Átvilágítás a Tízparancsolat alapján - 6. rész: Elképzelhető-e?
Elképzelhető-e, hogy a Szentháromságban a Fiú becsapja az Atyát? Elképzelhető-e, hogy a Szentlélek egyéjszakás kalandba bocsátkozzék az ördöggel? Nem, ez elképzelhetetlen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szoros szeretetkapcsolatban él, egységük és hűségük kikezdhetetlen. A Szentírásban pedig azt olvassuk, hogy „megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1, 27) Nem férfinak vagy nőnek, hanem férfinak és nőnek! Együtt képei annak az egységnek és kölcsönösen mindent odaadó szeretetnek, ami a Szentháromság Egyisten belső életét jellemzi.
„Az ember ekkor azt mondta: Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett! Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.” (Ter 2, 23-24)
Amikor tehát a Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy „az ember megismerte feleségét, Évát” (Ter, 4, 1) akkor a szöveg nem pusztán finoman jelzi, hogy szerelmeskedtek, hanem ez a „megismerés” a teljes testi-lelki egymásra találás, egység és termékenység szava.
Jézus tanúságot tesz arról, hogy ilyen a tökéletes ismeretben szereti az Atyát, Pál apostol pedig úgy ír az örök életről a híres Szeretet-himnuszban, hogy „most csak töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.” (1Kor 13, 12)
Látjuk tehát, hogy a férfi és nő közötti „megismerés”, azaz a testi és lelki egyesülés olyan szent, tiszta és igaz, hogy kizárólagosságra tart igényt. Szent, mert Isten által ajándékozott – és Ő jelen van benne -, tiszta, mert mentes a bűntől, és igaz, mert Isten által igazolt és ezért örökké tartó. Nem szabad ezt a szentséget, tisztaságot és igazságot eltékozolni ideigvaló kapcsolatokban, alkalmi együttlétekben, fellobbanó kívánságokat kielégítő viszonyokban! Ezért nagy és tiszteletre méltó érték a szüzesség, a férfiak és nők házasság előtti tisztasága és házastársi hűség - és ezért akarja ezt minden eszközzel a sátán megsemmisíteni.
A Szentírás Dávid, Betsabé és Salamon történetén keresztül mutatja meg, hogyan rombolja szét a házasságtörés és paráznaság egy család és egy egész nép életét. Dávid király meglátja Betsabét, Uriás feleségét meztelenül fürödni, megkívánja és elcsábítja. Amikor kiderül, hogy az asszony gyermeket vár tőle, akkor először megpróbálja becsapni a gyanútlan férjet, hogy övé a gyerek, majd amikor ez nem sikerül, megöleti őt. Látjuk, hogy a király enged a paráznaságnak, s ezen a kapun keresztül aztán a még súlyosabb bűnök is teret nyernek. A paráznaság pedig, mint szellemi megkötözöttség jelen marad a családban és hatalma van Dávid és Betsabé közös gyermeke, a következő uralkodó, Salamon király felett is. Hiába annak minden bölcsessége, a paráznaság állandó gonosz ösztönzése miatt egyre újabb feleségeket és szeretőket szerez magának, még a pogány népek közül is, pedig azt a Törvény tiltja. A feleségek és szeretők aztán magukkal hozzák bálvány isteneiket és megfertőztetik vele egész Izraelt. Ennek következményeképp az ország meghasonlik és Salamon halála után ketté szakad…
A tízparancsolat hatodik tanácsa, a „Ne paráználkodj!” (Kiv 20, 14) tehát az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert, életének teljességét és istenképűségét védi. Amikor ma a világ ennek pont az ellenkezőjét reklámozza – a „szabad szerelmet” és a „szexuális tapasztalatszerzés fontosságát”, mint ami hozzájárul a „személyiség teljes kibontakozásához” -, akkor tudnunk kell, hogy egy olyan gonosz csábítással, kísértéssel és megrontással állunk szemben, aminek ha engedünk, mindenképp kárt vallunk! Kalandozásaink során lelkünk sebesül, megcsaltak és megcsalók leszünk, az esetleges testi következményekről nem is beszélve!
Jézus minket véd, amikor a Hegyi beszédben nagyon keményen fogalmaz: „Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára. Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára. Megmondatott ez is: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.” (Mt 5, 27-32)
Amikor a törvénytudó, magukat tisztának hirdető farizeusok odamennek hozzá, a Messiás egyszerűen és tömören összefoglalja Isten tanítását: „Megkérdezték tőle: Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét? Ő így felelt nekik: Mit parancsolt nektek Mózes? Erre azt mondták: Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk. Erre Jézus azt válaszolta nekik: A ti keményszívűségetek miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza! Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.” (Mk 10, 2-12)
Jézus szavai rámutatnak Isten tökéletes tisztaságára, igazságára, amihez a bűn porszeme sem tapadhat. A Szentháromság szétválaszthatatlan – tehát az Isten képére és hasonlatosságára egyesülő férfi és nő szintén szétválaszthatatlan! Ez azonban olyan kemény beszédnek számított, hogy a „tanítványai erre azt mondták neki: Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni. Ő azt felelte nekik: Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (Mt 19, 10-11)
Isten nem csak igazságos, hanem irgalmas is a megromlott emberiség iránt. Mózes törvénye megengedi a válást meghatározott és szabályozott körülmények között – a mi keményszívűségünk miatt. Bár ne lennénk keményszívűek! Jézus engedi a válást házasságtörés esetén, Pál pedig arról ír, hogy ha a hitetlen házastárs elhagyja a hívőt, akkor az szabadon dönthet egy új kapcsolat mellett, Isten tanácsai szerint. (Ugyanakkor a hívő házastárs nem hagyhatja el a hitetlent annak hitetlensége miatt, hanem arra kell törekednie, hogy szeretetével megszentelje azt is.)
Az emberek ma is keményszívűek. Mit mondjunk annak az asszonynak, aki férje agresszivitása miatt életveszélyben van? Vagy annak a fiatal férfinak, akit felesége rövid házasság után elhagyott? Mit mondjunk a fiatal korukban megrontott fiúk és lányok tömegeinek? Olvassuk rájuk a törvény egész szigorát, hagyjuk őket életveszélyben, ítéljük őket örök magányra? Tegyünk rájuk olyan terhet, amit magunk egy ujjal sem hordunk el?
Amikor Jézus Krisztust törvényszegőként támadják, mert szombaton gyógyít, vagy engedi, hogy a tanítványai kalászt tépjenek – ami munkának számít –, akkor Ő kijelenti: „a szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért”. (Mk 2, 27) A törvény az ember segítségére adatott, nem elítélésére! „Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.” (Oz 6, 6) Nem válhatunk a sátán – az örök vádoló – munkatársaivá, nem építhetünk Isten felszabadító törvényéből börtönt, hogy aztán oda zárhassunk mindenkit!
Az Igazság mindig igazság marad, de egyben Irgalom is, aki könyörül. „Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták Jézusnak: Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ. Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a véneken, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged? Az erre így szólt: Senki, Uram! Jézus ekkor azt mondta neki: Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” (Jn 8, 13-21)
Mi is a bűnösök közé tartozunk, Isten mirajtunk is megkönyörült. Minden kegyelmet megad nekünk a szép, kiteljesedő és tiszta életre. Most is ezt mondja: jöjj, hogy többet ne vétkezzél!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
