Keresztény politika
A „politika” kifejezés a görög „polisz” szóból származik, ami a görög városállamot jelentette, illetve „a város ügyeinek intézésével kapcsolatos dolgokat”. Magyarul egyszerűen közéletnek fordíthatjuk. Ha a politika célját akarjuk leírni, akkor az ennek megfelelően az a közösség szolgálata minden eszközzel. Egy másik meghatározás szerint viszont a politika célja a hatalom akarása és megragadása minden eszközzel. Ezt tekinthetjük a két végpontnak is, és a közte lévő skálán kellene elhelyeznünk a „keresztény politikát” úgy, ahogy az ma egyházunkban és hazánkban megfigyelhető.
Kétségtelen, hogy a római katolikus egyház fennállása óta járt már mindkét végpont közelében. Voltak és vannak szentéletű emberek, közösségek, akik kivívták az emberek elismerését tetteikkel, önzetlen Isten- és emberszeretetükkel, de volt olyan időszak is, amikor a pápa hármas tiarája büszkén hirdette, hogy az ő hatalma felette áll minden hatalomnak, még a császárnak is kanosszát kell járnia, ha bűnbocsánatot és a kiátkozás feloldozását akarja.
Minket azonban nem annyira a történelmi múlt, mint inkább a jelen érdekel világ- és hazai szinten is. Azt bátran állíthatjuk, hogy Ferenc pápa határozott lépéseket tesz azért, hogy az egész Egyházat közelítse a „politika a közösség szolgálata” végpont felé. Ha komolyan vesszük a Krisztus király vasárnapján olvasott evangéliumot: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” (és akik ezt nem teszik, azok „az örök büntetésre” mennek), akkor hálát adhatunk Istennek, hogy a pápa a jó irányba kormányozza az Egyház hajóját. De mi a helyzet a magyar egyházzal, velünk?
Kétség kívül vannak egyházunknak is olyan részei, amire csak örömmel tekinthetünk. A katolikus karitasz munkája a szegények és elesettek között, kis közösségek és plébániák összefogása emberek megsegítésére, az oktatás és nevelés terén kifejtett erőfeszítések mind szép példák lehetnek. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyházunk egyszerre szeretne mindkét végpont felé haladni. Akar és tud szolgálni, de akarja a hatalmat, a világi hatalommal való összefonódást is. Emellett sok érvet tud felhozni: így lehet pénzt szerezni iskolákhoz, templomok felújításához, stb. Csakhogy ezzel együtt megjelenik a pénzéhség és a kapzsiság, a hataloméhség, a bűnök eltitkolása, a látszatcselekvések, stb. Így lehet önkormányzati tulajdonú ingatlanokhoz, iskolákhoz ingyen hozzájutni, milliárdokat szerezni borászathoz és sportarénához, megváltoztattatni a törvényeket építkezésekhez. Nagy ára van azonban ennek! Eltűnik az egyház prófétai dimenziója, hallgatni, sőt helyeselni kell, amikor az állam meghatározza, hogy melyik felekezet tekinthető egyháznak, sőt csendben asszisztálnia kell keresztény felekezetek üldözéséhez. Keresztény politikának kell feltüntetnie és igazolnia olyan döntéseket, amelyek igen messze esnek a krisztusi mértéktől.
Vajon mit szól ehhez egy világi ember? Az még a jobbik eset, ha azt mondja, hogy ez nem keresztény magatartás. A rosszabbik az, ha elhiszi, hogy ez a keresztény magatartás és ez a kereszténység – és köszöni szépen, nem kér belőle! Így az Egyház, éppen amikor azt hiszi, hogy a világi hatalommal kollaborálva újra építheti önmagát, az ellenkezőjét teszi: kiüresíti, „embertelenné”, azaz ember nélkülivé, hívő nélkülivé teszi a meglévő struktúrákat is.
A jelenlegi kormányzó pártok magukénak vallják a keresztény értékeket, és ennek örülhetnénk is, amennyiben felfogásuk a politikáról közel állna a „közösség szolgálatához”. A Kereszténydemokrata Néppárt pedig már nevével is azt vallja, hogy ő hivatott a keresztény társadalmi tanítás képviseletére a politikában. Biztos vagyok benne, hogy vannak is olyan követői e pártoknak, akik ezt vallják és dolgoznak ezért – sajnos leginkább láthatatlanul. De mi az, ami látható? Valaki azt mondta, hogy szerinte a KDNP nem keresztény, nem demokrata és nem néppárt - és ugyan hogyan védekezhetünk ez ellen, amikor a párt elnöke olyan törvényeket nyújt be a Parlamentbe, amelyek az embereket megfosztják szerzett jogaiktól és a társadalmi segítségtől? Amikor a párt vezető tisztségviselői kitűnnek manipulatív beszédmódjukkal és keresztényietlen magatartásukkal?
Pártunk és kormányunk természetes szövetségesének gondolja a keresztényeket és mindent meg is tesz azért, hogy ez így legyen. Élvezhetjük ennek előnyeit, de hátrányait is! De vajon a két végpont közül melyikhez áll közelebb ez a „keresztény politika”, ha azt látjuk, hogy az állami sajtó a legvadabb hazugságoktól sem riad vissza, hogy ellenfeleit legyőzze? Amikor az állami irányítás alá került média nem hogy ellene menne a bűnök tengerének, de azok legvadabb propagálói közé tartozik? (Elég ehhez megnézni az Origo internetes portált és a Videa-t, amelyek az erőszak és pornográfia, a pletyka és hazugság, a lejáratás nagymestereivé váltak, vagy a TV2-t és általában a mérhetetlenül egyoldalú pártállami tájékoztatást.) Amikor törvényekkel legalizálják a korrupciót, egyre gazdagabbá teszik a gazdagokat és szegényebbé a szegényeket? Amikor megfosztanak jogoktól dolgozókat, miközben ingyenes túlmunkát írnak elő számukra? Amikor törvényekkel bélyegeznek meg mindenkit, aki mer másképp gondolkodni, cselekedni, mint amit a hatalom elvár? Nevezhetjük ezt keresztény politikának? Aligha.
Pedig keresztény politikára nagyon nagy szükség lenne. Olyan politikára, amely – az Egyház társadalmi tanításának megfelelően -, kiáll a társadalmi igazságosság, a párbeszéd, a kiengesztelődés, a szegények és menekültek segítése, a teremtett világ és a kultúra sokszínűségének megőrzése mellett és prófétai módon mer szembe szállni a „hatalom akarása és megszerzése minden eszközzel” gyakorlatával.
Ehhez persze bátorságra, erőre, kitartásra és hitre van szükségünk, amit el is kell kérnünk Istentől. Meg kell térnünk, vissza kell fordulnunk Istenhez és a közösség szolgálatához, mert ha nem tesszük, elbukunk, kétszeresen is. Elbukunk a politikai rendszer bukásával együtt – és minden világi rendszer elbukik -, és elbukunk Jézus Krisztus előtt is, az ítéletkor. Jobb lenne ezt elkerülni…
Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
