Akar valaki szent lenni?
Jézus Krisztus fellépése óta minden történelmi kornak megvoltak a maguk szent-ideáljai. Ezek ugyan különbözhettek egymástól – a sivatagi atyák eszményképe különbözött a lovag-kor ideáljától, Szent Benedek regulája sem azonos Assisi Szent Ferencével -, de léteztek és áthatották a társadalmat, egészen napjainkig…
Szentnek lenni, azaz Isten számára elkülönítettnek lenni nagy dolog, óriási lehetőség és kegyelem. Elkülönítve lenni a bűntől, de nem elkülönítve az élettől, hanem éppen mélyen beleoltva a Szentlélek által, aki szentté tehet és az életszentség útján vezethet minket. Szentté lenni nagy kegyelem, de nagy erőfeszítés is, amihez példaképek, bátorítók, életutak és életlehetőségek is kellenének…
Gyermekkoromban, a múlt század második felében, amikor ösztönösen kerestük mi a jó és mi a rossz, kik lehetnek a mi hőseink, a mesék még a jó és a rossz küzdelméről szóltak, Winnettou nemes lelkű volt és bátor, a Két Lottiban a gyerekek kibékítették a szüleiket, a kamasz szerelem pedig alig volt több romantikus álmodozásnál. A tévében, rádióban, újságokban szereplő sportolók, tudósok és mindenféle művészek tehetségükkel és komoly munkával érték el nagyszerű eredményeiket. Még a kisdobosok hat pontja és az úttörők tizenkét pontja is tükrözött valamit a maga kifordított módján a tízparancsolatból… Ezzel szemben mit látnak a mi gyerekeink? A rajzfilmekben, számítógépes játékokban az öncélú erőszak az izgalom és humor forrása, a celebek mindenféle teljesítmény nélkül leszek ismertek – már ameddig a kamera rájuk irányul -, egy felmérés szerint a mai fiatalok már a szerelmet is a pornófilmek művi világából lesik el…
Ha nem akarunk ennyire borúlátóak lenni, mondhatjuk, hogy azért most is vannak példaképeink. Hosszú Katinka vagy Böjte Csaba egyaránt megérdemli tiszteletünket, és azt is tudjuk, hogy ma népszerűbb az úszó sport és talán több figyelem irányul a nehéz sorsú gyerekekre és családokra is.
Ezzel együtt is úgy vélem, több energiát, időt, pénzt kellene szánnunk szentjeink, példaképeink bemutatására, „futtatására” – már azon túl, hogy mi szentté akarunk lenni. Mert hát ugyan hogyan és miért is akarnánk mi szentté lenni, ha nem látjuk magunk előtt az utat, a példát, ahogyan ezt a célt elérhetnénk? Hogyan éljünk azután, hogy a megtérés első lelkesedése csökkenni kezd? Amikor kapaszkodókat kellene találnunk, és erőt merítenünk a jó példákból, amikor célt és feladatot keresünk, hogy azokba beleállva megélhessünk valamit abból, amire a szívünk vágyik?
Nagy szükségünk lenne népszerűsítő könyvekre, filmekre, táborokra, alkalmakra és lehetőségekre, hogy gyermekkortól kezdve megélhessünk valamit szentjeink hősiességéből, kitartásából, szeretetéből. Amik buzdítanak és segítenek, amikor az élet nehézzé, vagy épp kilátástalanná válik…
Csépe Klára (Hasznos-Fallóskút) vagy Kindelmanné Erzsébet asszony (Szeretetláng) mindketten házasságban élő, gyerekeket nevelő szentéletű asszonyok voltak, akik különösen nehéz időkben is kitartottak Isten mellett. Nagyszerű példák lehetnének - a sorsukat, munkásságukat megismerők, szeretők életben is tartják tiszteletüket -, de hivatalosan mintha nem is léteznének. A stigmatizált Galgóczy Erzsébet életét más országokban nagy betűkkel hirdetnék, nálunk sokan legszívesebben még a stigmáit (kéz- láb- és oldalsebét), és a körülötte történő csodákat is letagadnák.
De nem csak a már elhunytakat, hanem az élőket is jobban kellene „sztárolnunk”. Azokat a papokat, szerzeteseket, családokat, művészeket és sportolókat, tudósokat, ismert és ismeretlen embereket, akik hiteles keresztény életet és másokat is Krisztushoz vonzhatnak. Akik vágyat keltenek bennünk az Ég felé, megszerettetik velünk Isten országát, megtérésre és megújulásra vezethetnek minket.
Akar valaki szent lenni? Igen, én is szeretnék. De segítségre van szükségünk. Elsősorban természetesen Istenre, aki Szentlelkével szentté tehet minket. De közösségre, családra, munkahelyre, azaz életlehetőségre is, ahol mindezt megélhetjük, mustármagból fává növelhetjük.
Határozzuk el erősen: szent akarok lenni! Nem azért, hogy díszpintyként tündökölhessek, kakasként kukorékolhassak a saját szemétdombomon, hanem hogy egyre jobban tudjak szeretni és szolgálni, Isten dicsőségére, minden ember, és az egész világ javára.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
