Szerep és valóság
A múlt héten farsang volt az iskolánkban. A gyerekek már hét elején arról titkolóztak és sugdolóztak, hogy milyen jelmezben lesznek. Tőlem is kérdezték: Gyula bácsi, te mi leszel? Én Gyula bácsi leszek – feleltem -, ez az én jelmezem és szerepem… Megmagyarázom, kezdjük a Pókemberrel:
Pókembernél a pókemberség a jelmez, s alatta van egy kamasz fiú. A Denevérembernél (Batman) és a Vasembernél egy milliárdos rejtőzik a jelmez mögött. Más a helyzet azonban a Superman-nel. A jelmeze szerint ő Clark Kent, az újságíró, a valódi identitása pedig az, hogy ő Superman, a szuperember. Ugyanígy, ha én a szerepem szerint Gyula bácsi vagyok, akkor mi vagyok valójában?
Természetesen nem szuperember, vagy emberfeletti ember, és még csak különb se a többieknél, ez mind a gonosz lélek kísértése, és nagy butaság, amivel nem is érdemes foglalkozni. A mi identitásunk ez: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.” (1Ján 3, 2) A nagy tragédiánk pedig az, hogy szerepeink fogságában az istengyermeki életünket nem, vagy alig tudjuk megélni.
Mindannyian különböző szerepekben éljük az életünket, ez természetes. Már gyermekként megtanuljuk, mit jelent jónak vagy rossznak lenni, hogyan viselkedjünk úgy, hogy az elfogadható legyen és szeressenek minket. Otthon a feleségemnek férj vagyok, a gyerekeimnek apa, a munkahelyemen munkatárs, a templomban keresztény, a tévé előtt pogány…
Jó esetben viszonylag szabadon mozgok a „jelmezeimben”, és tisztes életet élek. Két veszély azonban állandóan fenyeget, s egyik nagyobb, mint a másik.
Az egyik, hogy a szerepeink fölénk nőnek, s a kérdéses, kockázatos helyzetekben, amikor mélyebb érzéseinket, gondolatainkat kellene vállalni, visszahúzódunk a szerepeink mögé. Így már nem is mi viseljük a jelmezeket, hanem azok viselnek minket! Jézus Krisztus kortársai bukásának ez lett az egyik forrása: rendes, vallásos ember nem viselkedik úgy, ahogy a názáreti Jézus! Szerepeik, elvárásaik fogságában hiába látták és élték át Jézus csodáit, tapasztalták meg szeretetét, ámultak tanításán, nem tudták elhagyni jelmezeik biztonságos bunkerét, hogy kilépjenek Isten gyermekeinek szabadságára.
Még ennél is rosszabb, hogy szerepeink fogságában végül képmutatóvá válunk és magunk is igazolni kezdjük a rosszat. Hogyan kell viselkednie egy jó férjnek/feleségnek, mit kell gondolnia, kire kell szavaznia egy jó kereszténynek és hazafinak… A mérce már nem Krisztus, nem az igazság, hanem az, amit én annak akarok látni. Ez az öncsalás és élethazugságok olyan mélységébe tud vinni, mint amikor a II. Világháború végén, a körbezárt Berlin bunkereiben még mindig abban reménykedtek német emberek, hogy Hitler hirtelen előkapja a csodafegyverét és az Ezeréves Birodalom felemelkedik…
A szomorú valóság az, hogy a világ tálcán kínálja most nekünk ezeket a hazugságokat, és nagyon sok ember munkálkodik azon, hogy a megtévesztésnek ez a szelleme erős maradjon a fejünk felett. Ebből szabadulni csak úgy lehet, ha visszatérünk Jézus Krisztushoz és az Ő tanításához. A hegyi beszéd tükrében gyorsan lelepleződik napjaink minden hazugsága. Fájdalmas dolog ez, hiszen saját sötét oldalunkat pillantjuk meg a tükörben. Hazugságainkat, félelmeinket, nagyravágyásunkat, elbutulásunkat. Megrázó élmény Isten tiszta beszédét beengedni a szívünkbe! Ráadásul, ha ezt megtesszük, megélhetjük azt is, hogy elfordulnak tőlünk azok az emberek, akiket eddig barátainknak gondoltunk, hiszen kellemetlen és kényelmetlen alakká, árulóvá váltunk a szemükben. (A hamis prófétákat, akik az emberek fülét csiklandozták, mindig örömmel hallgatták és követték a kortársaik, Isten embereinek viszont el kellett viselniük az üldözés sokféle formáját. Talán nincs is olyan kanonizált szentünk, aki ne ment volna keresztül ezen a tisztítótűzön…)
Szívünk mélyén Isten lakozik. Ő Isten gyermekeinek szabadságára hív minket, s erőt, bölcsességet, türelmet, kitartást és világosságot ad ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól az igazat a hamistól. Ha keresztény megújulásra vágyunk, ha hazánk felemelkedésére vágyunk, akkor ezen az úton kell elindulnunk. Minden más csak hiábavalóság és hiúságok hiúsága…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
