Miért nem eszünk füvet?
Elvileg ehetnénk a pázsitfűféléket (Poaceae), ugyanis tízezer fajtájuk egyike sem mérgező. Táplálékforrásként azonban hagynak maguk után pár apró kívánnivalót.
Az egyik, sajnálatos módon, hogy az emberi gyomor nehezen emészti meg a nyers füveket. Főleg a cellulózzal nem tud megbirkózni, mivel a lebontásához szükséges enzimeink hiányoznak. Nem véletlenül alakult ki a növényevőknél, például a teheneknél a speciális négykamrás gyomor. És nem véletlenül kérődznek: azaz előemésztik és újra rágják az egyszer már lenyelt szívós rostokat.
Az a szomorú helyzet, hogy ha füvet ennénk, több kalóriát égetnénk el a rágással, mint amennyi energiát visszakaphatnánk belőle.
De ha ettől még dacosan el is tekintünk, akad itt egy másik gond is: rágcsálásával hamar elkoptatnánk fogainkat. A fű sok szilícium-dioxidot tartalmaz, ami végső soron egyfajta csiszolóanyag, úgy működik, mint a smirgli. Amúgy a földkéreg leggyakoribb ásványa, és kvarcként is ismert, a közönséges homok egyik fő alkotórésze. A növényevők úgy alkalmazkodtak a kéretlen csiszolóporhoz, hogy velünk ellentétben fogazatuk folyamatosan nő, és gyorsan pótolják a lekopott fogfelületeket.
Salátát, rukkolát, sóskát, spenótot azonban eszünk nyersen is. Nemcsak azért, mert jobb az ízük, mint mondjuk az angol gyepnek, hanem mert nincs bennük annyi emészthetetlen cellulóz.
Ami igazán meglepő, hogy legfontosabb táplálékforrásaink, a gabonafélék is a pázsitfűfélék családjába tartoznak. Igaz, a búzának, árpának vagy a rizsnek nem a szárát, hanem a magját hasznosítjuk.
(index.hu)
