Hét levél tizenéveseknek - Engedélyezett gyilkosságok (3. levél)
Utcai evangelizációhoz és iskolai előadásokhoz készítettük először ezeket a leveleket, amiket szórólapokként osztogattunk éveken keresztül újranyomva őket. Végül egy kis füzetbe összegyűjtve is kiadtuk. Most itt is közöljük őket - a harmadik levél az "Engedélyezett gyilkosságok":
Kedves Barátom!
A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási bűn ez, és így ne válj részesévé annak.
Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet visz-sza hazánkban e bűntény.
Valamikor éles szélű “kanállal” darabolták fel az élő kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket fél-reraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szöveteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a női önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)
Később finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.
Tetteik leplezésére olyan félrevezető szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.
Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nők önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelőzéséig sok mindenről, csak az igazságot ki ne kelljen mondani: az abortusz gyermekgyilkosság, amelyet a legvédtelenebbek, legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el, állami pénzből, szülői segédlettel. Gyilkosság az édesanya méhe alatt növekvő kisember, a magzat ellen.
Beszélnek “küret”-ről, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “elhajtják”, “elvetetik”...
Néhány országban odáig jutottak a (jogi) szóbűvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethető”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érint-kezzen az anyával.
Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.
Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdődik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.
Amikor megölik, szívverése felgyorsul kétszázra, menekül a gyilkos eszköz elől, szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...
És mindezt miért?
Elképzelhető lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nőket... Ki hitt volna neki, hogy ő “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.
Örvendezett...
A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget, titkolni kívánt vagy korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.
Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...
Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.
Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.
És nem téptek szét vákuummal.
És nem mérgeztek halálra.
A gyerekünk halála lenne az ára az életünknek?
Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetből, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élő gyermekünkért?
Így van ez.
El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyű bűnnel terheltek vagyunk. Bűnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erősen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.
Olyan súlyos ez a bűn, hogy csak Isten bo-csáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülők és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bűnrészesek ők is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Ő végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadályozná e szörnyű tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.
Élő gyermekeiként.
Az ítéletet semmiképp sem kerülhetjük el.
Legkésőbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bűnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.
Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bűnt, az abortusz bűnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erőnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bűnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyű aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktől, amelyet a gonoszság erői körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Hozzászólások
MI öregek már tudjuk, vagy mindig is tudtuk!!
Bocsáss meg Uram mindannyiunknak , mert egyek szeretnénk lenni Benned!!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.