A stigmatizált Galgóczy Erzsébet misztikus álmaiból - 3. Panni, távcső, P. Lőrinc (tisztítótűz)
"1940 október 31-én Panni testvéremmel álmodtam. Nagyon rossz hatással volt rám; haragos, tele szemrehányással. Féltem egy kicsit tőle, mert néha olyan volt, mintha élne, de a másik pillanatban már biztosan tudtam róla, hogy halott.
Mintha az ágyában feküdt volna, s nagyon haragosan panaszkodott, hogy igazán többet gondolhatnék rá, mint P. Lőrincre. (Ugyanis 2 nappal azelőtt halt meg hirtelen. A zárda főnöke volt s majdnem mindent érte végeztem. Lényegesen többet imádkoztam érte, mint testvéremért. - érthető, mert tőle kapta az ebédet naponta.)
Panaszkodott, hogy ő is szenved. "Nézd meg, hogy nekem is fáj a karom s az egész féloldalam." Valami fehér lepel volt rajta és ezt fölhajtotta a féloldalán. Csakugyan nagyon piros és néhol sebesnek látszott és hólyagosnak, mint az égés. Nagyon megsajnáltam, mikor szenvedését és fájdalmát fölfedte előttem. Odatérdeltem mellé, simogatni akartam és megcsókolni, de csupa szemrehányással mondja nekem:
"Azt hiszed, ez elég?! Bizony más is kell nekem. Mért nem imádkozol értem többet, mint P. Lőrincért? Azt hiszitek, hogy minden papot ki tudtok majd imádkozni? Miért több neked P. Lőrinc? Tudok én mindent. Tudom, hogy följelentett a rendőrségen. Hiába hallgattad agyon. Tudom én már azt is, hogy P. Vencel mit csinált. Meghurcolt a rendőrségnél." Láttam rajta, hogy valóban mindent tud, amik velem történtek. "Várjatok csak, sorra kerül mind! Majd jön P. Lőrinc után Vencel is" "Honnan tudod ezt? - kérdeztem." Én már sokkal többet tudok most, mint ti." Látszott az arcán a diadalmas öröm, hogy most már nem titkolózhatunk előtte, mert ő is tud sok mindent.
Míg beszélt, elővett egy látcsövet s azt mondta, aki ebbe belenéz, sok mindent megláthat. Kezembe adta és szememhez emeltem: Vajon mit lehet benne látni? Egyszercsak P. Lőrincet ismertem meg. Feküdt, arca nem volt élesen látható, de a körvonalai igen. Az egész fekvő alak úgy tűnt, hogy fekete-foltos, mint olyan hulla, amelyik oszlásnak indult. Kicsit idegenkedő érzéssel nézegettem, s szerettem volna nagyon segíteni rajta. Imádkozni akartam, de semmi imádság nem jutott eszembe, csak ez az egy fohász: Jézusom, irgalom! Míg ezt a fohászt mondogattam, egyszercsak fáradtan megmozdult a test, felnyitotta a szemét és mintha csupa könyörgés lett volna, fölemelte kezeit, de nagyon fáradt mozdulattal. Ezután nem láttam semmit.
Most Pannihoz fordultam: Vajon ezzel a látcsővel a pokolba is lehet látni? Azt mondta: Igen, de nem mindenkinek. Hát kinek lehet a jövőbe nézni?
- Például a te Katalinodnak (Sziénai Szent Katalin) aki most már az én Katalinom is. Téged mi érdekel? Mit szeretnél látni?
Olyan különösen nézett rám és azt felelte:
- Nem lehet, mert minden az Istené. De mi érdekel? Mit szeretnél tudni vagy látni?
, Gondolkoztam nagyon, hogy mit kellene. De mivel előbb P. Vencelről volt szó, mondtam: Hát például engem nagyon érdekelne P. Vencel. De nem engedett belenézni, hanem nyúlt érte, különös fensőséges tekintettel, aki éreztetni kívánja velem,hogy ő mégis csak többet tud, mint én. A szeméhez emelte, de csak egy-két töredezett szót szólt:
- Na, P. Vencel. A szerencsétlenség már megtörtént, az se sokáig él már.
Még mondta, hogy el fog jönni máskor is. De állandóan nagyon érdekes, változatos volt az arckifejezése. Mindig az látszott rajta, hogy bizonyos dolgokban fölényben van velünk szemben. Ekkor nagyon éreztem rajta, hogy már nem él, halott és lassan el akartam tűnni a közeléből. De észrevette a szándékom és kinyújtotta felém a kezét, hogy álljak meg. Nagyon különösen nézett rám:
- Akkor miben is maradunk?
- Nem tudom, mire gondolsz, hisz nem alkudoztunk, hogy megállapodásról lenne szó.
- Dehogynem, drágám! Szóval abban maradunk, hogy előbb mégiscsak én legyek és csak azután a papok ...
Erre fölébredtem."
