Miért tette? Miért nem tette?
A csillagászok azt mondják, hogy nincs csodálatosabb az égitestek világánál. Olyan szépek és változatosak, hogy bármeddig el lehet bennük gyönyörködni. Titkai sokaságának megértése pedig hosszú-hosszú időt vesz igénybe, már ha egyáltalán lehetséges a végére érni. De ugyanezt mondják a biológusok az élővilágról: akár egy szál vadvirág működésének megismerése is életprogramot jelenthetne.
Isten pedig mindannyiunk egyesített tudásánál is mélyebben és átfogóbban ismeri a teremtett világot – ami azt is jelenti, hogy jobban ismeri annak szépségét és jóságát („és Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott jó”, olvassuk a Teremtés könyvében) -, akkor vajon Isten miért hagyta ott mindezt a szépet és jót a világ egy kis poros szegletéért? Az „ég és föld ura” miért vállalta a teljes kiszolgáltatottságot Mária és József kezei között?
És tovább menve: Jézus Krisztus harminc éven keresztül élte a munkás emberek becsületes életét, s közben bőven volt ideje gondolkodni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás az emberek érdekében. Hát miért nem talált ki egy jó politikai, gazdasági stratégiát? Hiszen bármit elérhetett volna, befolyása alá vonhatta volna az összes környező királyságokat is, akár a római birodalmat is, elhozva az áhított békét és szabadságot mindenkinek!
Milyen Isten az, aki istállóban születik és a keresztfán végzi?
Hát igen, a világ ezt máig nem érti. Az Úr érthetetlen a bukott angyalok számára is – de még az Istenhez hűséges angyalok is csak a Kinyilatkoztatásból értették meg teljességében Isten valódi természetét.
Miért vállalta Isten a teljes kiszolgáltatottságot csecsemőként? És miért adta magát újra teljesen az emberek kezére a keresztfához vezető úton?
Mondhatjuk, hogy azért, mert nem volt jobb megoldása… de ez is csak egy feltétellel igaz: ha Isten Szeretet.
Ha Isten lényege szerint nem Szeretet, akkor minden másképp lehetett volna. Akkor létrejöhetett volna a jézusi Birodalom – hát igen, talán sokan meghaltak volna a véres harcokban, de hát ahol dől a fa, ott hullik a forgács… Istennek azonban a legkisebb forgácsra - rád és rám -, is gondja van! (Jézus tanítása szerint a mezők liliomára, a verebecskékre, de még a hajunk szálára is!)
Isten nem olyan hadvezér volt, aki a katonáit mészárszékre küldi, miközben ő a jól védett bunkerben várja a győzelmi jelentést.
Isten nem akarta egyetlen ember halálát sem. Isten nem akart senkit sem feláldozni – ezért inkább feláldozta önmagát! Mert „úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Isten már megtette a tökéletes szeretet gesztusát – magát nem kímélve nekünk adta önmagát, hogy „életünk legyen és bőségben legyen.” A kérdés az, hogy bennünk megszületett-e már a krisztusi válasz, azaz mi oda merjük-e már ajándékozni magunkat Istennek, teljesen kiszolgáltatva magunkat evilág hatalmasságainak…
Teljesedjenek be rajtunk Isten igéi!
Minden kegyelmet kívánva a Születés ünnepén, imával és szeretettel:
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
