fokozott szeretettel tenni azt, amit Te tettél 16 évig a Te "kicsikéddel"?
Katikám, én folyton olyan emésztő nyugtalanságban élek - nem az emberek miatt -, hogy erre nincsen szó, nincsen kifejezés. Mit jelent számomra minden új nap?! De ne félj, egy pillanatra sem kívánom, hogy megrövidítse itt-létem csak 1 órával is az Úr Jézus. Szeretnék kitartani az utolsó szívdobbanásig. Imádkozz ezért, hogy így lehessen.
……
Éjjel megjelent az Úr Jézus. Beszélgettek, majd átölelte a beteget. „Katikám, nagyon sokat szenvedek. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok szenvedni. Eggyel tudom csak megmagyarázni, hogy ez azért van így, mert nagy szükség van az engesztelésre. Katikám, imádkozz azért, hogy az utolsó sóhajom, az utolsó szívdobbanásom, leheletem is engesztelő szeretetből legyen.
Nagy szenvedésem mellett lelkem ugyanolyan békességes, nyugalmas, telve odaadó szeretettel, mint eddig volt. Kimondhatatlan boldogságom, hogy szívembe fogadhatom Őt naponta. Te tudod, hogy ez mennyi erőt ad nekem mindig a szenvedéshez. Az Úr Jézus és Máriácska ugyanúgy eljönnek ide is, mint otthon. Naponta többször is ... Mióta itt vagyok, már volt egy ünnepünk, elsőpénteken. Véreztem úgy, mint máskor, és szívesebben fogadtam, mint máskor. Te tudod, hogy nekem ez a legnehezebb.”
…..
Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
Mely sír és csikorog, mikor az emberek lába rátapos.
Rajtam, is nagyon sok szenvedés vonul át, rengeteg!
Míg a kavicsból apró, kicsi homokszem nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog,
Akkor? ... kicsi homokszem - majd én is csillogok.
* * *
….
1945. X. 5-én írja: "Lelkiatyámat is alaposan megfogta már Máriácska. Mert azt talán nem is tudod, hogy ő azután igazán nagyon kételkedett. Mindazt, amit Fábián atya tett, fokozatosan tette, csak nem úgy, mint Fábián atya. Mert ő a látszatot csak velem szemben igyekezett nagyon tartani, míg lelkében élő hit volt. Lelkiatyám lelke tele volt jóakarattal, de tele volt kétséggel, gyötrelemmel, szenvedéssel is. Alaposan próbára tette Máriácska türelmét. Kimondhatatlan sokat gyötrődtem én is, de szegény jó Atyám is. Pl. Máriácska sokszor rendbe tette a szobámat, a nehéz fotelokat helyre rakta. (A "feketék" szokták felforgatni a szobáját.) Kitakarított úgy, mint otthon is tette. De hányszor! Gondolhatod, hogy ezt sehogy se tudta fölfogni. Néha szándékosan szétrámolta a szobát alaposan, aztán kivonult. Most aztán lássuk, mi lesz itt? Az ajtón egy nyílást hagyott, a nyílás elé ült és óvatosan leste: Máriácska mit fog tenni. És hiába ült ottan, nem látott mást, mint azt, hogy. pár pillanat múlva minden a legnagyobb rendben helyén volt. De hogy az hogy történt, nem látta.
Míg villanyunk nem volt, rossz petróleumlámpákkal kínlódtunk. Folyton begyulladtak, lángot vetettek. Ha nem volt rá szükség, Máriácska a legtávolabbi sarokba vitte el tőlem. Ezt is nem tudta fölfogni. Egyik hajnalban az éjjeli szekrényen maga elé tette a gyertyatartót és nézte nagy áhítattal, mikor viszi el? Vajon elviszi-e most is Máriácska? De hiába ült pár cm távolságra a gyertyától, mégsem látta, hogyan mozdult el, csak azt, hogy nincs többé ott előtte, hanem a távoli sarokban a helyén. Gondolhatod, az ilyen dolgok milyen hatást válthattak ki lelkéből. Ha a lámpa belobbant vagy kormozott, Máriácska eloltotta, megigazította, majd újra meggyújtotta. De nem kellett neki gyufa.
Naponta általában háromszor kapunk Jézuskát. Máriácska szobra előtt van egy kis ezüst szelence, abba teszi Máriácska a szentostyát. Itt is motoszkálhatott valami a fejében, mert a szelencét az asztalfiókba tette, bezárta, a kulcsot pedig a nadrágzsebbe. Nagy megelégedést érzett, hogy kifogott Máriácskán. És Máriácska ismét megmutatta, hogy mennyire szereti az én jó Atyámat, mert most is csak elhozta a szelencébe a szentostyát. A szentostyán a Kis Jézus volt látható, talpig lenge kis ruhácskában, drága arcocskája csupa ragyogó mosoly. Két kicsi kezét áldólag fölemelve tartotta.
Ugyanígy járt a szekrénykulccsal is. (Gyakran adódott, hogy naponta kellett neki ágyat húzni.) A szekrény kulcsot a nadrágzsebbe tette, Máriácska reggelre mégis ágyat húzott.
Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy az Úr Jézus ennyire szereti Lelkiatyámat, mert mondhatom neked Kistestvérem, hogy senki kérését nem teljesítette annyiszor és olyan gyorsan, .mint 'Lelkiatyámét. Úgy látszik, nem is eshetett nehezére Máriácskának, hogy Lelkiatyám ezeket a gyerekes csínyeket alkalmazta Máriácskával szemben. Úgy látom, hogy még jól is eshetett Máriácskának, mert annál biztatóbban, közvetlenebbül jelentkezik nála.
Az is nagy örömet szerez a lelkemnek, hogy Máriácska olyan nagyon jó a jótevőimmel. Az igazgató bácsin kívül már Landing Ica és Landing néni is részesült a rendkívüli áldozásban. Az ő részükre is hozta az Oltáriszentséget.
Kimondhatatlan sok jót tesznek velem az Esperes úr hívei. Hiszen ha ez nem így volna, nem is tudom, mit csinálnánk, olyan ára van mindennek. Pedig olyan nagyon takarékoskodom a gyógyszerrel. Naponta csak kétszer veszek be 7-7 köbcenti helyett 2-2 köbcentit. Ennél kevesebbel már nem bírom, mert akkor föl bomlik bennem minden. Ezért van az a túlzottan fokozott szenvedésem. Két napra való gyógyszer ára 400 000 P. Van gyógyszerész, aki csak zsírért adja a gyógyszert. De összehozzák Esperes úr hívei. Mind nagyon igyekeznek rajtam segíteni. Az orvosok itt is csak azt hajtogatják: Nem értjük! Nem értjük!
Katikám, én soha nem gondoltam, hogy ennyit tudjak szenvedni. Úgy látszik, szószerint bekövetkezik Kiss doktor úr jóslata: Ha nem volna mellettem Máriácska, talán őrjöngenék a fájdalomtól. De így minden akaratomat összeszedve fegyelmezem magam s próbálom nyugodtan várni, amíg hazahív. Ezt még most nem szoktam kérni.
1945. IX. 18-ai levelében írja, amikor a Szűzanya vitte a Szentostyát, .a vázában lévő 5 szál szép piros szekfű mind feléje fordult sőt le is hajtotta a fejét. Doroszlai atya is látta, s azért is visszafordította őket. A virágok újra csak feléje fordultak 'lehajtott fejjel. Erre eldöntötték, hogy több vizet nem adnak nekik, hanem 'száradás után elteszik az emlékek közé.
Doroszlai atya is megszólal ebben a levélben: „Annyi kegyelemben részesülünk, majd az égig szárnyalunk. Szinte szeretném kikiabálni a világnak, hogy mi történik itten s aztán azt tapasztalom, hogy ennek még nincs itt az ideje. Olyan értetlenül bámulna a világ, jobb, ha ez a mi belső kőrünk édes titka marad mindaddig, ameddig a Jézuska is úgy akarja.”
Erzsébet kézimunkázgatott, amennyire állapota engedte. Szép kis fehér kabátot kötött Katinak. Mikor elküldi, levelet csatol mellé: „Édes Katikám! Ha fölveszed a kiskabátodat, szeretném, ha megéreznéd benne mindazt a sok szeretetet, melegséget, amellyel Neked elkészítettem. Megsúgom Neked, hogy nem egyszer Máriácska is segített ebben.” (A levélkopogó bácsi is beleszól: Magam láttam, mikor Máriácska itt volt s egészen belemerültek a kötésbe. Odaültem az ágy mellé s meghatva imádkozgattam. Az egész szobát kimondhatatlan illat s áhítat lengte át. Nagy élmény volt ez nekem.)
1945. nov. 14-én írja Katinak: Alig találok szavakat, hogy leírjam, milyen gazdag lelkiekben ez az adventunk ... Ki gondolta volna azt valaha, hogy ilyen közvetlen kapcsolat alakuljon ki a föld és az égiek között? Bizony, nagy dolgok ezek!" (Doroszlai atya.)
És micsoda karácsonya lett 1945-ben? Menekültek mentek át Kisújszálláson karácsony táján, egy férfi mezítláb. Esperes úrtól kér cipőt. Egyetlen cipőjét levetette, megmosta az ember lábát és ráhúzta. Egymás nyakába borulva sírtak. Karácsonykor papucsban misézett. Később kapott egy bakancsot.
Erzsébet is nagy dicséretet mond rá Katinak: „Lelkiatyámnak semmi sem sok és terhes; pedig nemegyszer hallottam öklendezni, de legyűrte emberi természetét és úgy tett, mintha a legédesebb dolgot akkor tette volna.”
1945. okt. 12-én írásban köszönti fel Lelkiatyját névünnepe alkalmából. (Részlet.)
"Jézuska, Máriácska nevében mély alázattal, nagy szeretettel és forró hálával köszönöm nagy és tengersok jóságát, szeretetét, hogy szerető, meleg otthont adott. Ezt eléggé megköszönni minden emberi szó kevés; de „Akinek” a nevében befogadott, Ő meg fog fizetni mindenért. Minden csepp véremet, amelyet az éjjel hullattam, fogadja bensőséges hálám és köszönetem kifejezéseképpen. Máriácskának adtam, hogy változtassa azokat mind harmatos virágokká, és a holnap reggeli szentmise alatt, mint drága, jóságos szeretetének zálogát szórja mind az oltárra, mikor az Úr Jézus kezeibe leszáll. Szeretném, ha a kegyelmekben egyik leggazdagabb napja lenne az életében, melynek értékéből a Reá bízott lelkekre is sugároz. Jézuska, Máriácska, szerető áldását kérve boldogító oltalmukba ajánlom.
Mély alázattal csókolja fölszentelt kezeit: keresztje- lelkigyermeke.
(Részlet KISS MÁRIA HORTENSIA: ÚJ IDŐK APOSTOLA – A STIGMATIZÁLT GALGÓCZY ERZSÉBET című könyvéből)
