Néri Szent Fülöp halottat támaszt
Néri Szent Fülöpnek, az oratoriánus rend alapítójának egyik jó barátja volt Fabrizio de' Massimi, aki egyszer arra kérte őt, hogy imádkozzék várandós feleségéért, Lavinia de' Rusticiért.
Öt lánya volt már. Fülöp előre megmondta, hogy fia fog születni és Paolo lesz a neve. Évek múlva, Lavinia halála után az akkor tizennégy éves Paolo 1583. január 1-én megbetegedett, hatvanöt napig egyfolytában lázas volt. Fülöp mindennap meglátogatta a fiút, aki hosszan tartó betegségét megadással, türelemmel viselte.
Március 16-án nagy sietve futárt menesztettek St. Giorolamóba Fülöphöz a hírrel, hogy Paolo haldoklik, és hogy ha még látni akarja őt élve, akkor azonnal jöjjön. (A plébános feladta a fiúnak a betegek szentségét és aztán távozott.)
Mikor a hírvivő megérkezett, Fülöp éppen misézett, ezért nem tudta őt azonnal értesíteni, és mire Fülöp a szentmisét befejezte, Paolo meghalt. Az apa lezárta fia szemét és vizet készített a holttest lemosásához, valamint vászonruhát, hogy abba becsavarják. Fél óra múlva Fülöp megérkezett. Fabrizio az emeleti lépcső felső végén találkozott vele; sírva mondta neki: «Paolo meghalt!»
«Miért nem üzentetek előbb?» - kérdezte Fülöp. «Üzentünk mi időben, de tisztelendőséged éppen misézett akkor» - felelte Fabrizio.
Fülöp bement a szobába, leült az ágy szélére és vagy hét-nyolc percig imádkozott. Imáját szokásos szapora szívverése és testének remegése kísérte. Ezután szenteltvizet hintett a fiú arcára és egy kicsit a szájába is juttatott. Ezt követően Fülöp a fiú arcába lehelt, kezét a homlokára tette és zengő hangon szólította meg. «Paolo! Paolo!»
Erre a fiú, mintha mély álomból ébredt volna fel, kinyitotta a szemét és így szólt: «Atya, elfelejtettem megemlíteni egy bűnömet, ezért szeretnék most meggyónni.»
Fülöp távozásra szólította fel a fiú ágya körül állókat, Paolónak egy feszületet adott a kezébe és meggyóntatta, majd feloldozta őt.
Mikor a többiek is visszajöttek az ágyhoz, Fülöp mintegy félóráig beszélgetett Paolóval meghalt anyjáról és nővéréről. A fiú tisztán, érthetően válaszolt, mintha a legjobb egészségnek örvendett volna. Arca visszanyerte egészséges színét, olyannyira, hogy a körülötte állók alig akarták elhinni, hogy valami baja van.
Fülöp végül megkérdezte Paolót, szívesen halna-e meg most. A fiú igennel válaszolt. Másodszor is megkérdezte, és Paolo azt felelte. «Igen, nagyon szívesen - különösen azért, hogy láthassam anyámat és nővéremet a mennyországban.»
«Menj hát és légy boldog! Imádkozzál értem!» - mondta Fülöp Paolónak és megáldotta őt. Derűs arccal, egyetlen moccanás nélkül Paolo Fülöp karjai között azon nyomban kilehelte a lelkét.
E szívfacsaró jelenet tanúi voltak: Paolo apja, Fabrizio két leányával (akik később a Santa Marta-ban apácák lettek) és második feleségével; Violante Santa Croce, Francesca, a szolgáló, aki ápolta Paolót a betegségében, és még sokan mások. E csoda emlékére külön ünnepet, a La Festa del Miracolót ültek meg a Palazzo Massimo kápolnájában, március 16-án, külön szentmisével, melyet IX. Piusz pápa iktatott be a Rítusok Szent Kongregációjának 1855. március 1-ji dekrétumával.
(Hebert: Lázár, kelj fel! Ecclesia, Budapest, 1995. 117-118.o.)
