Isten tágasságáról
Az interneten lehet látni néhány kisfilmet arról, amikor látás- vagy hallássérült kisbabák olyan készüléket kapnak, amivel látni vagy hallani tudnak. Csodálatos nézni örömüket, ahogy végre látják, hallják édesanyjukat… Egy másik kisfilmben színvak emberek kapnak olyan speciális szemüveget, amivel képessé válnak látni a színeket. Megdöbbennek, örülnek, és elsírják magukat… És mindez csak halvány visszfénye Isten megtapasztalásának!
Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha már nem csak azokat a színeket látnánk, hangokat hallanánk, amiket most, hanem érzékelnénk az infravörös és ultraibolya tartományokat is. (Tudjuk, hogy ez lehetséges, hiszen vannak olyan állatok, amelyek ebben a tartományban is látnak, hallanak). Aztán azt is képzeljük hozzá, hogy nem külön látunk, hallunk, tapintunk, érzünk illatokat, hanem mindezt egyszerre (ez is lehetséges, ez a szinesztézia jelensége). Milyen más képünk lenne a valóságról – és akkor még mindig csak ebben a számunkra adatott három dimenzióban mozgunk! Hol van ez még attól, ahogy Jézus uralta a teret és időt, ahogy vízen járt és átment a bezárt ajtón? Hol van azoktól a dimenzióktól, ahol Isten angyalai és szentjei, valamint a gonosz lelkek is láthatóvá válnak?
Ez pedig még mindig csak a teremtett világ. A ma legelfogadottabb elmélet szerint – ami egyébként összecseng Isten teremtésének hitével -, a számunkra felfogható világegyetem az ősrobbanás pillanatában keletkezett. Végtelen, de nem határtalan, hanem gömb formában azóta is tágul. (Úgy tudjuk ezt szemléltetni, hogy egy lufira pontokat rajzolunk, s utána felfújjuk. Minden pont egymástól egyre távolabbra kerül, miközben a lufi egyre nagyobb lesz…) A kérdés csak az: hová tágul a világegyetem, ha rajta kívül nincs semmi más?
„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17, 28), Isten vesz körbe minket, Ő tartja tenyerén a mindenséget, s mi még mindig csak a felszínt kapargatjuk, amikor róla elmélkedünk.
Akkor most azt képzeljük el, hogy Isten mindazt a jót, amit teremtett, értünk is teremtette, és egykor mi is láthatjuk majd Őt úgy, amint van (1Kor 13, 12), s mindent, amit alkotott.
Azt írtam, hogy képzeljük el, de valójában nem tudjuk elképzelni. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2, 9) Isten túl van mindazon, amit mi, ebben a három dimenziós valóságunkban szavakba, képekbe és érzésekbe tudunk foglalni.
Azért én mégis szívesen fantáziálok arról, milyen lesz, amikor majd bejuthatok a mennyek országába. Milyen lesz egészen és örökké Isten szeretetében lenni, élni, égni? Milyen lesz találkozni a szeretteimmel, az előttem eltávozottakkal, a szentekkel és angyalokkal az áldott békében? Milyen lesz velük együtt küzdeni Isten országáért?
Én szeretem a természettudományokat, de a történelmet is, és arra gondolok, milyen jó lesz, amikor Isten örök jelenében végig nézhetem a világegyetem és az emberiség történetét és megérthetem a mély mozgatórugókat is! (Már ha Isten elég megbízhatónak ítél arra, hogy ezt megtehessem és nem kotnyeleskedem bele a dolgokba…)
Még csak sejteni is alig tudjuk, milyen nagy Isten tágassága.
A világegyetem még mindig tágul! Isten pedig semmit sem teremt ok és cél nélkül – akkor mi a terve vajon ezzel a megszámlálhatatlan galaxissal, csillaggal és bolygóval? (Azt a kérdést most nem is bolygatva, hogy amikor az emberiség a Mars meghódítására készül, akkor ez vajon része-e Isten tervének, vagy hiábavalóság…)
És ennek mi mind részesei lehetünk. Senkinek se kell kimaradni ebből a legnagyobb jóból! Jézus mondja: „Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek.” (Ján 14, 2) Jézus mondta, meg is tette, és ez a hely csak ránk vár. Nincs is más dolgunk, mint úgy élnünk, hogy halálunk pillanatában ezt hallhassuk: „Jól van, derék és hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” (Mt 25, 21)
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
