Szívünk barlangistállójába beköszön az Isten
Rendhagyó hétfői Eheti, egy kép és egy vers:
Szívünk barlangistállójába beköszön az Isten
Sötét van itt benn, ahol
monoton kérődzéssel rágjuk életünk
múltját és jelenét
sebeit és örömeit
Milyen nagy marhák voltunk
gondoljuk múltunk hibáiról
de majd ezután
most majd másképp lesz
És telinek hisszük életünk ürességét
van jászol, van széna
meleg van és
gondot viselnek ránk
Aztán nyílik az ajtó
ki tudja, ki engedte be őket
egy szamár, egy férfi és egy nő
és morgó szavak: itt meghúzhatjátok magatokat
Megzavarnak
tesznek-vesznek
a szamár eleszi az én ételemet
aztán a jászlat is kisajátítják
Itt, ezen a helyen
az én helyemen
ahol eddig én voltam a fontos
teljesen háttérbe szorítanak
Aztán megszületik a Gyermek
és elcsitul a szívemben a vihar
Nem érdekes már a múlt és a jövő
a vád és önvád
hogy kié a jászol
és hol az én helyem
Csak ez a jelen megmaradhatna örökre
ahol Isten a minden, mindenben.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
