Eheti
"...A tengerben a cápáknak állandóan úszniuk kell, hogy a víz átáramoljon kezdetleges kopoltyúikon. Ha nem úsznak elfogy az oxigénjük és megfulladnak. De egy helyen oxigéndús gáz tör fel a tengerfenékről egy kis barlangban. Oda beúsznak a cápák és mozdulatlanul lebegnek. Nem kel mozogniuk, mert olyan oxigéndús a víz, sőt szinte elkábulnak ott. Ilyenek vagyunk mi is..."
Életút
„Isten mutatott nekem képeket arról, mit jelent a megtérés és az életút Benne. Láttam egy embert, amikor megtér és az 'örök élet-re szökellő víz' - a Szentlélek - felfakad a belsejében. A feltörő víz nem volt sok, de a kis hajszálcsöveken keresztül eljutott sokfelé a testében. A szemén úgy jött ki, mint a tisztulás könnye. Még a lábnyomában is ott volt a víz! De ez nem volt sok. Mégis, azt az érzést keltette az emberben, hogy eltöltötte őt Isten szeretete. Vigyázni kell azonban, hogy ez nehogy azt az illúziót keltse bennünk, hogy megteltünk Szentlélekkel! Nagyon is sok száraz terület volt, amit még nem járt át az éltető víz! Akkor az ember elindult az úton, és ahogy ment előre, úgy vált egyre áttetszőbbé az egyre bővebben felfakadó víztől, míg végül áttetsző víz-emberré vált, akinek még a lábnyomában is élet fakadt - olyanná vált, mint a mesebeli virágot lépő lány…”
Életút 2.
„Egyszer láttam, ahogy az ember megy előre az útján. Ahogy ment előre, az út felszínén vékony vízréteg képződött. Minél tovább haladt előre, annál bővebb lett ez a víz. Ezekiel látomására emlékeztetett, amikor a templom oldalából víz fakadt és az egyre nőtt, végül mély folyammá változott. Megértettem, hogy ez az ember is templom, a Szentlélek temploma.
Azt is láttam, hogy ahogy megy előre, egyre mélyülnek a lépései. Először csak bokáig gázolt a földben, majd térdig, később derékig. Egyre nehezebben haladt előre, úgy dúrta maga előtt a földet, mint mi a vizet a strandon. A föld száraz volt, de az embert követte a víz és lassan feltöltötte az ember által kivájt medret. Aztán az ember egy nagy sziklához ért, ami a földben rejtőzött. Ezt nem tudta se eltolni, se szétmorzsolni, se átlépni. Ezért megállt előtte, és várt. A víz pedig megérkezett mint egy folyó. (A férfi derékig volt a földben.) Részben elmorzsolta, részben körülfolyta a sziklát, így az ember tovább tudott haladni. Megértettem, hogy ezek a sziklák azok a problémák az életünkben, amiket sehogy se tudunk megoldani. Türelemmel kell várakoznunk amíg Isten 'odaér', és elrendezi azt, hogy tovább léphessünk. Végül az ember egy nagy szakadékhoz ért. Ezt nem lehetett se áthidalni, se átugrani, se megkerülni. Akkor érte jöttek a túloldalról és átvitték őt…”
Két „vizes hasonlat”
„...mint amikor valakire nagy súlyokat kötnek, majd vízbe lökik. Hiába kapálózik teljes erejéből, a súlyok előbb-utóbb lehúzzák a víz alá. Egyre mélyebbre merül, fuldoklik, a levegője fogytán és tudja, hogy már túl mélyre merült - ha kiszabadulna, akkor sem érne föl. Nincs remény. És ekkor megjelenik egy búvár. Levágja róla a köteleket és súlyokat, átadja neki a saját levegőjét hogy újra felemelkedhessünk...
Súlyokkal a vízben - ez a mi életünk, így süllyedünk egyre mélyebbre, korról korra, évről évre. Jézus Krisztus a búvár, aki lejött értünk, és a saját levegőjét, leheletét, a Szent Lelket adta nekünk. Ő vállalta a halált, hogy mi élhessünk...”
„A tengerben a cápáknak állandóan úszniuk kell, hogy a víz átáramoljon kezdetleges kopoltyúikon. Ha nem úsznak elfogy az oxigénjük és megfulladnak. De egy helyen oxigéndús gáz tör fel a tengerfenékről egy kis barlangban. Oda beúsznak a cápák és mozdulatlanul lebegnek. Nem kel mozogniuk, mert olyan oxigéndús a víz, sőt szinte elkábulnak ott. Ilyenek vagyunk mi is. Állandóan imádkoznunk kell, mert ha abbahagyjuk belefulladunk az életünkbe. De ha Isten elragad minket a szemlélődésbe, nem kell tennünk semmit, csak hagynunk, hogy az Ő szeretete átjárjon minket. Bizony, úgy belekábulunk ebbe, hogy teljesen elfeledkezünk önmagunkról...”
A hitről
„Rendíthetetlenül Krisztusban állni, szabadon szárnyalni.”
Részlet Sípos (S) Gyula: Látó - a teljes könyv című művéből, (www.szeretetfoldje.hu)
