Böjte Csaba Ózdon: Tanuljuk meg Mária jókedvű, vidám természetességét!
A hegyről jön le a kicsi patak, nekimegy a kőnek. Nagyot csobban, de nem áll ott meg! Nem mondja azt: »Hát miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! Ki az a hülye, aki iderakta ezt a követ? Hát, én be fogom perelni az Európai Uniónál, vagy akárhol.« Nem áll meg: egyet csobban, és megy előtte, fölötte, tovább, végzi a dolgát..." Advent második vasárnapján, december 10-én Ózdra látogatott Böjte Csaba. A dévai Szent Ferenc Alapítványt létrehozó ferences szerzetes a Szent Kereszt felmagasztalása-templomban mutatott be szentmisét.
A misét megelőzően a Szent Ferenc Kisnővérei arlói közösségének tagjai énekeltek, majd meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját. Ezt követően Mischinger Ferenc plébános köszöntötte a híveket és az ünnepi szónokot.
Böjte Csaba az útra kelés és az elindulás fontosságáról szóló gondolataival vezette fel a szentmisét. A célok kitűzése az advent időszakában is meghatározó lehet, és a bűnbánat gyakorlása megmutathatja a helyes irányt. Prédikációjában a szerzetes arról elmélkedett, hogyan élhette meg a Boldogságos Szűz Mária advent szent ünnepét. Ő is útra kelt, hogy az életet szolgálja. Cselekedete példa lehet a ma embere számára is – mondta homíliájában a ferences szerzetes. Szavaival ráirányította a hívek figyelmét a pozitív életszemlélet fontosságára is.
„A hegyről jön le a kicsi patak, nekimegy a kőnek. Nagyot csobban, de nem áll ott meg! Nem mondja azt: »Hát miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! Ki az a hülye, aki iderakta ezt a követ? Hát, én be fogom perelni az Európai Uniónál, vagy akárhol.« Nem áll meg: egyet csobban, és megy előtte, fölötte, tovább, végzi a dolgát. Miért ne tudnánk mi is ilyenek lenni? Miért akadunk fenn mindig mindenféle nehézségen? Adná az Isten, hogy tényleg Máriával járjuk az adventi utunkat! Merjünk mi is felállni és elindulni. A lelkiismeret angyala neked is szól. Biztos int valamire, hogy menj el, valakit látogass meg! Neked is meg van a magad Erzsébete, egészen biztos” – buzdított Böjte Csaba.
„Nem tudunk minden problémát megoldani – mutatott rá a ferences szerzetes. Déván, a vakáció végén odament hozzá egy kislány: „Pap bácsi, hogy van az, hogy az én anyukám egész nyáron nem hívott engem meg telefonon?” Csaba testvér nem tudta, mit is mondjon neki, így a kérdésre egy másikkal felelt: „Hát te miért vagy borzos?” „Nem is vagyok borzos.” „Dehogynem!” – és jól összeborzolta a kislány haját, az orrára meg egy kis csavart nyomott. Eljátszott vele, a levegőbe dobálta. A kislány pedig megölelte, adott neki egy nagy puszit, és mentek tovább.
„Nem tudtam megoldani a problémáját, nem is próbáltam meg. De miért ne tudnánk jókedvvel, vidáman továbbmenni, nem? Most mit mondjak? Anyukád egy utcanő? Vagy mit mondjak egyáltalán? Nem tudom megoldani. Nem tudom megváltoztatni az anyukáját, nem tudom hazahozni, nem tudok új világot teremteni. De ebben a világban, amiben élünk, jókedvvel, derűvel miért ne tudnánk továbbmenni? Milyen jó lenne, ha Máriának ezt a jókedvű, vidám természetességét meg tudnánk tanulni!” – fűzte hozzá a szerzetes.
„Milyen egyszerű lenne így prédikálni, hogy gyertek, testvéreim, boruljunk egymás vállára, és zokogjunk, mert ezt az élet nem egy habos torta, nem fenékig tejfel, sírdogáljunk hát. Így kész is lenne a prédikáció. De nem erről szól a Szentírás, hanem arról, hogy »magasztalja lelkem az én Uramat«, és ujjong, énekel Mária is. Jókedvű és vidám, tele van optimizmussal. Milyen jó lenne, ha mi keresztények adventben magunkra öltenénk, a jókedv, az öröm, a vidámság ruháját” – mondta Böjte Csaba.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
