Beszélgetés Istennel
Az iskolában, ahol napközizek, évente egyszer felteszi valamelyik kisgyerek a kérdést: „Gyula bácsi, miért van kereszt a nyakában?” Ilyenkor röviden elmondom, hogy keresztény vagyok, hiszek Istenben, a kereszt ennek a jele. Általában ilyenkor egyikük rögtön kijelenti, hogy „nincs is Isten!”. „Én úgy tudom, hogy van.” „És szokott vele beszélgetni?” „Igen.” „Szemtől szembe?” „Szívből szívbe...” – aztán ennyiben maradunk, a napközi nem hittan óra, ott játszani kell és házi feladatot írni…
A szentáldozás utáni csendben várom, hogy Isten szóljon hozzám. Vagy megteszi, vagy nem, Ő az Isten, joga van hozzá. De várakozni, vágyakozni rá – és közben persze elkerülni saját belső monológjainkat, fantáziálásainkat, felettes énünkkel való látszat-isten-beszélgetéseinket -, az nagyon is helyes és fontos. Ma reggel például a Szeretetláng lelkinaplóból idéződött fel egy mondat a szívembe: „Sötét éjben szíveket (lelkeket) keresek.” (Nyilván nem függetlenül a mai evangéliumtól.) Máskor a szentírás egy mondata tör fel, vagy néhány szó jön sugallatként, vagy csak a békesség érzése, vagy elérzékenyülés… (Vagy épp semmi, csak én, már megint csak én…) Mindez az Úr ingyenes ajándéka, nem érdem szerint adja, hanem a szerető szív vágyódását tölti be jelenlétével.
Minden imádság, minden ige-olvasás, minden szentmise egyben párbeszéd Istennel. Olykor elég egyoldalúnak tűnik – csak mondjuk, mondjuk a magunkét, és mintha semmi választ nem kapnánk -, de ha szólunk, ha kérünk, ha hiszünk az eleven kapcsolatban, akkor előbb-utóbb meg is fogjuk tapasztalni azt, épp azért, mert mertünk kérni, mertünk szólni. Így ugyanis nyitottá válik az életünk arra, hogy felismerjük életünkben Isten válaszát. Segítséget kérsz, és megkapod, s amikor megérkezik életedbe, felismered, hogy ez Isten kegyelméből fakadt.
Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (olvassuk a Bibliában), mert hinnünk kell, hogy Isten van és megválaszolja imáinkat. A hit imádsághoz vezet, az imádság pedig tapasztalathoz - a honlapunkon fent lévő tanúságtételek és beszámolók ennek a nyomai, akár kicsi, akár nagy dologról van szó.
De ha már a Szeretetláng szóba került, egy nagy tanúságtételt hadd hozzak onnan: Kindelmanné Erzsébet asszony, a Szeretetláng lelkinapló leírója élete utolsó heteit 1985-ben Törökbálinton töltötte. Angyi néni és Ali bácsi ápolták, János atya naponta megáldoztatta. Erzsébet asszony azt mondta az őt ápoló házaspárnak: „A Szűzanya azt mondta nekem, Erzsébetkém, ahová te mész, oda én is megyek veled és azt a helyet lefoglalom magamnak.” Ennek a mondatnak akkor semmi realitása nem volt – most pedig itt áll a Szeretetláng kápolna és közösségi ház. (A teljes történet olvasható füzetünkben: A törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi ház csodás története.)
Isten buzdít, bátorít, int és figyelmeztet, közvetlenül is, de a Szentíráson, a közösségi alkalmakon és a testvéreken keresztül is. Olvasod a Bibliát és egy ige hirtelen élővé válik, szinte eléd ugrik, megérinti a szíved – Isten azt a néhány szót most különösen is neked szánja. Ez a te személyes igéd (én alá is húzom azt a könyvemben), fontos, hogy elmélkedj rajta és átvidd a gyakorlatba, amit tanácsol. Vagy épp énekeltek, és átforrósodik a szíved, elönt az öröm és ujjongás, sírsz vagy örülsz – Isten az, aki megérintette lelked. Valaki esetleg imádkozik melletted és mond egy mondatot, ami hirtelen megvilágosítja a helyzeted, segít valamiben, megértésre jutsz – mindez Isten akaratából van így. Elmész egy összejövetelre, és valaki mond egy kijelentést, ismeret szavát, próféciát, és tudod, érzed, hogy ez most neked szól – mert az Úr segíteni, gyógyítani, szabadítani akar. Hiszed-e, hogy ez lehetséges? Akkor örülj, hited megerősített, meggyógyított, előre vitt téged, Isten kegyelméből és akaratából, mert párbeszédbe kezdtél vele.
Isten beszélgetni akar mindannyiunkkal. A szavával teremtett mindent, és a kimondott Ige, a Fiú lett testté, hogy végre félelem nélkül szóba álljunk vele. Jézus Krisztus velünk él, mindenre tudja a választ, és mindig készen áll arra, hogy belépjen az életünkbe… „az ajtó előtt állok és zörgetek. Aki kinyitja a szíve ajtaját, ahhoz bemegyek…”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
