A sitgmatizált Galgóczy Erzsébet versei, magyarázatokkal 3. - a versek
Galgóczy Erzsébet versei:
LEMONDÁS
Kezdtem én is valamikor napsugárral, dallal,
Tarka mezőkön, kacagó ajakkal,
Majd hulló levéllel szállt tova a nóta
S a tarlombokon is, lábaim nyomában
Gyermeki örömtől piros rózsák nyíliak.
Nekem is voltak virágos álmaim,
Fényesen csillogó napsugaras álmok!
Színeztem én művészi kezekkel
Azt a nagy utat, amelyen ti is jártok.
De egyszercsak ... halkan ... lopva ... észrevétlen
Utamra szállt vad, fekete árnyék.
A lábaim nyomában már lázrózsák fakadtak,
az ajkamon a nóták lassan ... zokogásra váltak.
Azután? ... Semmi! ... Vigasztalan világ ...
Míg megtört reményem végső sóhaját
Meghallgatta égi jó Anyám!
És jöttek új eszmék, - mint égi felelet,
Jött angyalszárnyakon az örök Szeretet.
S napsugaras, bűbájos tavaszra varázsolta
Lelkemben a jégvirágos telet!
Így lassan tovatűnt a bánat,
Szertefoszlott Szívének sugarán.
Van már miért élnem! - Szívesen szenvedek!
Nincs többé panaszom, felveszem keresztem!
(Szolnok, 1924, a kórházban)
*
ÁRVA VAGYOK
Ó, hányszor érzem zokogó szívvel,
hogy nincs már édesanyám!
Mikor az álom-lepel sötét éje rám borul.
A szenvedéstál, bútól meggyötörve
A lelkem fel-felsír utána.
Mióta elment, nem kérdi senki:
- Mi fáj, életem? -
Ő, hányszor érzem szomorúan,
hogy nekem már nincs édesanyám!
Mikor körülöttem minden oly sötét,
Nincs, ki szeretettel, hűsítőn
Forró fejemre tenné a kezét.
Ha szenvedek, velem érezne, nincs, ki mondaná:
Remélj, fiam, az Úr Jézus megsegít!
(Édesanyja 1932. május 1.-én halt meg)
*
A KERESZT
Az élet szenvedés - a lélek üdvéért,
Mennyország a győzelem - itt kapjuk a babért.
A szenvedés az Úr Jézushoz vezet - kitartóké az út,
Ki a bűnben elesik - az a pokolba jut.
Fontold meg ezt lelkem jól, hogy eszköz életed,
Oly eszköz - melyet ha jól használsz a célt el is érheted.
A győzelemnek fegyverét könnyelműen el ne vesd ...
A győzelemnek fegyvere, a megszentelt Kereszt.
Hogyha csüggedés lep el - ha kínoz a nyomor,
Lelkemben a szenvedés - mint a láva forr,
Ha majd mindenki megun, megvet,
Még akkor is törj egyre fölfelé,
A szenvedés érdemed lesz - s az áldás Istené.
Gondolj arra, hogy szenvedésed meg nem is szenvedés,
Az Úr Jézus nem ennyit szenvedett,
Gúnyolódóiért is imádkozott - a latrok között a Golgota felett.
Szenvedsz?... Oh tudd meg lelkem,
Semmi ideig tart ez a nem szenvedés,
Csak oda-túl ne érjen gyötrelem,
Hol balzsamul - egy öröklét kevés.
Tűrsz? ... Oh, ha tűrni tudsz, ha tűrni megtanulnál,
Úgy nem lehetnél már itt boldogtalan,
Mert könnye tűrni a földön - hol múló a lét
S reményemnek égi tárgya van - s jutalma az ég!
Tűrj hát szívesen, tűrj az Úr Jézusért
S ne alkudozz - mert aki Őt igazán szereti,
Hívó szavát azonnal - s készséggel követi.
A győzelemnek fegyverét lelkem - könnyelműen el ne vesd,
Boldoggá úgy sem tesz soha - semmi más,
Mint a megszentelt Kereszt!
Szolnok, 1932. szeptember 9.
*
A NAGY TITOK
A beteg arcán béke, nyugalom,
És feje felett a falon
Selyemre hímzett, különös szavak.
Középütt nagy betűkkel ez: „Szenvedni",
És körötte virágok közé rejtve:
„Kell ... tudok … szabad".
Elmondja, ha értelmét kérdezed,
A szíve mennyit lázadt, vétkezett,
Míg csak azt tudta, hogy szenvedni "kell".
Elébe állt az elkerülhetetlen,
És látta, hogy nem menekülhet el,
Nem használ könny és keserű miért,
Hogyha „szenvedni kell, szenvedni kell".
Azután lassan elcsendesedett,
S megtanulta, hogy szenvedni lehet
Békén a keresztfára feltekintve,
Nem úgy, mint eleinte.
Hisz a tövisek áldást rejtegetnek,
Halálba hullt mag gyümölcsöt terem.
S mint akit szent szó erősített meg,
Vallotta már merészen, mosolyogva:
Tudok, tudok szenvedni Mesterem!
Ma már többet tud: „Szenvedni szabad".
Ma már énekel a kereszt alatt.
Mert földi vak szemek ha nem is látják,
Az övé látja: szenvedni kiváltság
Krisztussal, Krisztusért! És ma már tudja,
Hogy a tövises út a Krisztus útja.
Nem is kíván mást, csak menni, amerre
Mestere lábnyomai látszanak.
Szívében zeng a diadalmas ének,
Hogy szenvedni szabad, szabad!
Nincs gát, nincs akadály, nincs tilalom!
Ezért ragyog a különös írás,
A nagy titok fölötte a falon.
Amíg szemem csodálja csendesen,
Szívem mélyén egyért esedezem.
Hisz a tövisek senkit sem kímélnek,
Előbb, vagy utóbb tűzbe veti a Mester,
Úgy akarja hitünket edzeni.
„Szenvedni kell ... tudok... szabad!„
Nehéz órákban kipróbált szavak .. .
Oh Mesterem,
Úgy szeretném ... a végén kezdeni!
Szeretlek Jézusom, szeretlek Tégedet,
Szeretni nem szűnöm jóságos Szívedet,
Soha nem múlik el egyetlen percem,
Melyben feledném, hogy szeretlek Téged.
Hajnal hasadtakor, szemem ha felnyitom,.
Szám első sóhaja, Szeretlek Jézusom!
(Szolnok, 1935. április 28.)
*
JÉZUSKA KIS KALITKAJA
A szívem kis arany-kalitka.
Sok zengő kis madár lakja.
Trillázik benne a szenvedés
És halkan zsong az áldozat.
Édesen csattog a vágy: - a legtöbbet!
Énekel az alázat: - mindent Jézusért!
De a napszárnyú forró szeretet
Mégis túlzengi mindegyikét.
Ha egyszer majd a hosszú útra indulok.
A csillagoknál is messzebb ...
Vajon melyik kis madár jön majd
Velem fel, égi követnek?
Előbb a szenvedés lobban el,
Azután majd az áldozat.
Riadtan hallgat el a vágy is,
S boldogan röppen el az áldozat.
Csak a szeretet nem hagy el,
Sőt! - Most bontja ki igazán szárnyát,
Hiszen ezen lebegve érhetem el
Az örök Szeretet édes birodalmát.
(Szolnok, 1937. május 14.)
*
AZ OLTÁR FOGLYA
Ha jő a néma éjszaka,
S rád szakad a szenvedés zápora,
Repülj el akkor lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya ... mindig ébren vár!
Ha tűnnek perceid s jön az áldozat,
Mit Jézus érted újra bemutat,
Repülj el akkor lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya áldozatra vár!
Ha lelked éhes, táplálékra vár....
Ha vágytól égve, szomjtól űzve jár,
Vedd szárnyad akkor... lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya asztalához vár!
Ha öröm érne a nap folyamán,
Víg kedv jelenne meg szemed sugarán,
Ó, siess akkor lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya elhagyatva vár!
Ha árnyak űznek, nyugtot nem találsz,
Ha elleneiddel küzdeni szembeszállsz,
Menekülj akkor lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya védelmet kínál!
S ha győztél ... nyugalmat keress,
Hol harcod után békén megpihenj,
Menj akkor fáradt kis madár,
Az Oltár Foglya szent Szívébe zár!
Ha élted napján nehéz a kereszt,
S lelked epedve nyughelyét keres,
Repülj el akkor lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya új erőt kínál!
Ha szíved lángol, gyullad mint a tűz.
Te is érzed, mint a tiszta szűz,
Borulj keblére, ártatlan madár,
Az Oltár Foglya jegyesére vár!
Ha betér hozzád a vigasz angyala,
S leszállott rád a béke nyugalma,
Repülj el Hozzá lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya társalgóra vár!
Ha édes vágyó érzés száll reád.
Ha látni vágyod már az ég Urát,
Repülj el akkor Hozzá lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya önmagába zár!
Ha eljön majd boldog napod,
Mikor a földet itt hagyhatod,
Repülj el akkor Hozzá lelkem, kis madár,
Az Oltár Foglya Mennyországba vár!
(Máriácska diktálja: 1945. március 8.)
*
SZÍVEDEN PIHENNE
Jézuskám! Oly jó Szíveden pihenni,
Érted határt nem ismerve, a legtöbbet szenvedni!
Szent Szívedre hajtom kíntól égő fejem,
Hogy áldó két Kezeddel simogassál engem!
Jézuskám! Oly jó, szent vállalással
Kicsi szívemben gyújtani örök hűség-mécsest!
Szenvedésem boldogan viselem,
Hisz oly nagy öröm nekem ... áldozni Teérted!
Jöhetnek új napok. . telve szenvedéssel,
Mindig nagyobb hévvel ölelem keresztem ...
A szeretet eszközével feszíts a keresztre,
Hogy az enyém legyél ... s én ... a Tied örökre!
Megsúgom mindennap, hogy csak Érted élek,
Engesztelve járom a keresztutat Véled.
Szenvedésemmel áldásod levonom,
Nemcsak Teéretted, ... a lelkekért is halok.
Szíved sugára hív ... hogy csak
Kitartással! - lépjünk Utánad,
A szenvedések legbiztosabb útjára,
Sursum corda ... Fel, fel a magas Golgotára!
S itt áldott Szent Véred reám harmatozd,
És emészd fel egészen kicsi áldozatod!
Emésztő vágytól „Haza"-vágyó lelkemben
Egykor Önmagadat dicsőítsd meg bennem!
(Kisújszállás, 1945. márt. 20. )
*
MILYEN VAGYOK?
Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
Mely sír és csikorog, mikor az emberek lába rátapos.
Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,
Míg a kavicsból apró homokszem nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog,
Akkor? ... Kicsi homokszem: - majd én is csillogok.
(Kisújszállás, 1945. április 1.)
FEHÉR SZENTOSTYÁBAN
Kicsi hófehér Szentostyában
Ma testvéremmé lettél
Elrejtőzöl velem? ...
Oh tarts itten örökké ! !
Érzed-e a szívem forró dobogását?
Lázas ajkam örök, tikkadt szomjúságát?
A mennyország minden üdvössége
Izzik - lobog bennem,
Mikor így szólsz hozzám
,,Én gyönyörűségem!"
Te az öröktől fogva élő Isten,
Hogyan tudsz így szeretni engem? ...
Még ennél is nagyobb csoda,
Hogy a Te parányi kicsikéd
Mindezt a boldogságot el tudja viselni.
Most Szíved - a szívemen,
Mondd mit adjak Neked
Szerelmem szomjazod,
Már rég Te vagy mindenem!!
Nincsen a szívemnek csak egy dobbanása
Epedő lelkemnek vágyódó sóhaja,
Melyet Neked ne adnék.
Az életemet is már százszor odaadtam,
Minden csepp véremet Neked feláldoztam,
Nemcsak az én lelkemért,
Tudom másokért is epedsz
Szeretettel, áldozattal, szenvedéssel
Hozom Neked a lelkeket.
Szerelmed nagy szomját vízzel osztogatom
Élek a lelkekért - de Teérted halok!
Kerubok, szeráfok, angyalok
Imádnak a mennyben Tégedet
Mégis így sóvárgod az imádó lelkeket.
Kicsi életemet áldozatul hogyha elfogadod,
Akkor sok-sok lélek lesz még ma a Tied.
(1945. április 9.)
*
JÓSÁGOS ANYAI KÉZ
(Máriácska első látogatásának 16. évfordulóján)
Máriácska! A Te Kezed simogató,
Puha,... meleg.... áldást osztó
Jóságos Anyai Kéz!
Mikor eljössz, minden kereszt
Könnyzápora, bánatfelhő
Mint a fátyol, szétoszol.
A Te Kezed megsimogat,
Jelenléted illat-harmat,
S így permetezed virágod ...
Homlokomon tövisszúrás s kereszt jele,
Szereteted rájelölte,
Néha? ... nagy a súlya! ...
Tizenhat év Golgotáját,
Vérrel, könnyel szentelt útját
Most újra Néked ajánlom ...
A világon nincs az a kín,
Amit Érted ne vállalnék,
Csak a Tied legyek örökké!
Dobogó szívvel simulok Hozzád,
Irgalmas-szívű Édesanyám-Máriácska!
Mint üdítő harmatcsepp jössz,
S kis virágod szomjas lelkét Feléd tárja.
Fogadd forró köszönetem mindama sok jóért,
Mellyel engem elhalmoztál.
Köszönöm, hogy így szerettél,
Drága Édesanyám lettél,
S Jézusodhoz kézen fogva vezetsz . .
Bármily nehéz is keresztem,
Ha Te itt vagy énmellettem,
Nehéz súlyát alig érzem.
Piros rózsák nyílnak az úton,
S én minden szálát Elédbe szórom.
Szemed sugara mikor rám ragyog,
Szívem a szeretettől - úgy dobog!
Újra Hozzád száll köszöntő imám.
Vezess az égbe - szerető jó Anyám!
(Kisújszállás, 1945. augusztus 15. )
AZ ÉJJEL ÁLMODTAM
Álom... álom ... rémes Álom...
Mi fáj édes kis leányom?
Kis virágom! Hisz te remegsz!
Máriácskám! Ott van ... ott ... egy nagy kereszt!
Szívére ölelve suttogja:
Igen, a tied ez! ...
Ne félj tőle, öleld csak át
És Szent Fiamnál légy te mindig engesztelő áldozat.
Máriácskám! Én úgy félek, hisz oly nagy ez a kereszt!
Hátha egyszer nem bírom? ...
Ne félj, édes! Veled leszek,
Megsegítlek, megvédelek, s mindig veled szenvedek.
Átölelem a keresztet, a szívem már nem is remeg,
Szeretetem lángra gyújt!
Homlokomon csókot érzek,
Rám egy ragyogó könnycsepp hull!
Feleszmélek, könnyek közöl mosolyogva Reád nézek,
S alázattal suttogom:
„Ime, az Úr szolgálója!"
Te pedig a „Mater Dolorosa",
Így mitől is félhetek?!
(Kisújszállás,1946. jan. 21.)
*
26 ÉV
(Betegségem 26 évfordulóján)
Te vagy életemnek szent igenje,
Gyermeki lázongásomnak elpihent csendje.
Termékenyítő gazdag béke,
Szenvedő lelkemnek áldott menedéke.
Hitet adó mélységes nagy Jóság,
Áldozatra serkentő valóság.
Forrás, melyből merítek minden jót és szépet,
Éretted érdemes szenvedni ... 26 évet ...
Kicsi gyermek voltam, mikor Reád vártam,
A földre küldött kis parány,
Célt a szenvedésre Te adtál nekem,
Addig csak voltam ... de most Te vagy mindenem!
Minden kegyelemnek szent igenje,
Földi bolyongásom elpihent csendje,
Veled együtt a Golgotát járom,
Míg Magadhoz emelsz, Jézus! ... Boldogságom!
(Kisújszállás, 1946. márc. 12.)
KI VAGYOK ÉN
Ki vagyok?
A nagy mindenségnek egy kis atomja,
S Te mégis meglátsz engem a porba!
Mi vagyok?
Egy gyenge kis hang a szent kórusban,
S Te mégis meghallasz engem onnan? .. .
Ki vagyok?
Kis rezgése a Te hatalmas erődnek,
S Te hívsz engem segítőnek?
Mi vagyok?
Az árnyéknak is halvány széle,
S Te mégis világítani akarsz véle?
Mi vagyok?
Egy lankadt, hervadó kis szirom, szenvedő lélek,
S Te feltűzöl engem, mint ékszert?
Jézuskám! ... Mondd, mi vagyok Neked? ...
Kicsi eszközöd! Szenvedés könny, vér,
Ki mindent elfeledve, mindig csak Téged néz!
(Kisújszállás, 1946. augusztus 11.)
*
VÁLLALOK MINDENT
Jézuskám! Vállalom a félreértés megalázódását,
Jézuskám! Vállalom lelked ezer kínját.
Hagyd fejemen töviskoronád,
Hagyd kitárva számomra a Golgotát.
Hagyd vállamon a nehéz kereszted,
És nyújtsd felém vezérlő szent kezed!
Jézuskám! Vállalom!
S ha sajog is bennem minden,
Édes lesz szenvednem, ha itt leszel velem.
Jézuskám! Vállalom a küzdelmet, a harcot,
Csak boldognak lássam vértől ázott arcod.
Jézuskám! Vállalom a sorsomat egészen,
Küzdeni akarok elszántan, merészen.
Its ha rám is kacag gúnyosan a föld,
Tudom, könnyeimet Te lágyan letörlöd.
Ha fáj is a félreértés, ha lelkem fel is zokog,
Sírni nem akarok, mert Te értesz, - tudom.
A szürke napok könnyes, kínzó Golgotáján,
Engesztelni, s áldozni akarok a szeretet fáján.
Ha nehéz lesz is, s néha fájni fog,
Tudod, én is gyarló, gyenge, kicsi vagyok.
Ha nehéz is állni, a gyanút viselni,
De érted olyan jó élni és meghalni.
Bármily nehéz is ez, mégis csak vállalom,
Tebenned édes nekem a legnagyobb fájdalom.
Szenvednem kell, de a szenvedésben itt vagy,
Minden kincsem Tied - Jézuskám, el ne hagyj!
Add, hogy én a porszem, segíthessek azon, kinek fáj a lelke,
Azon, aki gyöngébb nálam, s nem hisz a nevedben,
Add, hogy sugár legyek, s tüzet gyújtson lelkem,
És mégis úgy éljek, szűrkén, elfeledtem.
Szeretnék elmenni, s ha új keresztet nyújtasz is felém,
Add, hogy leboruljak, s szívből fogadjam én.
A lelkemben ezer nagypéntek-vágy reszket,
Jutalmam Te leszel, s áldott szent Kereszted.
Jézuskám! Ugye én a Tied vagyok, s Te az enyém vagy?,,.
Golgotás utamon mindig velem maradsz? ...
Jézuskám! Nem kell nekem, soha, soha senki,
Csak Tégedet tudjalak örökké szeretni.
Téged, ki értem égő kínnal vársz rám,
A Kereszten függve - elhagyottan, árván.
Uram, ha kérsz, szeretnék mindent odaadni.
Ha adsz, szeretnék mindent elfogadni ...
De ne fájjon Neked,, nem is ígérem,
Hogy nem lesz könnyes a két szemem,
Amíg kifakul belőle az élet,
És szívembe vésed tövistépte Képed ...
(Kisújszállás, 1946. augusztus 12.)
MI A LEGSZEBB TESTVÉRKÉM
„Fájó szívvel mást vígasztalai,
Elfojtott könnyel, könnyet letörölni,
Bekötni sok, nagy szívsebet,
Mikor a Tied a legjobban éget.
A csüggedőknek adni szárnyakat,
Megérteni akkor másokat,
Mikor hiába keresel szívet,
Mely felemelné csüggedt lelkedet.
Leroskadni este az oltárnál,
Megköszönni az Úrnak a napot,
És kérni egy nehezebb H o l n a p o t !"
(A Szűzanya Máriaremetén, 1959. nov. 30-án)
*
A SZENVEDÉS ÉRTÉKE
A szenvedés drága kincs,
Nyomában boldogság lebeg.
Az igazi boldogságot: a szenvedést
Ne átkozzátok, emberek!
Mert a szenvedés gyötrelme oktat,
hisz könnyét az Ég facsarja ki,
Hogy próbáljuk meglátni azt,
Mily hiúság a föld dicső ábrándjai!
A szenvedés int türelemre,
A szenvedés reményt kínál.
A szenvedés ragyog, mint a drága gyémánt,
De csak az igaz szeretet sugárinál.
A szenvedés az Isten csókja,
Mely szentté, naggyá alakít,
Azt szállja meg, mint égi harmat,
Ki Isten felé tárja ki szívét.
Nem irigylem én azt, ki nem tudja,
Mi az a kín,... emésztő szenvedés,
Mert a boldogság nem más, testvéreim,
Mint az Isten akaratából viselt szenvedés.
A tenger szenvedés között,
Mely e siralom völgyében vagyon,
Az életet szenvedés nélkül élni,
Ez a legnagyobb fájdalomi
*
AZ ÉN ÓHAJOM
Ha kis gerle volnék, lábaidhoz szállnék,
Holdvilágos, csendes éjjel,
Neked énekelnék.
Mikor a természet néma csendben pihen,
Én oltárod közelében zengném el énekem.
Elmondanám Neked - miért szívem eped? ...
Egyedüli óhajtása - hűn szeretni Téged.
Vágyok forró vággyal - a Te lányod lenni!
Örök szeretettel a Szíved szeretni.
Ha ezt elgondolom - nem itt van a lelkem,
Nem a hiú földön - hanem szent Szívedben.
Szent Szíved tátongó Sebébe rejtőzve,
Oly jó ott pihenni - úgy felüdül lelkem!
Fogadd hát el szívem - legyen mindig Tied,
Mint a szerény öröklámpa hadd égjen el Érted!
*
VÁROM A JÉZUSKÁT
Én csak akkor vagyok boldog, Mikor az ég Urát várom,
Ki a legjobb Orvos ezen a világon.
Érkezését lelkem szomjúhozva esdi
Az Ég és föld Istenének!
Jöjj be hajlékomba, tisztítsd meg a lelkem!
Megbántam vétkemet, ahányat elkövettem.
Jöjj be titkok titka!
Vétkemet lemossa kegyelmeid árja,
Száz kínt tettre, szóra
Irgalmad egy csókja fátylát borítsa!
Epedő lelkemnek ajtaja ím tárva,
Isten fénye árad lelkem világára,
S átöleli telkem.
Megszentelt most engem, mert lakást vett bennem,
Kegyelme árjával megitatott engem,
S rabul ejté szívem!
TE VAGY A MŰVÉSZ
Te vagy a művész, én a kis vászonod,
Sugárlángokkal rárajzolod szépséges Arcod.
A Szíved rajongó, égő szerelmével csak Magadnak tartod.
Dolgozol rajta művészi hévvel, Én meg csak nézlek,
Egyre nézlek Téged, mert úgy elbűvöl csodás, fenséges Lényed!
A sorsom mindvégig egy szelíd, halk várakozás,
Míg szent Kezedben megáll az ecset, s kész az alkotás.
De ugye akkor szent Karod kitárva,
Szívedre vonod a Te remekművedet, hogy mint a Szeretet
Égő áldozata díszítse majd örök szentélyedet!
*
BOCSÁSS MEG!
Kiket szeretsz ... s akik szeretnek,
Ha bántanak ... ha megsebeznek,
Ne haragudj rájuk sokáig,
De öntsd ki szíved ... s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyeit,
Bocsáss meg! ... Hidd, enyhedre válik! .. .
Ó, egymást hányszor félre értjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja .. .
Mi is talán vérzünk e sebben,
nekünk is fáj - még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja! ...
Ne légy te büszke ..., légy őszinte,
És szíved legott azzá lesz szinte ...
Oszlik gyanú - megenyhül bánat,
oly váratlanul jöhet a halálunk,
Ha egymástól haraggal válunk,
Sírnál késő a bocsánat!
