Galgóczy Erzsébet - egy új menüpont megnyitásához...
Honlapunkon új menüpont nyílt: Galgóczy Erzsébet. Ez alá összegyűjtöttük az elmúlt években a szentéletű stigmatizáltunkról honlapunkra föltett cikkeket, írásokat (kivéve a rövid híreket és videókat), hogy egy helyen könnyen kereshetők és olvashatók legyenek. Bevezetőnek pedig ide idézném a 2007-ben megjelent "Magánkinyilatkoztatások Magyarországról" szóló kis könyvünkből egy részt, ami vele kapcsolatos (akkor több katolikus könyvesboltba be se engedték ezt a könyvet - hála Istennek, azóta javult a helyzet...):
"Volt idő, amikor Isten jelenlétét és akaratát az Egyház képes volt képviselni az élet minden területén. Jézus Krisztus tanítása átjárta a tudományt és művészetet, az Egyház pedig elevenen és hatásosan közvetítette Isten áldását minden élőnek. Ehhez tartozott az emberi élet minden szakaszának megszentelése éppúgy, mint a vetés megáldása. Aztán az idők során az Egyház lassan teret veszített, „kikopott” a mindennapi életből. Hogy az elavult, ám érthető fogalmakkal éljünk: először elveszítette az „értelmiséget”, majd az „ipari munkásság” tömegeit és végül a földből, mezőgazdaságból élőket. Ma már, ha meg is áldják valahol a tavaszi vetést, azt néphagyományból teszik, s vajmi kevesen gondolnak arra, hogy ez Isten valóságos áldását hozza le a földre, amely segíti a növekedést és véd a természeti csapásoktól.
Az évszázadok során az emberek lelki érzékenysége, alapvető nyitottsága a természetfeletti iránt elhomályosodott. Olykor bizonyos vallásos irányzatok maguk is növelték a bajt túlzó racionalizmusukkal, vagy épp rajongó miszticizmusukkal. Mindkettő a belső kiegyensúlyozottság és lelki készségek rovására ment.
Jézus mondja: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” De kinek van még „füle a hallásra”? Az elmúlt 150 év egyházilag is elfogadott magánkinyilatkoztatásai azt mutatják, hogy a látnokok egyre fiatalabb életkorúak és olyan helyekről származnak, ahol az egyszerű életvitelt és romlatlan gondolkodásmódot, a gyermeki bizalmat még nem fertőzték meg korunk „vívmányai”. Súlyosan látjuk visszaigazolva Megváltónk szavait: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába!”
Pedig időnként olyan természetfeletti és erőteljes üzeneteket kapunk, amit szinte lehetetlen semmibe venni – és mégis elmegyünk mellettük. Ilyen – ma már nyilvánvaló – példa a két világháború közötti időszakból a három stigmatizált példája. A tengelyhatalmak - totális és kegyetlen diktatúrákba sodródó - három szövetséges országában, Németországban, Olaszországban és Magyarországon jelent meg, szinte egy időben három stigmatizált, Krisztus sebhelyeit hordozó ember. Németországban Neumann Teréz, Olaszországban Pio atya, Magyarországon pedig Galgóczy Erzsébet. Ők egész életükkel, testükkel és lelkükkel tettek nyilvánvaló, szemmel látható tanúságtételt Jézus Krisztusról. Élő üzenet voltak ők, élő magánkinyilatkoztatások. (Neumann Teréz ráadásul az Oltáriszentség kivételével semmilyen táplálékot sem vett magához – a hitleri birodalom meg is vonta tőle az ételjegyeket is…)
Az Neumann Teréz és Pio atya a vesztes háború után szinte „nemzeti intézménnyé” vált, és nemzetközi hírre tett szert. Pio atyát azóta a boldogok sorába emelte az Egyház – és mi történt Galgóczy Erzsébettel, aki a háború után a legkeményebb kommunista időszakban is vérrel és fájdalommal engesztelt, vezekelt népünkért? Elrejtve, elfeledve élt és halt meg, emlékét ma kis csoportok őrzik csupán…"
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, sok írást föltettünk ide a honlapra is, és kinyomtattunk imaképeket, füzeteket, könyveket, szerveztünk előadásokat, s hiszem, hogy most előbbre járunk Galgóczy Erzsébet életének megismertetésével, tiszteletének előmozdításával - de még nem jutottunk a végére a munkának. Imádkozzunk továbbra is és tegyük meg, amit csak tudunk, hogy a stigmatizált Galgóczy Erzsébet életét, hősies küzdelmét, misztikáját minél jobban megismerjük és megismertessük, közbenjáró segítségét kérjük, s egykor Isten segítségével oltárainkon is tisztelhessük...
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
