A gonoszság élvezete
Azt hiszem, mi keresztények néha nagyon naivan tudunk gondolkodni. Azt hisszük, hogy mindenki szeretetre vágyik és szeretni akar. Számomra azonban úgy tűnik, mintha az emberek egy része szívesen lecserélné a szeretetet egy kis hatalomra a másik ember felett, egy kis pénzre, sikerre. (Igaz, lehet, hogy ezzel is csak szeretetet akarnának vásárolni.) Talán mégsem véletlenül beszél Jézus a széles útról ami a pokolba visz és a keskeny útról, ami a mennyek országába. De én nem is erről akarok írni - azt hiszem az ilyen emberek többsége végül nyitott a Szeretetre is, csak gyógyulásra, szabadulásra van szüksége. Vannak azonban közöttünk olyanok, akik élvezik a gonoszságot és ezt olykor nem is titkolják!
Emlékszem, amikor középiskolásként bekerültem egy kollégium húsz ágyas hálójába, ott ketten voltunk elsősek a többi mind másodikos. Volt ott két-három ember, aki szép lassan beletanult a gonoszság élvezetébe. Először csak játéknak indult a kisebb, védtelenebb, gyengébb froclizása, ugratása, de elég hamar eljutottak a kifejezett bántalmazásig és a másik alávetettségének élvezetéig.
Talán sokan ismerünk a katona-történeteket is – legalábbis az idősebb generációból – és azt, hogy néhány öreg katona milyen örömmel és élvezettel szívatta a kopaszokat. De talán még innen is vissza lehet fordulni.
Egy amerikai pszichológus (M. Scott Peck) könyvet írt ördögi emberek címmel. Ő praxisa során találkozott olyan emberekkel, házaspárokkal, akik számára elképzelhetetlen módon gyötörték környezetüket, hideg ravaszsággal, képmutatással – önmagukat jónak beállítva! – olykor öngyilkosságig hajszolva a saját gyereküket is. A pszichológus szerette volna rádöbbenteni őket gondolataik és tetteik súlyosságára – teljesen sikertelenül. Végül azt kényszerült feltételezni – és ez egy pszichológustól nagy erőfeszítést igényel -, hogy itt valami olyan ördögi erő játszik közre, amit ő nem képes áttörni. (Végül még két ördögűzésre is elment és végigkísérte azokat, és nagyon érdekes „személyiségrajzot” tett közzé az exorcizmusok alatt megnyilvánuló sátánról.)
Mit mondjunk az olyan emberekről, akik uzsorakamattal döntenek nyomorba családokat minden lelkiismeretfurdalás nélkül? Mit mondjunk azokról, akik csicskásokat tartanak rabszolgaként a tanyákon, teljesen állati körülmények között? Mit mondjunk azokról, akik fiatal lányokat és fiúkat erőszakolnak meg és aztán prostitúcióra kényszerítik őket? És azokról, akik szadista játékaikhoz használnak fel másokat akár a halálig kínozva őket? Szinte nem tudjuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet – pedig ez a valóság! Évente többszáz gyerek eltűnik és ezek egy része soha nem kerül elő – vajon mi történt velük?
Tudjuk, hogy bizonyos szellemi irányzatok nyíltan elköteleződnek a sátánnak. Egy részük valamifajta illúziót dédelget és ezoterikus, okkult praktikákat folytat, másik részük viszont nyíltan a sátánt dicsőíti és véres rítusokon vesz részt, hogy így részesüljön a Lázadó vélt erejéből és hatalmából. Nem hiszed? Kapcsold be légy szíves bármelyik zenecsatornát a tévén és hallgass bele egy kicsit a számokba…
Hogy egy másik példát írjak. A rendszerváltás környékén indult hazánkban két fantasy-könyveket kiadó könyvműhely, magyar szerzőkkel. Mindkettő felépített egy-egy elképzelt világot, amit aztán benépesített mindenféle mesés hősökkel és szörnyekkel. Az első könyveik érdekesek, kalandosak voltak. Aztán azt vettem észre, hogy egyre jobban elsötétül a kép, egyre több gonoszság van beleírva ezekbe a művekbe. Mintha a szerzők egyre jobban élveznék a káromkodást, a vért, a gyilkosságokat és mintha a regényhősök is egyre inkább pszichopatákra hasonlítanának. És jött a gyilkosság és a vér élvezete – én pedig úgy éreztem, hogy a két kiadó szerzői ilyen vagy olyan módon, de elköteleződtek a sötétség mellett és ez mutatkozik meg az egyre olvashatatlanabbá váló könyveikben is.
Vannak, akik csak tudatlanságból, a megromlott emberi természet csábítását követve lesznek a széles út szolgálói. Tévébemondók akik sztárolják a pornószínészeket, szerkesztők, akik a nagyobb nézettség kedvéért eldobnak minden gátlást, vállalkozók, akik a siker érdekében megengedhetőnek tartanak erkölcstelen eszközöket is… (A sok „öntudatlan” döntés azonban végül „tudatos” életúttá és gonosz megátalkodottsággá válik.) És vannak, akik tudatosan választják a sátán ölelését, mert ezt hasznosnak találják céljaik eléréséhez. És igen, élvezik a gonoszságot. A hatalmat a másik ember fölött. Az erőszakot. A pornográfiát. (Ha nem így lenne, vajon lehetne-e ekkora üzlet?) És ezért az élvezetért nagyon sok mindent hajlandóak megtenni.
Ha meg akarjuk érteni a világ természetét, el kell hagynunk nekünk is a gyerekes naivitást és értenünk kell, kikkel és milyen küzdelembe bonyolódunk Isten országáért. Nem véletlenül imádkozzuk: „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!”
Az Örömhír pedig az, hogy Jézus Krisztus győzött a gonoszság minden ereje felett, és ez a győzelem a Szentlélek által a miénk! Jöjj szentlélek Úristen és győzd le bennünk a világ szellemét és győzd meg általunk a világot, hogy így eljöjjön közénk a Te országod, a Szeretet földje! Ámen.
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
