Vízió
Isten olykor egy nagyszabású képet, víziót mutat választottainak. Ez a vízió olyan, mint egy mag, ami folytonosan növekedik és hatalmas távlatot nyit meg. Isten már az első emberpárt is így vonta bele mindent átfogó tervébe az Édenben: „Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (Ter 1, 28-29) Persze épp az első emberpár története mutatja meg azt is, hogy egy víziót éppúgy lehet betölteni is, mint elbukni.
Hasonló ehhez, amikor Ábrahámnak azt mondja az Úr, hogy nézzen fel az égre, mert ahány csillagot lát, annyi utóda lesz. Később ugyanígy ígéri neki Kánaán földjét is. Láthatjuk, hogy ezek a víziók nemzedékeken és korokon át működnek, hiszen Ábrahámnak összesen két fia született (Izmael és Izsák) és Izsák leszármazottai (a választott nép) még több nemzedék múlva is csak kicsiny csoportot alkotnak és csak jövevények az Ígéret földjén.
Mózes és Józsué életén keresztül mutatja meg a Szentírás, hogy Isten ígéretei – amelyeket a nép a vízióban őriz -, hogyan válnak valósággá. Hogyan „tárgyiasul” konkrét cselekedetekben, Isten milyen stratégiát alkalmaz és milyen taktikai lépéseken keresztül vezeti ki a népet Egyiptomból, őrzi meg a pusztában és végül viszi be Kánaánba. S bár a terv sohasem valósul meg tökéletesen – tökéletlen emberek vagyunk, akik a legjobbat is képesek elrontani -, az Ábrahámnak adott ígéret ma is valóságos élő és ható erő.
A mi víziónk Jézus Krisztus víziójába ágyazódik bele. Az Ő nagy terve (többek között) az volt, hogy az embereket teljesen felszabadítsa a gonosz alól és visszavezesse az atyai házba. „Isten királysága” a „mennyek országa” az összefoglaló neve ennek a képnek.
Jézus tökéletesen megvalósította küldetését – a megváltás művével szabaddá vált az út az Atyához -, a vízió teljes kibontása azonban ugyanúgy ránk (is) maradt, mint ahogy az első emberpárra az Édenben, és persze az Egyház is ugyanúgy elbukott a maga új szövetségében, mint a választott nép a sajátjában. Isten ígéretei azonban megbánhatatlanok, Ő azokat újra és újra „aktualizálja” népében! Minden nagy lelki mozgalom, megújulás megragadott és megértett valamit ebből, még ha kezdetben csak töredékesen is. Amikor Assisi Szent Ferenc azt hallja, hogy „menj, építsd újra egyházamat…” először csak annyit ért belőle, hogy a nem messzire lévő romos kis kápolnát újraépíti. De mire a harmadik kápolna felújításáig eljut, már sokkal többet ért és tud – küldetése az egész egyháznak és minden embernek szól…
A mi életünknek is bele kell simulnia Jézus Krisztus hatalmas víziójába. Mi ebben csak építőkövek vagyunk - mint „Krisztus testének tagja -, de egyen-egyenként mégis, mint a Szentlélek temploma teljes életet élhetünk. Ezért imádságban és szeretetben, tettekben és ráhagyatkozásban keresnünk és kutatnunk kell, mi a mi életünk víziója Krisztusban, mi az az eredeti terv, amit Ő elgondolt rólunk még a teremtés kezdete előtt? Egyedül vagy házasként, családban, munkahelyen és közösségben, szegényen és mégis gazdagon… (Ennek része a „mennyei névnek” a megértése is, amiről többször írtam már a honlapon is.)
Emlékszem, még a kilencvenes évek elején végigsöpört a láz a katolikus karizmatikus megújulás közösségeiben is, hogy válasszunk nevet magunknak. Én akkor ezt egy kicsit erőltetettnek véltem, meg aztán úgy gondoltam ,hogy jók vagyunk mi „bibliakörnek”, meg „városmajori közösségnek” meg „törökbálinti egyházközségnek” is. Hiszen mindannyian részesei vagyunk a katolikus egyháznak - nem annyira az önazonosság keresését, mint inkább az elkülönülést láttam a névadás-mániában.
Volt azonban egy másik okom is a névadás elhárítására – ez pedig a „Szeretet földje”. Ez mocorgott bennem és úgy éreztem, hogy ez nem egy közösség neve, hanem egy vízió, és én azt szeretném, ha ez kovászként átjárná és megtermékenyítené az egész Egyházat, de nem csak azt, hanem egész hazánkat és nemzetünket is! Hát, ha volt, nagyképű gondolatom, ez biztos az volt – hacsak nem (mint hiszem), Isten írta a szívembe, hogy ezen gondolkozzak és ezért dolgozzak. (Akkoriban még a törökbálinti művelődési házban dolgoztam, ahol bőven volt tere a különböző világi közösségek, egyesületek segítésének is…)
Sok idő eltelt már azóta. Sok mindennel nem dicsekedhetek, hacsak Isten kegyelmével nem. Ha történt valami előrehaladás az elmúlt húsz évben, az csak neki köszönhető. De ami történt, abból én azt a következtetést vonom le, hogy Isten valóban munkálkodik közöttünk, valóban küzd értünk, egyházunkért és hazánkért. Ezért annál jobb tervet, vágyat és víziót most sem látok magam előtt, mint „hogy hazánk a Szeretet földje legyen”! Adja Isten, hogy a 2012. évben, minden nehézség ellenére is, ebben előre jussunk!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Ui: 2011. évi beszámolónk itt olvasható: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/1286-beszamolo-a-szeretet-foeldje-misszio-2011-evi-munkajarol
