Várakozni a váratlanra
Úgy tűnik a Szentírásból, hogy az emberek szinte mindig csak utólag értik meg a próféciát, amikor az már beteljesedik. Így volt ez Jézus idejében is. Hiába várták már évszázadok óta a Messiást, hiába készültek rá, mégsem ismerték fel, mert emberi módon gondolkodtak és várakoztak. Attól tartok, ha mi is így „kutatjuk az idők jeleit”, akkor nem vesszük észre, amikor Isten „épp most”, váratlan módon, belép az életünkbe… Itt egy váratlanul rövid Eheti:
- Ha a szokásos módon, azaz nagyon is emberi módon értelmezzük az „idők jeleit”, szinte biztos, hogy félreértjük azokat.
- Ha megelégszünk azzal, hogy mi is elsoroljuk a háborúk híreit és földrengéseket, esetleg súlytalan „súlyos szavakat” szólunk kommentárként, szinte biztos, hogy csak emberi módon közelítünk a történésekhez.
- Ha a mi próféciáink nem többek a szokásos figyelmeztetéseknél a végről és buzdításoktól, hogy jön a nagy megújulás, akkor még mindig azok között vagyunk, akik értetlenül és gyanakodva nézték egykor Jézus nyilvános működését.
Hogyan kellene rányitni a szívünket Isten valóságára?
Nem tudom, de leírom, mi történt velem vasárnap a templomban, az esti mise alatt, amikor Isten váratlanul betört a szívembe.
A sekrestyében üldögéltem, szokásos módon, és ott volt egy édesanya is, erősen sérült nagy gyermekével, akiről látszott, hogy – szépen fogalmazva -, növényi életet él. Eszik, iszik, néhány hanggal, kézmozdulattal jelez édesanyjának, de különben nem sok kapcsolata van a világgal. Néztem őket és olyan erős bűnbánat tört rám, hogy majdnem elsírtam magam. Ez az asszony sokkal jobb keresztény, sokkal többet adott Istennek, mint én az összes aktivitásommal! Mert én nem tudnék így, ennyire viszonzás nélkül, önmagamat feláldozva szeretni. (És ez az asszony nem akart szentáldozáshoz járulni – de ha ő nem méltó, akkor ki méltó egyáltalán?)
Marana Tha, Jöjj el Uram Jézus!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
