Szoros emberfogásban (Illés és Elizeus, Jézus és mi)
A világ jó, mert Isten jónak teremtette, a világ rossz, mert a gonosz lélek fogságában van. A koronavírus a gonosztól van, hogy kísértésbe vigyen, a koronavírus Isten próbatétele. Az Eucharisztikus Kongresszus elhalasztása jó, mert így még jobban fel tudunk készülni, vagy épp rossz, mert mennyi munka és pénz fecsérlődött el… A hibás kettősségek feletti töprengésből azonban ki lehet lépni, ahogy azt Elizeus példája is mutatja.
A bibliai történet szerint Illés földi életének utolsó napján, elragadtatása előtt meg akart szabadulni tanítványától, Elizeustól, ő azonban nem hagyta magát. Nem töprengett, hogy szót kell-e fogadni mesterének és/vagy a prófétafiaknak, vagy sem – de nézzük először a történetet:
„Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Azt mondta ekkor Illés Elizeusnak: Maradj itt, mert az Úr engem Bételbe küldött. Azt mondta neki Elizeus: Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el. Amikor aztán lementek Bételbe, a bételi prófétafiak kijöttek Elizeushoz, s azt mondták neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elveszi tőled uradat? Ő azt felelte: Én is tudom, hallgassatok. Majd azt mondta Illés Elizeusnak: Maradj itt, mert az Úr engem Jerikóba küldött. Ő azonban azt mondta: Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el. Amikor aztán Jerikóba értek, a jerikói prófétafiak Elizeushoz járultak, és azt mondták neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elveszi tőled uradat? Ő azt mondta: Én is tudom, hallgassatok. Majd azt mondta neki Illés: Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött. Ő azt mondta: Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el. Elmentek tehát mindketten együtt. Ötven ember azonban követte őket a prófétafiak közül, s amikor ők ketten a Jordán mellett megálltak, messziről, velük szemben azok is megálltak. Ekkor Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon.
Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt elvesznek engem tőled. Azt mondta erre Elizeus: Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam. Ő azt felelte: Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg. Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe.
Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője! Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: Hát most hol van Illés Istene? Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment. Amikor aztán meglátták őt a prófétafiak, akik átellenben, Jerikóban voltak, azt mondták: Illés lelke Elizeusra szállt.” (2Kir 2, 1-15)
Jó történik vagy rossz, nem számít – Elizeus nem ereszti Illést, végig vele akar lenni, teljes elszántsággal és hűséggel – vágya pedig teljesül, mértéken felül. A Szentlélek leszáll rá és felkeni őt a szolgálatra. Ugyanezt kell tennünk nekünk is Jézussal – szoros emberfogással együtt lenni vele, és nem ereszteni semmiképp, bármi történik épp velünk és a világgal, bárki bármit mond, jósol - még ha a világ legnagyobb szentje (prófétafia) lenne is -, és Jézus megkérdezi: „mit akarsz, hogy megtegyek veled?”
Jézus Lelke, a Szentlélek pedig leszáll ránk, és aztán már csak hitre és bátorságra van szükségünk, hogy mi is rácsapjunk a vízre…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
