Boldogok a békességszerzők…
Jézus szerint „boldogok, akik békét teremtenek, mert őket Isten fiainak fogják hívni”. De akkor hogyan fogják hívni azokat, akik viszályt szítanak, gyűlölködnek és háborúskodnak? Bizony, nem csodálkozhatunk azon, ha a világ fiai már csak a hegyi beszédben mondott tanításáért is keresztre feszítették Isten Fiát.
Jézus szerint „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”, legalábbis Máté evangéliuma szerint. Lukács, a szegények orvosa radikálisabban fogalmaz örömhírében: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. De ha a szegényeké az Isten országa, akkor hol lesznek a gazdagok, a szívükben megkövéredettek, az önmagukat a többieknél különbeknek tartók, akik azt gondolják, nekik több jár és jogosan jár, mint másoknak?
Szent Lukács négy boldogságot ír és hozzá négy jajt: „De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Jézus szerint „boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. De akkor mit örökölnek azok, akik most tűzzel-vassal akarnak minél nagyobb darabot kiharapni a világ javaiból? Akik kisgömböcként falnak fel mindent, ami eléjük kerül? Akik szavakat, törvényeket, embereket és népeket manipulálnak, ha kell, mindent kiforgatnak, csak hogy keresztül hazudják és verekedjék magukat az újabb zsákmányhoz? Ugyan meddig lehet az övék, amit így szereztek és amit kerítésekkel, tankokkal és törvényekkel vesznek körül, hogy örökre az övék maradhasson?
A szegények, a kisemmizettek, az éhbérért dolgoztatottak sírnak, és ők Jézus szavai szerint „majd megvigasztaltatnak”. De milyen vigasztalásuk lesz azoknak, akik kisemmizik őket, akik kirúgják őket a munkahelyükről, akik hatalmi szóval még tovább nyomják a prést, akik a párbeszéd és megértés helyett a megfélemlítést és erőszakot tartják a helyes útnak?
Ha „boldogok az irgalmas szívűek, mert ők meglátják Istent”, ugyan kit fognak meglátni az irgalmatlanok, önzők, csak a saját javukkal és hatalmukkal törődők? Akik hajlandók akár emberek tízezreit is vágóhídra küldeni, csak hogy megalomán álmaikat valósággá tehessék? Akik azt gondolják, hogy övék az ország és a hatalom, őket kell dicsőíteni és azt tehetnek, amit csak akarnak, mert jogot kaptak hozzá?
Nos, a boldogok, „akik éheznek és szomjaznak az igazságra”, ők megértették, melyik út hová vezet. Boldogok, ha kimondják az igazságot, még akkor is, ha „ezért üldözik őket, mert övék a mennyek országa”. De mi lesz a sorsa az üldözőknek, akik azt gondolják, hogy náluk az igazság, sőt ők az igazság, és az az igaz, amit ők annak hazudnak, s amivel meg tudják etetni az embereket? Akik ezt a szép világot, amit Isten az embernek ajándékozott, hogy művelje és őrizze, pokoli hellyé változtatják?
Ne legyenek illúzióink. Ez „a világ elmúlik, s elmúlik annak minden dicsősége – de aki Istenben van, az megmarad örökké”. Aki pedig önmagát teszi istenné, mércévé, aki pótolhatatlannak gondolja magát, aki a hatalom mámorában lubickol, az oda jut, ahová az első Kísértő jutott, aki azt hazudta az első emberpárnak, hogy olyanok lehetnek, mint az Isten…
Isten gyermekei a mennybe jutnak, a sátán gyermekei pedig a pokolba, a gyötrelem helyére, ahol nincs más, csak sírás és fogcsikorgatás. Bárcsak megértené ezt mindenki! Hiszen most még van út visszafelé, most még bűnbánatot lehet tartani, most még meg lehet találni a béke útját, hogy azon járjunk, most még ki lehet fizetni a szegények visszatartott bérét, most még minden lehetséges…
Van miért imádkozni, van miért cselekedni.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
