A stigmatizált Galgóczy Erzsébet misztikus álmaiból - 1. Bevezető és Életfa
"Megemlékezünk még Galgóczy Erzsébetnek kézírásában ránk-hagyott álmairól, amit egyesek látomásnak vélnek misztikus tartalmuk miatt. ? álomnak mondja, s a "látomás" azzal ér véget, hogy fölébred. Tehát álom.
Van a magyar nyelvnek egy puritán szólása: Ne aludj, nem álmodsz. Egy másik idevágó szólás: Szív bőségéből beszél a száj. Az ő lelke Istennel és a Vele kapcsolatos dolgokkal volt tele, így álmainak tárgya is az ő lelkitartalma: Isten-keresés, küzdelmek, túlvilági élet elemei, lelki dolgok a mérlegen, apostolkodás, szenvedés, érdemszerzés stb., stb. De előtör álmaiban a napi gondok kérdése is: Mit főzünk? Lesz-e szappan, tudunk-e mosni, mikor mindennap mossuk a kötés alatt? Lesz-e tüzelő? Tudunk-e kapni? Honnan kellene rendelni? stb. Általában színes képek, sok bonyodalommal tűzdelve; nagyon sokszor virágos mezőről virággyűjtéssel indul. A virágok különösek, sokszor szimbolikusak.
Gyakran szerepel álmaiban Sziénai Szent Katalin. Az valóság volt, hogy a Szűzanya adta neki testvérként árvasága vigaszának. Sokszor meg is jelent neki és még fizikai segítséget is nyújtott, mert hát teljes tehetetlenségben szenvedett. De legfőképpen a mindig fokozódó szenvedés elviselésében volt támasza. Ha úgy vesszük, Erzsébet lelke egy lelki kincsesbánya volt a szenvedések nagylelkű vállalásával, tekintve a szenvedés roppant engesztelő erejét, hatását. Isten minden lelki segítséget megadott hozzá, hogy - modern kifejezéssel élve - üzemben tartsa ezt a lelki értékeket termő talajt. Számtalanszor mondta neki a Szűzanya: "Nagyon nagy szükség volt rá." (Egy-egy nagyobb arányú szenvedéssorozat után.)
Az álombeli Szent Katalin vezeti, oktatja, magyarázza a látottakat. Álombeli magyarázatai ébren is megállják helyüket.
Nyolcadrét alakú, spirális, vonalas füzet 91 oldalon tartalmazza álmait. Címként ezt Írta fölé: Galgóczy Erzsébet följegyzései. Kis Katalin Erzsébetnek jegyezte legkisebb testvére (kongreganista) M. Immaculata. (A Szűzanyától kapta ezt a nevet, amikor eljegyezte Szent Fiának.) Vagyis akkori gondviselőjét tisztelte meg följegyzéseivel. Álmainak többségét is vele, "Kati, kistestvéremmel" éli át.
1.Életfa.
1939 december egyik éjjelén jött álmomban az Őrangyalom és azt mondta: Elvisz valahová, megmutatja, hogyan kell dióhéjban Betlehemet készíteni a lelkünkben, hogy a Jézuska jól érezze ott magát.
Egyszercsak messziről egy égigérő karácsonyfa tűnt szemembe. Csillogott és sok gyertyával volt kivilágítva. Közelebb érve láttam, hogy ez nem is karácsonyfa. Őrangyalom megmondta, hogy ez az Életfa. Csakugyan, a tövénél 3 vastag nagy gyökér. A fán rengeteg apró, kehely-féle edény, s mindegyikben egy szál égő gyertya. Az edények különböző nagyságúak, ötvözetűek és díszítésűek voltak. Mert volt nagyon szilárd anyagú, színarany, különböző nagyságú és csillogású ékkövekkel díszítve, volt lágy anyagú is, majd arany semmi dísszel, arany-ezüst, sőt réz is. A tartalmuk is nagyon különböző volt. Volt, ami színültig volt különböző nagyságú és csillogású drágakővel, másikban drágakövek vérben, de a vér is mint rubin ragyogott. És olyan is volt, amiben a vér vérnek is látszott. Voltak különböző értékes, majd egyszerű, olcsó gyöngyökkel telt edények, s olyanok is, hogy a silány gyöngy között itt-ott egy értékesebb drágakő ragyogott. De voltak olyan edények is, amelyekben egészen olcsó, hólyagos-szemű gyöngy volt. De mindnek a közepén gyertya égett. A gyertyák is különböző nagyságúak és fényűek voltak. Volt, ami nagy lánggal lobogott, világított, a másik kisebb lánggal, de melegített; voltak egyenletes lobogásúak és olyanok, mintha szél lengette volna, csakhogy el nem aludt. Amint körüljártam a fát, láttam olyan edényeket is, amelyekben víztiszta folyadékban állt a gyertya szilárdan. Csodálkozásomra Őrangyalom megmagyarázta, hogy ezek a kisgyermekek edényei. Ennek a tartalma most még csak az a kegyelem, amit a keresztségben nyertek. Nekik kell az edényeket megtölteniök. Cselekedeteink szerint telnek meg az edények értékes vagy silány anyaggal.
Majd a fának egy részén homályosan áttetszettek feltűnően csillogó edények, de mintha sűrű pókhálóval fedettek volnának. Kérdésemre azt felelte Őrangyalom, hogy ezek a pogányok edényei, az erős csillogás pedig már a missziók munkáját mutatja. A fán- mint a karácsonyfán általában - fémszálak futottak végig. Egyik-másik edényről több szál is futott. Erre az Őrangyalom azt mondta: "Ezek az aranyszálak Jézus kegyelmeinek szétsugárzása. Minden emberre árasztja kegyelmét, de vannak kiválasztottjai, akikre bőségesebben sugározza, ezért nem egészen egyformán látszik itt sem."
Ahogy körbe-körbe jártuk a fát, egyszercsak egy aranydiót vettem észre a fa alatt. Jé! Még dió is van! "Igen - mondta Őrangyalom -, de nem az az érdekes, hogy dió is van, hanem nézd meg, mi van benne." Próbáltam széttörni, de nem bírtam. Erre ő megnyomta, s a dió kettévált. Abban a pillanatban, abban a pici dióban az egész Betlehemet láttam. A Jézuska feküdt a jászolban, mellette a Szent Szűz, Szent József, a pásztorok, s az állatok, de nem úgy, mint valami kép, hanem eleven valóság. Minden élt, mozgott, lélegzett. Az állatok szuszogását is lehetett hallani, s az élet legkisebb rezdülését is észlelni. De nemcsak hogy élt, hanem világított is és kellemes meleget árasztott. Csodálkozásomra azt felelte Őrangyalom, hogy ezt a kis Betlehemet, fényt, melegséget az emberi cselekedetek hozzák létre, amit Isten és egymás iránti szeretetből végzünk. Ilyen kis Betlehemet minden ember megszerezhet magának. Karácsonyig ti is úgy használjátok fel az időt, hogy ilyen kis Betlehemet készítsetek, ahol a Jézuska éppen ilyen fényt és meleget találjon és éppen ilyen jól érezze magát. Megígérte Őrangyalom, hogy karácsonykor majd megnézi, hogy mi milyent készítettünk. De másokét is megnézi.
Az életfáját nézegetve, figyeltem az ismerősök edényeit, gyertyáit, hogy hogyan ég, mi is a tartalmuk, de főként azt, hogy mekkora a gyertyájuk. "Mi lesz, ha a gyertya elég?" - kérdeztem Őrangyalomat. "Akkor meghal az illető és új edény és gyertya kerül a helyébe. De a gyertyák elégése nem egyforma. Némelyik egészen tövig leég, de vannak, amelyeknek csak egy része ég el, és úgy alszanak el. Ezeket erőszakosan oltják el."
Majd megnéztem az én és Panni testvérem gyertyáját. Mindkettőnké szinte egyforma kicsi volt. Alig látszott már, csak égett. Őrangyalom fölemelte a kezét és áthúzta a gyertyáink felett. Mind a két gyertya kialudt, de nem egyszerre. Egyik annyival előbb, amennyivel előbb érintette az angyal. De ez olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam megfigyelni. De mire kérdezhettem volna, már tovább vezetett és magyarázott: "Akinek a gyertyája már elaludt, még nem mehet egyenesen az Úr Jézushoz, előbb egy utat kell megtennie, de ezt egészen egyedül, nem segíthet senki."
Míg ezeket mondotta, elvezetett egy borzalmasan nagy és mély szakadék szélére, amin alig egy pár centiméter szélességű, nagyon vékony deszka vezetett keresztül. Túl egy gyönyörű hegyforma emelkedés látszott, csupa fényben, ragyogásban, tele virággal. De amint a szakadék széléhez értünk, Őrangyalom eltűnt. Nézegettem, magamban méregettem, hogyan is juthatni át? Amint töprengek, Panni testvérkémet látom mellettem állva. Neki kellett volna előbb átmennie, de borzalmasan félt elindulni. Kért, menjek előbb én, bátrabb vagyok, addig ő erőt gyűjt és látja, hogyan kell csinálni. Hát gyorsan keresztet vetettem magamra - minden gondolkodás és mérlegelés nélkül-, már el is indultam. A deszka néhol olyan keskeny volt, hogy túl ért rajta a lábam, és szakadatlan ingott, hintázott alattam, néha egészen lehajolt a súlyomtól.
Bár figyelmem főként az útra irányult, mégis a középtájon lenéztem a mélységbe. Mérhetetlen mélységű szakadékot láttam az egyik oldalon, ahol tengersok ember nyüzsgött, szorongott - borzalmas sötétségben -, és néha szitok, káromlás hallatszott. Nyújtogatták felém kezüket, iszonyú jajongással- mintha elérni akartak volna -, de ahogy utánam nyúlt valamelyik, jajongással lehullott a mélybe. Minden tagom remegett, úgy hatott rám ez a látvány. A verejték csak úgy hullott rólam.
Lenéztem a másik oldalon is. Itt már nem olyan mérhetetlen volt a mélység és világosság derengett, úgyhogy egészen jól láthattam a rengeteg embert, akik iszonyú kínokban szenvedtek, nyögdécseltek, nem olyan hangos jajongással, és nem átkozódtak, hanem legtöbbje könyörögve imádkozott és rimánkodva tárogatták felém kezüket. Néhol egészen megvilágosodott a mélység, és itt nem is volt olyan mély. Állandóan iszonyú hőség jött fölfelé, néha egészen hozzám felcsapott a láng. Borzalmas kínokat álltam ki lelkemben, szerettem volna nagyon imádkozni, de minden erőlködésem ellenére sem jutott eszembe egyetlen imádság sem. De azért állandóan haladtam előre, csak iszonyúan gyötrődtem, hogy nem tudok imádkozni. Már az út végefelé jártam és jól láttam, hogy a parton gyönyörű minden. Ám minél jobban közeledtem a célhoz, az út annál veszélyesebb volt. Már olyan nagyon elkeskenyedett a deszka, hogy szinte csúsztam rajta, s kétségbeejtően ingott. Éreztem, hogy elveszek és a mélységbe zuhanok. Az újabb lépésnél már reccsent, rémületemben eszembe jutott egy fohász: Jézusom, irgalom! Mire elsikoltottam, a deszka kettétört, s a felcsapódó része átdobott engemet a partra. Rögtön Pannira gondoltam: Hogyan tud átjönni? De amint odanéztem, a deszka újra ép volt és láttam Pannit indulni. Kiáltani akartam neki, hogy folyton ezt a fohászt mondja: Jézusom, irgalom, mert engemet is ez segített át, de mielőtt tudomásomra jutott volna, hogy érti-e, fölébredtem. Csupa veríték voltam és egész testemben remegtem még ekkor is."
(Részlet KISS MÁRIA HORTENSIA: ÚJ IDŐK APOSTOLA – A STIGMATIZÁLT GALGÓCZY ERZSÉBET című könyvéből.)
