Engesztelni és kiengesztelődni – országos találkozót tartottak Vácon
11. alkalommal hirdette meg a váci központtal működő engesztelési mozgalom az Országos Kiengesztelődési Találkozót. Október 21-én a piaristák váci Szent Anna-templomában gyűltek össze a hívek, hogy együtt tanulják az engesztelés, megbocsátás útját, és imádkozzanak ennek megvalósulásáért.
Engesztelni és kiengesztelődni – október harmadik szombatján megtelt a váci piarista templom. Az ország különböző részeiből és külhonból is érkeztek hívek egyénileg és közösségekben, hogy a találkozó délelőttjén az engesztelés útjáról tanuljanak annak pszichológiai és teológiai vetületét áttekintve, a délutánt pedig az imának szentelve a kiengesztelődést ünnepeljék a szentmisében.
A mozgalommá vált kezdeményezést 2007-ben Bocsa József piarista atya indította el, szervesen kapcsolódva mindahhoz a lelkiségi gyakorlathoz, aminek a piarista templom helyet ad. Ennek alapja a rend által éltetett Mária-tisztelet, melyből a rózsafüzér-társulatok imamozgalma is kinőtt, mára ezer főt is meghaladó tagsággal. E mellett hagyománnyá vált minden hónap harmadik péntekén a „családfa-gyógyító” szentmisék gyakorlata, melyek során a személyes élettörténetükben hordozott sebek miatt keresik a hívek a kiengesztelődés útját.
A kiengesztelődési mozgalom abba az áramba állt bele, melyet Szent II. János Pál pápa indított el az évezred kezdetén, mikor az egyéneket, közösségeket arra szólította fel, hogy „tisztítsák meg emlékezetünket, hogy így kieszközölhessék a megbocsátás kegyelmét azokért a hűtlenségekért, amelyekkel fiai és leányai közül sokan árnyékot vetettek az Egyház arcára”. Ezt a törekvést hangsúlyozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szomszédos országok püspökeivel folytatott eszmecsere erősítésével, valamint kölcsönös kiengesztelődési nyilatkozatok megfogalmazásával.
Az elmúlt tíz év alatt országossá és határokon átívelővé terebélyesedett kiengesztelődési imamozgalomnak a különböző településeken működő sejtjei rendszeresen találkoznak, évente két alkalommal országosan is: tavasszal, valamint az 1956-os forradalom emléke előtt tisztelegve októberben Vácott gyűlnek össze engesztelői identitásukban erősödni és a kiengesztelődésért imádkozni.
Az októberi találkozó délelőttje a résztvevők számára tanulással telt. Ezúttal azzal foglalkoztak, mit jelent az engesztelés és kiengesztelődés pszichológiai és teológiai síkon.
A bevezető, a témára rálátást adó előadást Bajzáth Ferenc, Óbuda-Hegyvidék Szentháromság-plébániájának kormányzója tartotta. Mit jelent engesztelőnek lenni, hogyan válhatok én magam engesztelővé? – ezt mutatta be saját életéből, papi szolgálatából kiindulva. Hangsúlyozta, Isten akar kiengesztelődni velünk, emberekkel, nekünk benne a gyöngédség és irgalom Istenét kell látnunk, és tudnunk kell, mélységesen rászorulunk irgalmára.
Útmutatást találunk mindehhez az Apostolok cselekedeteiben, mely a kiengesztelődés evangéliuma – emelte ki Ferenc atya, aki életére visszatekintve meghatározó hatásként beszélt a gyerekkorában – ez az atya számra az 1940-as éveket jelenti – megélt szegénységről, a kezdő papként osztályrészéül jutott megaláztatásról, a szívét megérlelő gyerekekkel való foglalkozásról és a Józsefvárosban töltött 38 év szolgálatról, melynek során folyamatosan gyóntatott, hajléktalanok, cigányok jöttek hozzá, a prostituáltakat ő maga szólította meg a Rákóczi téren, és nyújtott számukra lehetőséget, hogy kimondják a megbánást.
Bajzáth Ferenc megélte a jézusi tanításból – „Ne vigyetek magatokkal se erszényt…” – ismerős eszköztelenséget, és ennek megtapasztalta hatékonyságát. Ma nyugállományban is fáradhatatlanul szolgál: plébániája mellett hat kápolna, és egy közel száz fős idősotthon tartozik hozzá. „Végtelen alázattal szeret Isten, engesztelőként a kiengesztelődés embere szeretnék lenni” – fogalmazta meg.
Széll Klára pszichológus a kiengesztelődés lélektani vonatkozásairól beszélt. A pszichológia a megbocsátás fogalmát használva beszél a kiengesztelődésről, mely a szakember szerint emberi szinten is rendkívül fontos, sőt ez tekinthető az emberi élet egyik legnagyobb kérdésének.
A szakember átfogó – a megbocsátás fontosságát, mikéntjét is bemutató – előadása hiánypótló volt. „Olyan terület ez, melyet nem tanítanak nekünk, s melyet legfeljebb csak a nagy pofonok iskolájában sajátítunk el.”
A megbocsátás adósságelengedés, a harag, a bosszú elengedése, mellyel a rossz áradását is megállítjuk. Megbocsátás nélkül biztos, hogy tönkre megy a kapcsolat – mutatott rá, és azt is kifejtette, milyen káros a belső békénkre egy-egy feldolgozatlan sérelem, mert felborítja bennünk az erkölcsi egyensúlyt. Erkölcsi mérlegünk mindkét serpenyőjében jogos és fontos igények vannak; sérelem esetén szembe kerül egymással az igazságosság iránti igény és a megbocsátás szükségessége, ami feszültséget okoz.
A pszichológus értelmezte, mit jelent, és mit nem jelent a megbocsátás. Rámutatott: nem teszi semmissé az elkövetett rosszat, nem jelent szőnyeg alá söprést, az erkölcsi normák tagadását, a felelősség elutasítását, a bűn helyeslését, igazságérzetünk elfojtását, az igazságról való lemondást.
Széll Klára egy analógiával érzékeltette, hogyan hat a megbocsátás emberi kapcsolatainkban: Japán szokás, hogy az eltört értékes porcelánt aranyragasztóval állítják helyre. A törésvonal mindig látható lesz, viszont az arany értékesebbé teszi a porcelánt. A kapcsolatainkban bekövetkező törések következményei is egy életre bennünk maradnak sebekként, de az őszintén gyakorolt megbocsátás mélyebbé teheti a kapcsolatot.
Emlékszünk a fájdalmakra, de elengedve azokat a jövőre összpontosítunk. A megbocsátás nem jelenti azonban azt, hogy megtörténtével a bizalom azonnal helyreállt volna a két fél között. Visszanyerése hosszú folyamat, munka eredménye – hívta fel a figyelmet az előadó.
Majd lépésről lépésre tanított, hogyan kell megbocsátani: tudatában kell lennünk saját és a másik felelősségének, felnőttnek kell lennünk, ragaszkodnunk kell az erkölcsi normákhoz, kimondani egymás előtt mi a helyes viselkedés, és tiszteletben tartani a könyörületesség és igazságosság igényét.
A megbocsátás kellékei között említette a pszichológus az őszinteséget, a bátorságot, a nagylelkűséget és az alázatot. Arra buzdított, vállaljuk a szembenézést, mert hiányában sokkal nagyobb árat fizetünk. És tudnunk kell, hogy az igazság szabaddá tesz. Végül Garry Chapman alapján mutatta be a megbocsátás öt nyelvét, és átgondolásra ajánlotta ezek helyes megválasztását kapcsolatainkban.
Bocsa József atya a megbocsátás, kiengesztelődés teológiai alapjaival folytatta a gondolatmenetet. Hangsúlyozta az előzmények fontosságát, hiszen, mint mondta, a kegyelem a természetesre épül. Ádám és Éva, valamint Jónás története alapján mutatta be az ember és Isten kapcsolatában megjelenő feszültséget, és értelmezte, mit jelent, hogy a kiengesztelődést Isten kezdeményezi, Ő akarja.
Az Istennel szemben haragot tápláló ember életébe bekúszik a feszültség, minden kapcsolatában megjelenik. „Abszurd dolog megbocsátani Istennek, lemondani a haragomról, felszámolni az ellene irányuló lázadást.” Isten azonban munkálkodik azon, hogy kivegye az ember szívéből a haragot – ahogy ezt Jónás esetében is tette, de az embernek is tenni kell érte – mutatott rá Bocsa József.
Isten Jézusban engesztelődik ki a világgal, megmutatva Fiában, milyen Ő valójában. Az emberben ugyanis torz képek éltek és élnek Istenről. A megváltás által azt tárta fel Isten, hogy ő szerető Atyánk. Még ha haragját tapasztaljuk, akkor is értünk haragszik, nem ellenünk. József atya arról beszélt, Isten Fia életével és kereszthalálával irántunk való szeretetét mutatta ki – lerombolta az emberben élő torz istenképeket azáltal, hogy lehetőséget adott találkozni az élő Istennel Jézusban, aki hozzánk, emberekhez lett hasonló.
Isten megtette az első lépéseket, de fontos a mi válaszunk, nekünk is meg kell tennünk a magunk lépéseit. Térdeljünk le alázattal Isten előtt, átengedni neki az ítéletet, elfogadni, hogy Ő az erkölcsi rend ura – buzdított az előadó. – Az embernek be kell látnia saját bűnösségét, és bocsánatot kell kérnie, vállalva, hogy Isten törvényei szerint él. Az embernek el kell fogadnia, hogy ő olyan, mint egy összetört kancsó, melyben a töréseket saját és mások bűnei okozták. Ezeket Isten képes összeragasztani, ha az ember kész mélyebb szeretetkapcsolatra lépni Istennel a kiengesztelődés útját járva.
A délután az elmúlt tíz év történetét összefoglaló, vetítéssel kísért beszámolóval kezdődött. „Szentlélek jöjj, lobogó láng” – hangzott a templomban. Idős asszonyok, férfiak követték a gitáros éneket. Ugyanúgy otthon voltak a gitáros énekekben, mint évszázados imáinkban.
Vad Ilona, aki Szilágynagyfaluról érkezett, arról beszélt, hogyan végzik településükön az engesztelést. Közösségük román anyanyelvű papjuk kíséretében érkezett a találkozóra. Tanúságtételüket a Szentháromság rózsafüzére követte, amely ott keletkezett, Nagyfaluban.
„Jézus érints meg, gyógyíts meg” – énekelték a hívek, miközben Bocsa atya áldást adva körbevitte a monstranciában az Oltáriszentséget.
A találkozó szentmisével zárult, melyet Bocsa József mutatott be a jelen lévő paptestvérek koncelebrálásával.
Első alkalommal 2007-ben tartottak kiengesztelődési imatalálkozót anyaországi és kisebbségben élő magyarok részvételével a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kapcsán. A résztvevőket akkor Julius Janus nuncius mellett Erdő Péter bíboros és több püspök is üdvözölte. A mozgalom a nemzetek közti, nemzeten belüli, családon belüli, felekezetek közötti kiengesztelődés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
