Őrizd a szíved! – avagy néhány példa március 15. ürügyén
Mert természetesen nem csak „mi” vonulunk ott valamelyik ünnepségen, meneten, tüntetésen – már aki kimegy egyáltalán -, hanem ott vannak velünk az őrangyalaink, ott lesz Budapest őrangyala és Magyarországé – de ott lesznek a „levegőégben uralkodó gonosz fejedelemségek és hatalmasságok” is, a viszály és gyűlölet szellemei, a különböző bűnök gonosz inspirálói, vágyak felkeltői is. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mi kire hallgatunk – nem csak a külső, de belső, lelki füleinkkel is. Az 1848-az forradalom néhány főszereplőjének sorsa jól mutatja, milyen útvesztőkbe bonyolódhatunk:
Petőfi Sándor csodálatos tehetségű fiatalember volt, máig büszkén tekinthetünk erre szlovák nemzetiségű magyar költőnkre. Tehetsége mellé azonban „nehéz természet” is társult, s a fiatalságából adódó „mindent jobban tudok” magatartás. Meggyőződése szerint nagy dolgokra hivatott és ezért magas hivatalokat is ambicionált, azonban sorozatos visszautasításban részesült, ami persze nem tette barátságosabbá. Végül Bem József vette magához őrnagyi rangban a fiatal, hadvezetéshez egyébként mit sem értő poétát. Petőfi sajnos rá se hallgatott, s bár Bem próbálta maga mellett tartani, hogy életét óvja, a segesvári csatában a költő figyelmen kívül hagyta a tábornok határozott parancsát. Holttestét soha sem találták meg – hacsak a barguzini Alexander Petrovics nem ő volt, akinek sírját a kazánkirály csapata feltárta. (Bár az övé lenne, akkor remélhetnénk, hogy ott még élhetett, családot alapíthatott és megbékélhetett…)
Kossuth Lajos érdemei szintén elvitathatatlanok. Igaz, hogy Széchenyivel vetélkedett és Petőfi Sándort csak nyikhajnak tartotta - meggyőződése szerint a forradalom és a magyar szabadság központi eseményét a magyar törvényhozásban beterjesztett és általa elfogadtatott „áprilisi törvények” alkották – szavai ezreket mozgósítottak és egy szebb és igazságosabb élet reményét adták a embereknek. Ugyanez az ember szívében elborulva teljhatalomra tört és végül Magyarország diktátorának nevezte ki magát, beleszólt az általa át nem látott hadi dolgokba (így a tavaszi hadjárat eredményei kihasználatlanok maradtak), keresztülerőszakolta a trónfosztást, ezzel lehetetlenné téve minden megegyezést – majd kitartásra szólítva fel az országot, külföldre menekült. Ott aztán hazaárulónak jelentette ki azt a Görgey Artúrt, aki megóvta a magyar csapatokat és nem az osztrák, hanem a cári orosz hadsereg előtt tette le a fegyvert (a jobb bánásmódban bízva).
És a számomra legkedvesebb, Széchenyi István gróf, aki egész életét feltette hazája boldogulására, és aki legjobban átlátta a forradalmi politika veszélyeit – végül annyira azonosította magát hazájával és nemzetével, hogy amikor veszni látta azt, belülről összeroppant és „tébolydába” kellett vinni. Szellemi feltisztulása több évig tartott, hogy aztán visszanyert munkakedvét és életét a császári titkosszolgálat nyomása alatt végleg elveszítse.
Történhetett volna másképp is? Természetesen.
Jókai Mór ott volt a márciusi ifjaik között, éppoly lelkesen mint azok. Részt vett a szabadságharcban, majd bujkálni kényszerült – hogy aztán regényeivel nemzedékeket neveljen a hazaszeretetre, a helyes történelem-szemléletre és az irodalmon keresztül az élet szépségeire.
Deák Ferenc is hasonlóképp vett részt a forradalomban és szabadságharcban, az ő élete is veszélyben forgott – az elnyomás évei alatt idejét és elméjét okosan kihasználva a haza bölcseként a Kiegyezés fő munkálójává vált, ami egy fél évszázadnyi békés építkezést tett lehetővé – még ha kompromisszumok között is – hazánknak.
És most, március 15-én újra megtelik Budapest emlékezőkkel, felvonulókkal, tüntetőkkel. Békés emberekkel és politikai akarnokokkal. És milyen sokan vágynak egy új „lánchídi csatára”?! Hányan készülnek már eleve a balhéra, az összeütközésre?! Hányan vannak mindkét oldalon, akik a megemlékezést a politikai sakkjátszmájuk részének tekintik, emberek életével és biztonságával játszva?
Hogy azonban mi lesz március 15-én, abba még nekünk is lehet egy kis beleszólásunk. Ha imádkozunk és kérjük, hogy Isten ereje taszítsa vissza a kárhozat mélyére a gonoszság erőit és szellemeit. Ha szívünkben mi is megharcoljuk a jó harcot és békés szeretetünkkel jó példát mutatunk a körülöttünk lévőknek.
Ki állhat ellen Isten seregének? Ha ugyan sereg vagyunk. Ha szívünk Krisztus szelíd és alázatos, de a bűnt mindig elutasító szívével együtt dobban.
A Szentírásban a Prédikátor ezt a tanácsot adja: minden féltett dolognál jobban őrizd a szíved, mert abból indul ki az élet! Ha óvjuk, akkor Isten kegyelméből ez az élet valóban kiárad és megtermékenyíti a tavaszt. A Szentlélek élete bennük és körülöttünk – ez valóban forradalmi tavasz lenne!
(Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
