Egy ország gyógyítása?
Lehet-e egyáltalán egy ország, egy nemzet sebeiről, gyógyulásáról és szabadulásáról olyan értelemben beszélni, mint egy emberéről? És ha igen, akkor hazánknak és nemzetünknek vajon milyen „betegségekből” kell gyógyulnia, és milyen „megkötözöttségekből” szabadulnia?
Hogy a nemzetek sorsát nem csak természetes, hanem természetfeletti tényezők is befolyásolják, azt talán nem kell igazolni, a huszadik század történelme bőven ad rá példát. A náci borzalmak mögött éppúgy felismerhetjük a démoni befolyást, mint a kommunista idők mögött a Jelenések könyvének „vörös sárkányát”. Azt is láthatjuk - a Szentírásból és a történelemből is -, hogy Isten segítő keze is megnyilvánul közöttünk, s ha egy nép hallgat a próféciákra, akkor Isten szabadító és gyógyító ereje megóvhatja őket a nagyobb rossztól.
Azt is tudjuk – és a családfa gyógyító szentmisék „eredménye” igazolja ezt -, hogy bizonyos bűnök, megkötözöttségek, betegségek nemzedékeken keresztül húzódhatnak a családokban, míg aztán Isten kegyelme – épp a közbenjáró ima, a szentmise, Jézus Krisztus örök áldozatának ereje és hatalma által – az illetők meggyógyulnak, megszabadulnak.
Katona István atya a „Gyógyító lelkigyakorlat” című könyve elején összefoglalja, hogy a magyar népnek az 1940-es évektől milyen mély traumákon kellett keresztül mennie, amiben megsebződött:
- A II. Világháború alatt létrejött lelki sérülések (A nyilasok rémtettei, a zsidók elhurcolása és megölése, a megszálló orosz katonák kegyetlenkedése és erőszaka, deportálások, stb.),
- A politikai okokból internáltak sérülései és az ÁVH-kegyetlenkedések, a kommunista diktatúra rémtettei,
- A bírósági törvénytelenségek, az emberek vagyonuktól, biztonságuktól való megfosztása,
- A mezőgazdaságból élők sérülései, a földosztás során kapott földek elrablása, a gazdák kifosztása, perek,
- a kitelepítettek sérülései,
- a különböző okokból üldözöttek, gulágra hurcoltak politikai foglyok, egyházi személyek sérülései,
- az 1956-os forradalomból fakadó sérülések, a menekült-áradat, kivégzések, rettegés, elnyomás,
- a környező országokban élő magyarok megaláztatásai,
- a családi problémákból fakadó sérülések, abortusz, elhagyott gyerekek, visszaélések a gyerekekkel és fiatalkorúakkal,
- a hatalmukkal visszaélők sérülései…
A sort bizonyosan mindannyian tudnánk folytatni.
Én úgy látom, hogy néhány nagy elnyomó minta, defektus újra és újra visszatér, szinte megtörhetetlenül.
- A viszály és megosztottság. A Honfoglalás-kori krónikákból tudjuk (ahogy a Szent Istvánról szóló könyvemben idéztem is), hogy a magyar törzsek vezetői szinte semmiben sem értettek egyet és állandó volt a széthúzás közöttük. Minden nagy nemzeti traumánk hátterében felfedezhető ez az önpusztító magatartás, a tatárjárástól kezdve a török megszálláson át a magyar belharcokig.
- Népcsoportok kiűzetése. Bár hazánkra jellemző volt a befogadás is, időről-időre megjelent egyes népcsoportok és/vagy osztályok kiűzése, kimenekülése. Már a tatárjárás idején elidegenítettük és elűztük a kunokat, egyetlen segítségünket. Később aztán hol a zsidókat, hol más nemzetiségeket. Ebből az országból pusztított ki százezreket a török és a német megszállás is. Később a szegénység miatt vándorolt ki a huszadik század elején az „egymillió magyar”, aztán jött Trianon, aztán a zsidó törvények a koncentrációs táborig menően, majd a háború után a különböző nemzetiségiek kitelepítése… mennyi fájdalom és seb maradt a szívekben és adódott tovább a következő nemzedékben, és mennyi dolgos, hazát építő kéz tűnt el nemzetünkből!
- A gyermekek meg nem születése. Már a középkorból hírt kapunk arról, hogy a magyaroknak csak két-három gyerekük születik, míg a (helyükre) beköltözőknek (német, szlovák, román) nyolc-tíz is. E mögött ott a vagyonféltés, az egykézés – eredményül pedig az elnéptelenedő falvak. Abortusz, ahogy lehet, illegálisan, majd a „felszabadulás” után a Kádár-korban már legálisan – micsoda vérbűn és mekkora kár egész nemzetünknek, mennyi fájdalom és sérülés, megkeményedés az ebben részt vevő anyáknak és apáknak!
- Igazságtalan vagyonelosztás. Úgy tűnik, hazánkban valahogy mindig olyan rendszer épül fel, ahol keveseknek jut sok és sokaknak kevés, a középrétegek nem tudnak megerősödni. Nem tudtak a polgárosodás korában, nem tudtak a két világháború között, de a szocialista korban és napjainkban sem. A rövid, reménnyel teli korszakokat mindig felülírta ez a deformitás. Pl.: hiába osztották szét a nagybirtokokat a háború után, az állami gazdaságokkal és kényszer-téeszesítéssel újra visszaállt a nagybirtok és a kisemmizett paraszti réteg „hagyománya” – majd a rendszerváltás után szintén volt némi privatizáció és lehetőség a változásra, hogy épp napjainkban újra lássuk a visszarendeződést…
Beszélhetnénk még a betegségek csapásáról, öngyilkossági statisztikákról, függőségek rettenetéről, de nem sorolom tovább. Ezek mind olyan dolgok, amelyek mélyen beleágyazódtak nemzetünkbe. A kérdés az, van-e ebből gyógyulás, szabadulás?
A legmélyebb hitem szerint – és tapasztalataink igazolják hitünket – igen! Ezért is szerveztük meg most a Nemzeti Imanap elé, e hét szombatjára a lelki napot Szent István országáért, az egész nemzetünkért bemutatott gyógyító misével és közös imával. (Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/2701-szent-istvan-orszagaert-lelki-nap-es-konferencia-felkeszueles-a-nemzeti-imanapra) Természetesen örömmel várunk erre mindenkit!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)
